Bemutatók
A biographie romancée divata feljutott a szinpadra is. Strachey Erzsébetjének Bruckner-féle színpadi feldolgozása után most Robert Browning és Elisabeth Barrett szerelmi regénye került a színházi közönség elé, az angol Bessier munkája. Ezúttal szerencséje volt a témának: író nyúlt hozzá, nem színpadi hatások ácsmestere s a mű mégis színpadilag is nagyon jól megállja helyét. Angol munka, szolíd és megbízható, jó anyagot dolgoz fel jó eszközökkel.
Ahol tilos a szerelem - ez a Barrett-család háza, amelyben a zsarnok apa puritán szigorral tartja kezében a házi gyeplőt s felnőtt és serdülő gyermekeinek (nyolcan vannak) erkölcsein úgy őrködik, hogy szinte látni kezében most is a korbácsot, mellyel egykor rabszolgái felett uralkodott a gyarmati ültetvényen. A kezdet mindjárt érdekes: a gyermekek, hat fiú és két lány zúgolódnak, lázadoznak, de amint az apa megjelenik köztük, megbénítja ellenállásukat a félelem.
A legidősebb leány, Erzsébet, már ismert költőnő, de épúgy fél apjától, mint a többiek. Gyenge, beteg teremtés, valami rejtélyes betegség bénította meg lábait, évek óta ágyhoz van szegezve. Ez a helyzet azonban nem komor, a fiatalság és a szerelem úgy bearanyozza, mint a napfény a sötét bútorokkal megrakott szobát.
Browning, a híres költő látogatása, melyet Erzsébet már előlegezett szerelemmel várt s amely mindkettejükben felgyujtja a lángot, meggyógyítja Erzsébetet: Browning távozása után felkel és tipegve, bútorokba kapaszkodva az ablakig megy, hogy utána nézzen a férfinak. Az apa azonban a lány beteg állapotának ürügyén rideg kényszerrel szét akarja tépni a friss rózsákból font láncot, ahogy széttépte Erzsébet hugának szerelmét a daliás kapitány iránt. Browning sürgetésére a fiatalok megszöknek.
Így elmondva ez tiszta novella, a történeti valóságnak nagyjában megfelelő, de avult motivumokból szőtt. Browning alakja fel van ruházva azokkal az attributumokkal, amelyekkel a köztudat a költőt szereti felruházva látni, amelyek azonban a valóságban ritkán fordulnak elő: szép, férfias, határozott, szenvedélyes. Minden nő nyugodtan beleszerethet. Ilyen szerelem az álmok magasabb szférájába emeli a nőt, kivált, ha évek óta ágyhoz láncolt álom-életet élt, mint Erzsébet.
A költőnő alakját különös gyöngédséggel rajzolta meg a darab írója; olyan, mint egy finom pasztellkép, a mult század közepéről. Nagyon szép, bensőséges szavakat ad a szájába s ami fődolog, egy pillanatra sem szentimentális. Megtartja a distanciát, nem sajnálkozik betegségén és szerelmi szenvedésén, csak bemutatja betegnek és szerelemtől szenvedőnek.
Ez az alak bravuros írói munka s amellett kivételesen jó színpadi szerep. Bajor Gizi gazdag, sokszólamú művészettel játssza; olyan gyöngéd, mint a lehellet, szerelmében forró, szinte izzik, az apjával szemben a szenvedélyből származó passzív erőt mutat. Mikor rájön apja magatartásának magyarázatára, szó nélkül, csak nézéssel, arcjátékkal, mozdulattal megrendítő tud lenni. Néhány vonással meg vannak elevenítve a többi testvérek is, mozgást, színeket visznek a színpadra. De így minden csak novella volna s aligha tudna élni a színpadon.
