Berlin, április 30.
Az acélsisakos szövetség vezére, Seldte munkaügyi miniszter vasárnapra összehívta a szövetség vezetőit. Délután 1 órakor ezernél több acélsisakos vezér gyűlt össze a munkaügyi minisztérium udvarán, az épület előtt pedig a berlini acélsisakos szervezet díszszázada sorakozott fel. Bülow és Morozawicz acélsisakos vezérek előadást tartottak a politikai helyzetről és a szervezet feladatairól, majd Seldte kijelentette, hogy átvette a szövetség diktatórikus vezetését.

Ez a kijelentés és megrendezett demonstráció azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy a német belpolitika fordulóponthoz érkezett a nemzeti pártnak azzal a határozatával, amely felszólítja Seldte minisztert, hogy mondjon le mandátumáról és ugyanakkor melegen üdvözli Düstenberg alezredest, aki Seldtevel együtt a német frontharcosok szervezetének, az Acélsisak-nak megteremtője volt és akit néhány nap előtt Seldte rövid parancsa mozdított el vezéri állásából.

A harc nem Düsterberg és Seldte körül folyik, most már Hugenberg és Papen, a német konzervativ és monarchista politikának a birodalmi kormányban helyetfoglaló megszemélyesítői állnak szemben Hitlerrel és a horogkeresztes mozgalomnak azzal a mindent lehengerlő terjeszkedésével, amely a német nemzeti párt és a monarchista politika fennmaradását, létét és jövőjét veszélyezteti.

A válság nem mai keletű! Már ott lappangott a kormányban résztvevő két párt, a nemzeti szocialisták és a német nemzetiek viszonyában a választásokat követő örömmámor óráiban is, de a nyilvánosság csak akkor szerzett róla tudomást, amikor Hitler kineveztette magát Poroszország helytartójává és nyomban utána nem helyettesét, Papen alkancellárt, hanem bizalmasát, Göring minisztert nevezte ki Poroszország miniszterelnökévé.

Ezt megelőzte egy kevésbé jelentékeny pozicióvesztés: Hitler egyik napról a másikra menesztette állásából a vaskancellár egyik leszármazottját, Bismarck belügyi alállamtitkárt. Hónapok óta tart az acélsisakosok és a horogkeresztesek harca, amelynek során 20 éves SA-fiuk tartóztattak le harctéri kitüntetések sorozatával dekorált acélsisakos vezéreket és nem egyszer acélsisakos kaszárnyákat is megrohamoztak, ahonnan többszáz lefegyverzett „foglyot” kísértek az internálótáborokba. Ezek az akciók központi irányításra, céltudatos tervszerűséggel történtek, hogy az Acélsisakot, amelyre a német nemzeti párt támaszkodott, meggyöngítsék, beolvasszák, felőröljék.

Husvétkor Hitler hosszú, bizalmas tanácskozásra vonult vissza Seldtevel berchtesgadei nyaralójában és ekkor dőlt el, hogy az acélsisakos vezér meghódol a horogkeresztes „Führer” előtt.

Egy súlyos személyi presztizssérelem is érte Hugenberget, aki porosz földművelésügyi és gazdasági miniszter szeretett volna lenni. Hitler mást nevezett ki helyette miniszterré és ezt félhivatalos sajtójelentések azzal indokolták, hogy Hugenberg túl van halmozva munkával. A német nemzeti párt vezére erre nyilatkozatot tett közzé, amelyben kijelenti, hogy egyáltalában nincs túlhalmozva és nyomban utána egy másik nyilatkozatot adott ki, amely tele van szemrehányásokkal, amiért nemzeti szocialista részről a vádak özönével halmoznak el a német nemzeti párthoz tartozó hivatalnokokat, polgármestereket, tanárokat, bankigazgatókat és nem egyszer rövid úton ki is teszik őket állásukból. Ennek a tervszerű hadjáratnak az lett a következménye, hogy Hugenberg ma már csak névlegesen miniszter, de hatalmi súlya nincs és természetesen Papen alkancellár is – akinek Hitler „diplomáciai szerepet” szánt – minden tényleges hatáskör nélkül tagja a kormánynak.

Seldte lobogó zászlókkal pártolt át Hugenbergtől Hilterhez, anélkül azonban, hogy magával tudta volna vinni az acélsisakosok számottevő és komoly elemeit. Az utolsó napokban berlini táviratok árasztották el a vidéki acélsisakos szervezeteket azzal a paranccsal, hogy lépjenek be a nemzeti szocialisták rohamcsapataiba. Hugenberghez közelálló helyről kijelentik, hogy ezek a táviratok „hamisitványok és bolsevista módszereket utánoznak”.

Lehet, hogy Papen diplomáciai ügyessége még egy ideig húzni tudja a válságnak teljes élességben való kirobbanását és Hugenbergék nem vonulnak nyiltan ellenzékbe.

De hogy ez a nap már nincs messze, azt politikai körökben mindenütt bizonyosra veszik. Hugenberg a nagytőkét, a monarchista irányzatot, a nagybirtokot jelenti és közismertek azok a kapcsolatok is, amelyek közötte, Papen, Gleichen báró, a Herrenklub elnöke és Hammerstein tábornok, a német nagyvezérkar főnöke között fennállanak.

Ha a horogkeresztes mozgalomnak ezekkel a hatalmakkal egyszerre kell majd megbirkóznia, akkor dől el, hogy kezében tarthatja-e továbbra is a kormányzás gyeplőit Németországban vagy vissza kell vonulnia a Hohenzollern-resauráció szervezetten működő erői elől?