Írta: Kiss Dezső

A nyugalom és rend, a szabad vélemény és szabad munka európai világa, amelynek határai a Kárpátokig és az Aldunáig terjedtek, úgylátszik egyelőre meghátrál a hangos erővel és kíméletlen keménységgel feltörő új rend előtt. Az európai kontinens nyugati szélén még szívósan és hatalma tudatában nyugodtan védekezik a szabad polgári rend, de a Rajnától keletre a német forradalmi hullám kisugárzásai nyomán az állami mindenhatóság gazdaságpolitikájának hívei és prófétái egyre hangosabban hirdetik az egyén elnyomásának és az állami beavatkozásnak keserű dogmáit.

A józan ész, a hűvös emberi meggondolás, s ennek a szegény országnak minden érdeke azt követeli, hogy éppen most ne igyekezzünk felkavarni erjedésben levő gondolatokkal a magyar társadalmat, amely a négyévi válságot rettentő nélkülözések és veszteségek árán ugyan, de épen és érintetlen munkakedvben úszta meg. Minden érdekünk azt követeli, hogy éppen most, amikor a világgazdaság jövő vonala kialakul, csöndben, rendben és nyugalomban tartsuk össze az ország erőit s okosan, ügyesen alkalmazkodjunk ahhoz a vonalhoz, amely mások kísérletei nyomán kialakul.

Más kárán tanul az okos ember s ehhez az elvhez kell a jövőben nekünk is alkalmazkodunk, miután a mi kárunkon szereztek földet, országot és hatalmat olyan nemzetek, amelyek a magyar politika rövidlátása nélkül soha mai magasságukba nem emelkedtek volna.

A hatalom ma mindent elérhet, amelyet egy ország kormányzásában, igazgatásában és szellemi életének irányításában elérni lehet, csak egy ponton bizonyult eddig lehetetlennek – a pénzügyi és gazdasági politika terén.

A kíméletlen erőszak, amellyel a szovjetkormány az orosz parasztságot a szocializált mezőgazdaság formáiba, a kolchozokba préselte, azzal a világraszóló eredménnyel járt, hogy Ukrajnában, Kubánban és az alsó Volga mentén, amely tartományok a régi Európa éléskamrái voltak és ahol a háború előtt a cári birodalom leggazdagabb, legtudatosabb parasztsága lakott, ma az éhínség fakó kísértete uralkodik.

A fasizmus is óvakodott attól, hogy a faji vagy az osztályharcot a gazdasági élet terén kiélesítse.
A lengyel diktatúra kíméletlen energiával és hajthatatlan szigorral az állami kiadásokat a minimumra leszorította. A lengyel állam pénzügyei példás rendben vannak. Lengyelország külföldi adósságai minimálisak, az országban nagy a szegénység, de ugyanolyan nagy a gazdasági rend, a vagyonbiztonság és a szerzett jogok és megkötött szerződések tisztelete.

A jugoszláv királyi diktatúra soha egyetlen percig sem gondolt arra, hogy az ország gazdasági életébe erőszakos kézzel belenyúljon. Csak két diktatúra nyúlt eddig a megingathatatlan hit fölényes biztonságával az állampolgárok jogaiba és kölcsönös viszonyába: az orosz bolsevizmus és a német hitlerizmus. Az orosz kísérlet eredményét már látjuk, a német kísérlet kimenetele még bizonytalan.

Az eredmény kétféle lehet: vagy balra, a szocialista termelési rend felé szorítja a német diktatúrát a tömegek nyomása. Az ipari munkátlanság és a birodalomnak az őszi hónapokra várt pénzügyi leromlása, vagy a vad roham, amelynek ma tanui vagyunk megtorpan, megáll, a hirtelen hevület lehiggad. S a német nemzeti szocializmus lassan elveszti forradalmi jellegét, kispolgári tömegpárttá kövesedik, amelynek egyetlen célja a hatalom birtoklása és élvezete. Semmi okunk sincs sietségre s nyugodtan bevárhatjuk, akármelyik következik be a két eshetőség közül.

A forradalom és a termelés szocializálásának útján aligha fogjuk követni Hitlert és vezérkarát, ennek könnyen útját állják azok a konzervatív vagyoni erők, amelyek szívósan gyökereznek a hazai földben. A kispolgárosodás útján pedig fölösleges követnünk a berlini államférfiakat, ennél magunk is szebbet és okosabbat tudunk produkálni, egyszerűen azzal, hogy a mai kormány programmjának legjelentősebb pontjait megvalósítani igyekeznünk.