Az Ady-esték közönségében a figyelmes szemlélő könnyűszerrel megismerheti azt az állandó komponenst, azt az ősmagot, amely itt azt a szerepet tölti be, mint az első kereszténygyülekezetekben a szinoptikusok, akik még szemtől-szembe láthatták a Megváltó földi alakját. Ezt a közönséget már nem a megismerés vágya gyüjti egybe, hanem a vallásos áhitat, amely a kultusz gyakorlásában találja meg kielégülését, gyönyörűségét. Újat ő már itt nem kaphat, hisz az egész liturgiát a szívében hozza magával és a pódium szavaló művészei csak az ő hangtalan zsolozsmáit szólaltatják meg.

Persze, áhítatába zárkózva nem veszi észre, hogy amíg egyháza egyre tovább halad történelmi útján, ő is átalakul egész lelki alkatában. Az a szorongó titokzatosság, az a martiriumos elszántság, amellyel az első időkben surrant a titkos összejövetelekre, lassanként leoldózott róla és amikor itt, a hangversenyteremben fönntartott zsölléjét ünnepi nyugalommal elfoglalja, körülbelül úgy érezheti magát, mint az ős szektárius, amikor az éjféli katakombák után először telepszik az új, fényes bazilika kegyúri karosszékébe.

Az elkülönülés daca, a vállalás hősiessége helyett az osztatlan nagy közösség biztonságos nyugalma terpeszkedik el benne. Most már nem kell hitetlenek ellen harcolnia, nem kell a hatalmasok üldöztetései elől bújkálnia, nem kell szófejtésekkel az Íráson ablakokat törnie, hogy a belső fény eljuthasson a lelkek sötétségébe, - elismert felekezetnek lett tekintélyes, történelmi érdemekben egyre gyarapodó alapító tagja.

Föl akarom hívni figyelmüket arra, hogy ez a kikerülhetetlen, végzetes útja mindenkinek, aki a korszakokat romboló, korszakokat nyitó nagy újítók nyomába szegődött. Manet "Olympiá"-jának létjogáért még nehány évtizeddel ezelőtt egy Renannak, egy Zolának, egy Anatole Francenak és a kortársak zseniális élite-jének kellett szembeszállnia a makacs és megbotránkozott közvéleménnyel. Ma pedig ugyanez az Olympia a beérkezett nagyságok nyugalmával pompázik a Louvre-ben a Velasquez-ek, Poussin-ok és egyéb klasszikusok között.