Gömbös Gyula miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter az illetékes szakközegek bevonásával ma délelőtt a miniszterelnök dolgozószobájában megbeszélést tartottak és határoztak azokról az intézkedésekről, amelyeket a magyar kormány Németországnak a Népszövetségből történt kilépése és a leszerelési konferenciáról való eltávozása következtében szükségesnek tart.

A történetem kísérteties lehellete süvített végig 24 órával ezelőtt Európán. Amikor Németország kilépésének híre a Népszövetségből végig futott magyar földön, minden gondolkodó polgár előtt elsötétült a kérdés: Mi következik ezután? Melyik táborba sodorja Magyarországot a világesemények ciklonja? Hatot vagy vakot vet a kocka számunkra?

Nincs Magyarországon épelméjű ember, aki ne irtózna újabb megrázkódtatásoktól, újabb bonyodalmaktól és ne riadna vissza újabb konfliktusok lidércnyomásától! De őszintén és nyíltan meg kell mondanunk: a türelmes, békeszerető magyar emberiség túlnyomó többsége, ha nem is helyesli, de megérti Németország elhatározását.

Nincs csodálkozni való azon, ha a magyarság megkínzott, beteg szíve is összeszorul, ha ennek a porig alázott nemzetnek is ajkára tódul az eb ura fakó! Mint a multban, ma is a békét kívánjuk, a békéért, csakis a békéért fohászkodunk, de ugyanolyan áhitatos hittel várjuk a históriai igazság győzelmét, hogy az európai történelem új fejezete, amely a tegnapi nappal kezdődött, balsorsunk enyhülését, nemzeti és emberi jogaink elismerését, külpolitikai rabszolgaságunk megszűnését jelenti.

Elvárjuk, hogy a német memento felolvasztja Európa jéggé dermedt közönyét és a magyar hang végre tizennégy év után visszhangra talál az európai diplomácia kőfalai között.

Minden jó lélek a Rajnán innen is, túl is elborulva és elkomorulva néz a jövő elébe. Bennünket is ez a jövő érdekel!

Nincs veszedelmesebb, mint a merev és szenvedélyes politikai hitvallása. A végzetes hiba, amelyet Hitler és alvezérei elkövette, az volt, hogy a hatalom birtokában is ragaszkodtak hitvallásuk tantételeihez.

Ennek köszönhetik, hogy megsemmisült a rapallói szerződés, a másfél évtizeddel ezelőtt meggyilkolt Rathenau műve, az orosz kormány ma száműzi iskoláiból a német nyelvet és gyáraiból a német mérnököket. Az angolszász nagy világközösség irgalmatlanul szembefordult a németséggel és azok a férfiak, akik elsőnek követelték Németország megbecsülését és felemelését, a gyűlölet és megvetés hangján beszélnek az új birodalomról.

Ki a barátja ma Németországnak?

Mussolini?

De ki lát bele a grandiózus játékos kártyáiba, aki miniszterét küldi látogatóba Berlinbe, de ugyanakkor a tiroli határra helyezi a legészakibb olasz hadtest parancsnokságát. Abban a játékban, amely Róma és Páris között ma folyik, Berlin nem a csöndes társ, hanem a tét.
És nincs még félesztendeje, hogy a Duce egy amerikai barátjának kijelentette: Hitler jól tudja, hogy Olaszország sohasem fog az egyesült angol-francia fronttal szemben mellészegődni...

Nincs emberfelettibb feladat ma, mint a Német Birodalom külpolitikáját vezetni és azt a népet kézben tartani, amelyet senki sem szeret, de akitől mindenki fél. Bismarck gyöngébb ellenfelekkel szemben nem elégedett meg két szövetségesével. Olaszországgal és a Monarchiával, titkos biztonsági szerződést kötött még Oroszországgal is. Hitler, akinek nem volt szövetségese, nem szerzett új barátokat, de a régieket is elvesztette…

És Franciaország?

Németország egyedül áll, de egyedül áll Franciaország is, mert nincs olyan barátja a harmadik köztársaságnak, aki ma háborús vállalkozásban melléje állna.

Jósolni ma senki se tud és nincs az a próféta, aki varázsveszőjével meglelné a zsákuccából kivezető utat. Egy bizonyos: Európa, jövőjének a kulcsa Franciaország kezében van, a francia kormány józan eszétől és függ, merre forduljunk, jobbra vagy balra, a béke vagy a háború felé?

A magyar nép óriási többségének Németország nem szívügye. Egyébként is az elmult két évtized krisztusi kínszenvedései a magyar nép szívébe belesütötték a szent önzés parancsát: soha az érzelem, mindig az értelem vezesse elhatározásainkat! Hússá és vérré lett bennünk, hogy csak a magunk sebeinek sajgását érezzük és a magunk sorsára és a magunk jövőjére koncentráljuk minden gondolatunkat, szemrebbenésünket és cselekvőképességünket.

Bárcsak Franciaországban annyi barátja volna Magyarországnak, mint amennyi barátja Magyarországon Franciaországnak!

A francia kormányon áll ma, mely irányba terelje Magyarország útját, Franciaországon múlik ma, hogy tavasszal béke vagy háború legyen-e úr Európában, irtózatos áldatlan vérözön, vagy a munka boldog, áldott verejtéke öntözze-e Európa termőföldjeit.