Másik kérdése: „Honnan adja az almafa azt a szép édes gyümölcsöt? A kertben csak egyféle föld van s minden fa más meg más gyümölcsöt szí abból. A mag... De csodálatos, nagy titok a mag! Hogy abban a kis fekete almamagban benne élhet egy ilyen nagy, piros golyókkal ékes fa! A jövendő idők almafája! Talán a fölöttünk tündöklő csillagvilág is ilyen apró mag volt valamikor az Isten markába. Egyszer csak beledobta a fekete semmibe s azt mondta: legyen!”

A tudós ismeri ugyan a mag bonyolódott szerkezetet, keletkezését és csirázását a legapróbb részletekig, mégis be kell vallanunk, hogy Gárdonyinak igaza van: a mag valóban csodálatos nagy titok. És minél többet tudunk róla, annál csodálatosabbnak tűnik fel.

Az a sokféle érzés, amit az egyes virágok lelkében keltettek, összehasonlításokra adogg alkalmat. Nem tudom, van-e még írónk, aki olyan sokszor fordult volna a növények világához, hogy onnan merítsen anyagot hasonlataihoz, mint ahogy azt Gárdonyi tette. Hasonlatai bájosak, kedvesek. Ezekben egyesül leginkább a költő botanikai ismerete és fantáziája. Oldalakat lehetne betölteni hasonlatainak idézésével. Példának csak néhányat sorolok fel.

Falujának embereit olyan komolyaknak és mélázóknak mondja, mint amilyenek az erdő fái. Falujának fekete-szemű lánya: tulipán. A többi kék-szemű: orgonavirág. Margit királyleány: harmatos fehér rózsa: Eszter olyan tiszta, mint a tulipán, mint az irisz. Emőke: leánnyá vált fehér nárcisz. Hedwig: fehér szegfű. Adria: leánnyá vált liliom. Biri: mint a virágzó mákföldbe tévedt liliom. Dió Dénes sovány arcú, mint a napon szárított vargánya.

De nemcsak alakjait szereti a növényekhez hasonlítgatni. Vannak másfajta hasonlatai is bőven. Az a sok-sok virágos hasonlat, amellyel Gárdonyi mondanivalóját közelebbről is jellemezni akartam bepillantást enged gondolatvilágába.

Képzeletében odaillő növényekkel díszítette fel azt a helyet, ahol alakjai járnak-kelnek, tesznek-vesznek. Lehetetlen volna ezen a helyen azt a sok növényt felsorolni, amelyet írásaiban szerepeltet. Bizonyos, az, hogy ezzel a módszerével emberibbé teszi alakjait és elevenebbé a cselekvés helyét.

Írásaiban kiválóan jellemzi az utak szegélyét, az árok partját, a levegőt, a falusi kertet, a parkot, a temetőt, az erdőt, a vízpartot és több más hely környékét megfelelő növényekkel. A cselekmény évszakának megállapítására is szívesen és helyesen használja fel a növényeket. Bár sokszor és sok növényt szerepeltet írásaiban, de mindig csak módjával, úgy, hogy sohasem válik unalmassá.