A drámát az apa hozza be. Ő a darab igazi főalakja, nem a Browning-pár, ő benne folyik le egy komor dráma s ha ő megjelenik, akkor sűrűsödik össze a színpadon a levegő. Egymaga áll az egész családdal és a családba befurakodó férfiakkal szemben, egy hídpillér szilárdságával tartja pozicióját. Olyan, mint a puritanizmus vasszobra, inkább félelmes, mint ellenszenves. De belül nem egységes, a puritánság kérge alatt forró érzékiség van lefojtva.
Mikor menyasszony unokahuga ártatlan kedvességgel az ölébe ül, olyan vadul ragadja magához egy nem-nagybátyai csókkal, hogy a lány zavart rémülettel támolyog el tőle. Ez a csókjelenet figyelmeztető is a közönségnek, rés, melyen át bepillantott a vasember belsejében forrongó lávára. S érthetővé teszi Erszébettel szemben való könyörtelen magatartását is. A zsarnok apa szívében tudatalatti féltékenység van lányával szemben, önmagának sem bevallott szerelmi érzés.
Ezt az incestust kompenzálja psychologiai nyelven szólva - puritanizmusával. Lényének kulcsa az a jelenet, mikor ezt a titkos érzését a keserű harc után, melyet Erzsébettel vívott Browning ellen, az elernyedés pillanatában akaratlanul elárulja s éppen ezzel taszítja el magától végkép a lányát. A merev és zord puritán ebben a pillanatban csaknem tragikai magaslatra emelkedik. Úgy vettem észre, a közönség nem értette meg egészen ezt az alakot, nyilván azért, mert zsarnokságának magyarázata nincs előkészítve s kilobbanása meglepetésként hat.
Két felvonáson át csak az ellenszenves zsarnokot látták benne, a fentebb említett csókjelenet jelzését nem vették kellő figyelembe, igazi lényének kitárulása zavarba hozta az embereket. Azt hiszem, angol közönség nem ütődött meg rajta, náluk az irodalomból s állítólag az életből is ismert alak a zord puritán, akinek külső erkölcse alatt bűnös szenvedélyek vadállatai rángatják láncukat. Ódry Árpád művészete sem tudta ezt az alakot teljesen elfogadtatni, - talán túlmerevre is csinálta vonalait.
Az előadásnak a tempója kissé lassú, de máskülönben kiegyenlített, kész rendezői és színészi munka. Minden színész a helyén áll, ad annyit a darab sikeréhez, amennyi kell az előadás teljességéhez. Petheő Attila Browning férfias melegségét hangsúlyozza ki, azt a lírát, amely azonnal megpendíti a megfelelő húrt a költőnő Erzsébet szívében. Rápolty Anna fejlődését érdeklődéssel kísérjük, hangja, mozgása egyes pillanatokban máris teljesen kifejező. Hallgatag szerepből érdekes alakot formál Gombaszögi Irén. Sugár Károly és Forgács Antal a darab humorához járultak hozzá. Szép darab szép előadása - ma különös öröm annak, aki szeret színházba járni.
*
Az angol író úgy viszi színpadra a novellát, hogy a cselekménybe beállít egy nagyra méretezett alakot, akitől a többieknek harccal kell kicsikarni az akaratuk érvényesülését. Így válik az epikus cselekmény két szenvedély - a leány szerelme és az apa titkos szerelemtől fűtött ellenállása - közötti drámává.
Szintén novellából dolgozik Hunyady Sándor. (A Ritz, 1919 c. darab A diadalmas katona című novellából készült.) A hasonlóság megvan abban is, hogy a téma a maga alvázában a mesékre emlékeztető egyszerű történet. Ott: két szerelmes vágya beleütközik a zsarnok apa ellenzésébe, amely elől megszöknek. Itt: egy fiatal katonatiszt beleszeret egy rangján alúli nőbe, adósságokba veri magát miatta, ezért le kell mondania rangjáról s már-már öngyilkos akar lenni, de a bátyja az utolsó pillanatban segítségére siet és hazaviszi kedvesével együtt a polgári életbe. A szerkezet azonban, amely az egyszerű történetet a szinpadon életképessé teszi, Hunyadynál egészen más, mint Bessiernél.
