Azok, akik mai festészetünknek immár férfikorba izmosodott tehetségei, Bernáth Aurél, Szőnyi István, Berény Róbert, Egry József, Czóbel Béla, Aba-Novák Vilmos, Márffy Ödön, Derkovits Gyula és társaik, szolgáltatták e kiállítás legértékesebb részét. Más utakon járnak, sokkal jobban eltávolodnak a természeti jelenségtől, mint nagy elődeik. Egymástól eltérő egyéniségek, de megegyeznek abban, hogy ábrázolásmódjuk - mai kifejezéssel élve - sokkal inkább viziós, azaz átalakító művészi látomány, mint többé-kevésbé hű ünneplése a természetnek, vagy a természet valamelyik különleges jelenségének.

Az átalakító elképzelésnek jóval több szerepe van művészetükben, mint az ismétlő meglátás erejének, mely oly meghökkentő szuggesztivitással ajándékozta meg valamikor egy Ferenczy Károly művészetét. - Legtöbbjük átesett a naturalista-impresszionista irány bomlására jelentkező expresszionizmus iskoláján. De majdnem kivétel nélkül megszabadultak annak merev programszerűségétől és ama formáitól, melyek csak tagadást jelentettek, mert nemcsak szándékaik voltak, hanem kifejezni való egyéni formáik is.

Nem hiányoznak persze az expresszionizmus bőjtjének a neoklasszicizmusnak törekvései sem. Művelői legfiatalabb festőink közül valók, eredményeik egy kissé még bizonytalanok. Mint számos programszerűen fellépő művészeti törekvésnél, neoklasszicistáinknál is túlnyomó az elgondolt akarás, melyet nem mindig támogat ösztönös formateremtés. A legmeggyőzőbben Medveczky Jenő egyik képén éreztük törekvéseik őszinteségét és erejét.

A szobrászati rész ismét tanubizonysága annak, hogy szobrászatunk általában nem ért fel addig a színvonalig, mint festészetünk. Naturalista és barok stíluselemek között vergődik, vagy a francia impresszionista szobrászat formáival kacérkodik. A legutóbbi években azonban némi haladás volt észlelhető őszintébb és monumentálisabb stílus kialakulása felé. Beck Ö Fülöp, Medgyessy Ferenc és a fiatalok közül Pátzay Pál szobrai tanuskodnak itt ennek az egyszerűbb, monumentálisabb iránynak kétségtelen jövőjéről.

De nem volna ez a rövid beszámolónk teljes, ha egyéni teljesítmény szempontjából néhány kiállítót a felsoroltakon kívül is fel nem említenénk. Különben is végső eredményben mellékesek az irányok és csak a mű értéke fontos. Ennek az állításnak igazságát mi sem bizonyítja jobban, mint egy régi érdemes művészünknek Tornyay Jánosnak néhány képe. Különösen a Műteremben című, amely meghökkentő erejével és frissességével a tárlat egyik legkiemelkedőbb, legfestőibb alkotása.

De éppen ilyen elismeréssel kell felemlítenünk Mattysovszky-Zsolnai Lászlót, akinek Gugguló nője - életének talán legjobb munkája - fölötte finom, választékos felfogásával Manet-ra emlékeztet; Csánky Dénest, aki egykori vízfestményeinek hűségesen regisztráló stílusától messzire távolodott valami egyszerű, igen erős hangsúlyokkal szinte heroikussá váló ábrázolásmód felé. És végül ne feledkezzünk meg a legfiatalabb művészekről sem, akik közül Ámos Imrét, Basch Editet, Domanovszky Endrét, Kontuly Bélát, Vilt Tibort nevezzük meg.

Régen volt, hogy a városligeti kiállítási helyiségek annyi jelentős művészetet tartalmaztak. Hosszú évek szakadatlan művészeti és sajtó küzdelmére volt szükség, hogy végül a számottevő magyar művészet ismét visszatérhessen ama falak közé, melyeken sokáig csak a jól megszervezett tehetségtelenségnek volt szabad érvényesülnie. Vajjon lesz-e folytatása ennek a diadalnak? Vajjon állandó lesz-e ez az úgynevezett művészbéke, amely mögött ma élesebb ellentétek húzódnak meg, mint valaha?

Béke? A mi hitünk szerint nem is békéről, hanem győzelemről van itt szó, melyet az alkotó magyar művészet az útjában állók felett aratott.

Szívből kívánjuk, hogy ez a győzelem végleges legyen.