Bernhardt bácsi, a békevilág híres artista- impresszáriója nagy üzletet csinált: nem lesz többé gondja soha semmire...

A békeidők artistavilágának egyik legismertebb és legtöbbet szereplő alakja fejezte be szombaton érdekes, kalandos és szomorú karrierjét mint ismeretlen öngyilkos a második sebészeti klinikán.

Bernhardt József ötvennyolc éves artistaimpresszárió felakasztotta magát, mert- ismerősei szerint- már-már az éhhalál fenyegette a hajdani artistanábobot.

Bernhardt József 17 éves korában szülővárosából, Brassóból, megszökött egy vándorcirkusszal, amellyel bejárta az egész világot: Rio de Janeirótól Tananarivóig és Stockholmtól Addis- Abebáig mindenütt megfordult. A háború előtti években azután megunta a nagyvilágban való csavargást és mint artistaügynök, önállósította magát. Kitűnően értette a szakmáját, azt mondták róla a kollégái, hogy nála jobban e földön senki nem tud alkudni!

Nevét hamarosan megtanulták Európa összes lokáljaiban, a kis Eötvös- uccai irodában egyre nőtt a forgalom és a hastáncosnők és kisgyermekek között mind sűrűbben jelentkeztek nála már a színpadi színészek és színésznők is. Neve fogalom lett az artistavilágban, egymásután hozta Budapestre a külföldi nagyágyúkat.

Bernhardt szerződtette például hozzánk Rita Saccheto-t, a békeévek világhírű spanyol tánccsillagát, nem sokkal később pedig Psylandert, az akkoriban még gyermekcipőben járó filmek első igazi, szívgyilkos bonvivánját. Psylanderen egész kis vagyont keresett. Psylander után következett Asta Nielsen, a fiús, fekete démon, aki egyik varietében sanzonokat énekelt. Bernhardt Asta Nielsennel végigvacsorázta Budapestnek minden előkelő vendéglőjét, olyan büszke volt a művésznőre, mintha ő fedezte volna fel és végül is rajta még sokkal többet keresett, mint Psylanderen.

Aztán a cigányzenészekre specializálta magát, a nagy magyar cigányprímásokkal ő járta végig a külföldet.

Mikor kitört a háború, Bernhardt bevonult katonának: az orosz fronton kilőtték a bal szemét és ellőtték a jobb lábát. A frontról megtört, öreg, sánta, 75%-os rokkant tért haza az örökké jókedvű és mindig vidám ember helyett. A Rombach uccában bérelt magának kis kis hónapos szobát, de a külföldi leveleit változatlanul régi dicsősége színhelyére, az Eötvös- uccai irodába címeztette, ahol naponta kétszer a házmestertől vette át a postáját. Hadd gondolják legalább külföldön, hogy Bernhardt még a régi..- szokta sóhajtozni.

Pontosan kilenc óra tizenöt perckor ment el minden reggel hazulról a Baross- uccai klinikára, ahol a lábát kezelték, azután végigjárta a kávéházakat és minden este pontosan háromnegyed tízkor érkezett haza.

Négy évvel ezelőtt megalakult Németországban a Parenna az állami művészközvetítő és ez azután végképpen leterítette Bernhardtot. Hónapokon át nem keresett egy fillért sem, másfél éven keresztül nem fizetett házbért... Eleinte pengős kölcsönöket kunyorált régi ismerőseitől azután már csak fillérekért szaladgált, a végén pedig már azt sem adta neki... Éhes gyomorral, kidülledt szemmel, egyetlen fillér nélkül üldögélt naphosszat az artistakávéházban és közben állandóan a terveiről mesélt barátainak:
-Kétezer pengőre volna szükségem,- mondotta, csak kétezer pengeőre- kimennék Londonba és olyan üzletet csinálnék Cochrannal, hogy soha többé semmi gondom nem lenne... És azután kölcsönkért ötven fillért, hogy kifizethesse a feketéjét...

Benhardt bácsit egyre többen felejtették el régi tisztelői készül egyre kevesebben köszöntek vissza az uccán a lerongyolódott öregembernek, míg szombaton azután hosszú idő után végre újra sikerült egy közvetítése: állandó, biztos és örök helyet szerzett magának,- soha többé semmi gondja nem lesz...