Hunyady a milieuből próbálja megszerezni azt az ellensúlyt, amely a történetet drámaivá feszíti. Fiatal katona hősét egy különleges milieube helyezi, az 1919-ben Budapest nyakán ülő entente-missziók egyikének tisztjévé teszi. Ezzel nemcsak színt ad a magában véve jelentéktelen történetnek, hanem súlyt is a katona rangján aluli szerelmének és adósságcsinálásának. Idegen földön, különleges misszióban a katonatiszt hazája hadseregét képviseli, tehát fokozottan vigyáznia kell magára. (Ez elméletileg így van. Gyakorlatilag is így volt-e?) A feladat az volt, ami minden írónak feladata: fontossá tenni egy magában véve nem fontos dolgot.
Hunyady ezt azzal oldja meg, hogy hősét a milieu áldozatává teszi. Fiatal, tapasztalatlan, szerelemre éhes fiú, belekerül egy fertőzött levegőjű városba, sokpénzű idegen tisztek közé, egy pazarló, félvilági nőkkel szórakozó társaságba s ettől megszédül. Ebben a körben talál egy leányt, akit úgy akar magáévá tenni, mint a többiek a maguk viharedzett nőit s rájön, hogy a leány érintetlen, szerelmes teremtés. Ami kalandnak indult, abból komoly szerelem lesz s ez ép oly konfliktusba hozza helyzetével, mint az adósságcsinálás. Szóval a nézőnek már nem a történet érdekes, hanem a motivumai. Ez tagadhatatlanul íróhoz illő eljárás.
Hunyady nem bírja végig lélekzettel megtölteni hőse sorsának fordulatait. Az első felvonásban a milieurajz mozgalmas és jellemző is. Az entente-tisztek úgy élnek a szállodában, mint egy szigeten, a város életével nincs érintkezésük, csak szemétnéppel, kokottokkal, jazz-muzsikusokkal, siberekkel jutnak ismeretségbe. (A valóságban tudjuk nem így volt, de a színdarabban így szebb.) Életük a munkájukon kívül drága pénzen szerzett olcsó szórakozásokban telik el.
Olyan talaj ez, amelyen a gyönge fiatalember könnyen elcsúszhatik. Hogy ezen a jazz-muzsikás, pezsgős szigeten túl más, komoly és tragikus dolgok is vannak, arról jelzést kapunk a magyar összekötő tiszt rövid, de szimbolikus jelenetében. Aztán az idegen tiszt és a bár-leány jelenete: a tiszt felmegy éjjel a leány hónapos szobájába, abban a hitben, hogy kokotthoz megy és szűzleányt talál, aki vonakodva-kinálkozva elárulja szerelmét. A fiút zavarba hozza a leány szűzessége, már el akar menni, de a leány sírón visszahívja. Ez a darab legszebb jelenete; gyöngéd és megérző kézzel írt színpadi novella, teljes írói munka.
Ezzel azonban el is fogy az író lélekzete. A darab dereka már konvenciókon megy tovább, amit kapunk, a jelenet a siberrel, aztán az ezredessel, az öngyilkossággal való vivódás, mind olyan, mintha az író a dolog legkönnyebb részét fogta volna meg. Színháznak is másodrendű s vegyessé teszi a stílust. A harmadik felvonásban aztán megint felemelkedik a darab: a katonatiszt bátyja mint deus ex machina jelenik meg, de a két testvér egymáshoz való viszonya, a beszédmódjuk, a gyerekkorból való kölcsönös gorombáskodásuk, konfidens szeretetnyilvánításaik valódi életet hoznak a színpadra.
