Nincsenek copyright politikai programok. Senki emberfiának nincs jussa ahhoz, hogy szabadalmaztassa azt az irányt, tervet, eszmét, amellyel fel akarja emelni hazáját a süllyedésből.

Bánja a kánya, hogy Gömbös Gyula a gazdasági közvélemény tapsorkánjától kísérve kormányképessé teszi azt a programot, amelyet a parlamenti ellenzék messzebblátó része és mi e hasábokon fél évtizede a pusztába kiáltottunk. A problémák a magasságos firmamentumig nőnek. A közös nyomorúság a szájunkig ér.

A szomszéd Ausztria elérkezett ahhoz a tömeglélektani pillanathoz, hogy fegyverrel védi a határait. Nyugaton a helyzet teljesen megváltozott. A történelem órája a tizenkettediket kongatja. Ebben a fojtott, minden igaz hazafinak mellére nehezedő kénköves légkörben nincs olyan magyar politikai párt és nincs olyan politikus, aki Krisztus keresztjének egy szilánkját ne érezné a körme alatt sajogni.

Az irgalmatlan felelősség ólomsúlya alatt görnyedve úgy érezzük, méltatlan és gyermekes volna arról vitázni, parlamenti vagy publicisztikai asszókat vívni, hogy az új, tisztult gazdasági irányzat még nem is olyan régen az ellenzők követelése volt és főleg külpolitikai részében nem is egészen harmonikus azzal a felfogással, amelynek Kánya külügyminiszter a szószólója. Mindez vénasszonyos durcáskodás abban a pillanatban, amikor a miniszterelnök a szavak jancsibankóját a cselekedetek aranytalléraira váltja fel és döngő léptekkel elindul a magyar reformpolitika útján.

Az a bátor gesztus, amellyel Gömbös mai beszédében a zöld tárgyalóasztalra mutatott, évtizedei vágya a közvéleménynek belpolitikában és külpolitikában egyaránt. Belpolitikában a legegyszerűbb polgári és emberi jogok proklamálását, az új márciusi tizenkét pont megszövegezését várjuk a zöld asztaltól, külpolitikailag pedig a zöld asztal melletti okos és nyílt tárgyalásoktól várjuk a Duna völgyében uralkodó elviselhetetlen feszültég enyhülését. A brutalitás helyett a zöld asztal politikája! - ez az egy pont kilencvenöttel ér fel!

A kemény- és véresöklű német államférfinknak, íme, sikerült hat hét alatt elvégezni azt, amihez korunk hősének, Mussolininak, hat évre, volt szüksége: egy katlanban sistereg, egy alatt masíroz a német birodalom, de a horogkeresztes külpolitika elérte azt is, hogy Németország úgy izolálva van, amennyire Bismarck hivatalvesztése és a frontok összeomlása óta nem volt. A megdöbbenést, amely április közepe óta végigborzongott egész Európán felváltotta az a bizonyosság, hogy a brutalitás csak védtelen embereken tud átgázolni, de sziklának szalad, ha kemény erőbe és elszánt akaratba ütközik.

A zöld asztal politikája nemzeti és nemzetközi jelszóvá nő, ha következtetésen, szívósan követjük ezt a politikát és kérlelhetetlenül lezárunk minden hurokvágányt, minden különvonalat, minden extratourt, amely csak összeütközésekhez, konfliktusokhoz és elszigetelésekhez vezet. De ha ez igaz, akkor nem lehet a magyar államnak kétféle béke- és reviziós politikája, nem beszélhet a magyar kormány feje Budapesten más nyelven, mint a magyar állam delegátusai Genfben.

Nem lehet az, hogy két szellem uralkodják a magyar külpolitikában, két kéz cselekedjék: az egyik fiatal és erős, a másik öreg és reszkető.