Nagy eseménye van a mennyek társadalmának. Nelson admirális visszatért földi kirándulásáról, amit kérelmére a jó Isten engedélyezett néhány napra, hogy kitapasztalja, mennyit változott a világ azóta a százhuszonnyolc esztendő óta, hogy elesett a trafalgari tengeri ütközetben és dicsőséges halált halt az angol lobogó védelmében.

Óriási hallgatóság gyűlt össze, hogy végighallgassa a trafalgari győző élményeit; ott volt Nagy Sándortól és Julius Cézártól kezdve Napóleonig, a világtörténelem minden valamirevaló hadvezére és admirálisa. Persze miről beszélhet egy katona és tengerész? Csatákról, hadieszközökről, hajókról, tengeri ütközetekről.

Az ó- és középkor nagy stratégái csillogó szemmel hallgatták a hős tengernagy előadását a modern haditechnika szédületes haladásáról, az új, soha nem hallott embergyilkoló gépekről, fegyverekről, tankokról, lángszórókról, mérges gázról, repülőgépekről, óriás páncélosokról, dreadnoughtokról. torpedórombolókról, búvárhajókról, aknákról és messzehordó ágyúkról.

Se vége, se hossza az álmélkodásnak, mikor Nelson egy tengeri hadgyakorlatról számolt melynek éppen földre érkeztekor volt tanúja s ahol felvonultatták a modern tengeri hadviselés összes vívmányait. Kis szünetet tartva, lelkendezve magyarázott tovább: De most ide figyeljetek, olyasmiről mesélek most, amit aligha hisztek el.

Pedig így van. Ha nem tudnám, hogy a babonás földiek bennünket, visszajáró lelkeket neveznek kísérteteknek, azt kellene hinnem, hogy ezek az agyafúrt mérnökök már a kísérteteket is szolgálatukba kényszerítették.

Láttam a hadgyakorlaton egy nagy páncélost, mely teljes gőzzel cirkált a tengeren, manőverezett, támadott, tüzelt, védekezett, egyszóval szabályszerűen harcolt - és nem volt a fedélzetén egyetlen élőlény sem. Mikor felmentem a hajóra, ugyancsak elfogott az álmélkodás, pedig életemben nem igen szoktam csodálkozni.

Végigsétálok az óriási fedélzeten, felettem a hatalmas kémények csak úgy ontották a füstöt, ágyúcsövek meredtek mindenfelé, de egy szál tengerész nem sok, annyi sem volt látható. Na, mondok, itt aztán csudanagy lehet a fegyelem, ha gyakorlat idején az emberek nincsenek a helyükön. Én bizony kurtavasba verettem, vagy főbelövettem volna valamennyit...

Gondolom, bizonyára lenn vannak a fedélközben. Lemegyek, sehol senki. Benyitok a legénységi fülkékbe, valamennyi üres. Lerohanok a gépházba: szabályos rendben dolgoznak a gépek, de gépész, fűtő sehol. Damned, ennek aztán már fel se tréfa, micsoda elvarázsolt helyre kerültem én? No majd a parancsnok csak szolgál valami felvilágosítással...

Felérek a parancsnoki hídra s rémülten nézek körül: a parancsnoki híd is egészen üres! Sőt nemcsak hogy üres, hanem az iránytű és az összes műszerek leszerelve, csak a csupasz falak merednek mindenütt.

Pillantásom most a kormánykerékre esik, mely előtt nem áll senki... és döbbenten veszem észre, hogy a kerék… mozog! Magától, mintha valami rejtelmes szellemkéz igazgatná! Egy hajó, mely egyetlen lélek nélkül, elhagyatva cirkál a nyilt tengeren és …. önmagát kormányozza! Hogyan tehetséges ez?

(folyt. köv.)