A bátya szinte szimbolikus alak, magával hozza a beteg levegőjű szigetre a józan polgári élet egészséges levegőjét. Mintha szellőztető ablakot nyitna ki a hamis romantikából a realitás felé. Írói trouvaille ez az alak, a hangja, beszédmódja, az ellágyulása arra a hírre, hogy öccsének gyereke lesz a leánytól, az az egyszerűség, amellyel mindent elintéz. Makláry Zoltán kitünően is játssza, soha még nem volt ilyen jó szerepe és soha nem játszott ilyen jól. Játéka színészi trouvaille. A legjobb az egész előadásban.
Ágai Irén új jelenség a színpadon. Gyöngéd, finom, törékeny, sok tekintetben még nem ura szerepének és még nem hozta ki színészi eszközeit, de annyit mindenesetre bizonyít, hogy van tehetsége nagy szerepre is. Jávor Pál, mint majdnem mindig, egyenetlen, nem óvakodik eléggé a színészi giccstől. A nagyszámú többi szereplő közül csak Csortos emelkedik ki, ezredese csupa erő és tekintély. A magyar tiszt kis szerepében Somló István ad teljes értékű játékot, Rajnay játékában azonban nem érezni eléggé a katonát. Az egész előadás a megszokott vígszínházi színvonalon mozog.
*
A szűzies bár-leány - régi regények és színdarabok lápvirága - úgy látszik, kezd divatba jönni. Lengyel Menyhért is felkapta a Pintyőkében. Sok tapasztalat után úgy látszik, kíváncsi volt, mit lehet mai felfogással ebből a régi alakból csinálni. Minden a polgári társadalmon kívül esett emberben van egy többé-kevésbé erős nosztalgia a polgári rendes élet után, melytől elszakadt s ez néha olyan erős vágyálmokat támaszt fel, hogy egyenértékűek, sőt érvényesebbek tudnak lenni a valóságnál. A Pintyőke, együgyű kis bár-leány, úgy álmodik a becsületes kispolgári életről, hogy álmát már majdnem valóságnak veszi maga is.
Erről érzeleg a bárba tévedt amerikai fiúnak is s mikor ez meg akarja látogatni, hamar szobát bérel egy budai derék családnál, amelyet a derék amerikai az ő családjának hisz és amely annyira megtetszik neki, hogy megkéri a még derekabb nagypapától Pintyőke kezét. A leány olyan becsületes, hogy inkább visszamegy a bárba és már-már feláldozza eddig csodamód megóvott ártatlanságát, semhogy hazugsággal kapja meg az amerikait, mert tudvalevőleg a bár-leányok, ha szerelmesek, irtóznak a hazugságtól. Szerencsére még jókor jön a jó nagypapa és visszavezeti Pintyőkét az amerikai kitárt karjaiba.
Szóval ismét egy naiv mese, modern szinpadi eszközökkel szinpadképessé kidolgozva. A táncosnő, mikor a bárban elriasztja magától a mulatni kívánó fiatalembereket, komikailag éppen olyan jól kiaknázható, mint amikor az erényes polgári család körében félszegeskedik. Lengyel ezeket a helyzeteket nem is hagyja kihasználatlanul. Egyszerű, enyhe derültséget áraszt el a szinpadon, az érzelmességet megfelelő arányban keveri a komikummal. Alakjai néha együgyebbek a kelleténél, de csupa vajszívű jó emberek; ilyen optimista még sohasem volt Lengyel egy darabjában sem.
A szerepek jók és könnyen játszhatók s különösen Gózon és Gombaszögi Ella érett művészettel is játsszák, embert játszanak, nem szinpadi alakot, teljesen valóságnak lehet őket venni. Dajka Margitról ezt nem lehet olyan határozottan mondani, ahogy játszik, az jórészben szerep. Egy kis mellékszerepben Kovács Terus kitűnő komikai képességekkel lep meg. A Magyar Színház minden tőle telhetőt megtesz a siker érdekében s reméljük, nem is hiába.
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!