A német politika színpadáról eltűnt egy alacsony termet, egy hosszú bajusz és egy hangzatos név. Mind a háromnak viselője Hugenberg titkos tanácsos, a német nemzeti politika legfőbb szellemi vezetője a háború befejezte óta, kétszáznál több lap ura, a német nagyipar egyik legsikeresebb szervezője, aki azonban a német polgár jellegzetes sznobizmusával a porosz junkerek táborába vágyott, s e legyőzhetetlen vágyódásával, a történelem elemi igazságainak félreismerésével s osztályát jellemző politikai tudatlansággal magát és a német nemzetet mélyen elszomorító tragédiába sodorta.

Január 30-án nevezte ki Hindenburg tábornagy Hitlert a német birodalom kancellárjává. Ugyanakkor Hugenberg, a német nemzeti párt politikai vezetője, a német junkerek legfőbb gazdaságpolitikusa, a horogkeresztes kancellár mellett a gazdasági diktátor döntő szerepét kapta; kezében egyesítette az egész birodalom gazdaságpolitikájának irányítását, nemcsak a birodalmi élelmezési s a birodalmi gazdaságminisztérium került a vezetése alá. Hugenberg parancsait a porosz mezőgazdasági és kereskedelemügyi minisztériumban is. Hitler mellett Hugenberg volt a birodalom leghatalmasabb embere, aki mellett jelentőségben eltörpült Göring és Göbbels, a két tárcanélküli náci miniszter.

S ma?

Június 30-án Hugenberg megszégyenítve és megalázva, pártjától, híveitől, az Acélsisaktól megfosztva, majdnem teljes politikai izoláltságban kénytelen eltűnni a német politika színteréről. Vállalatai, amelyek már hónapok óta ingadoznak, egyszerre kétes értékű vagyontárgyakká váltak, személyes befolyása semmivé törpült s örülnie kell, ha mint Schleicher tábornok, abban a kegyben részesül, hogy csak a lakásán tartják fogva egykori minisztertársai.

A legnagyobb és legmélyebb keserűség, amely ezt a magasba tört, kétségtelenül ügyes és tehetséges német plebejust érte, az a hálátlan gőg, amellyel a porosz junkerek, a keletporoszországi lovagok és bárók elejtették hű szolgájukat. Hugenberg egész életében annak a kasztnak a szolgája volt, amely kétszáz év óta tartja a kezében a porosz államhatalmat, amely milliárdjaiba került a weimari köztársaságnak, s amely inkább maradéktalanul dobta oda az egész polgári német társadalmat, a modern német kultúrát a horogkeresztes forradalomnak, semhogy lemondjon különállóságáról, előjogairól s a maga túlzott gazdasági előnyeiről.

Hugenberg, a nagyiparos, a modern kapitalista, a tudományos üzletszervezés mestere, minden tehetségét és képességeit a kelet-elbiai bárók szolgálatába állította.

A horogkeresztes győzelem egyúttal a legszélsőségesebb agrárprotekcionizmus győzelmévé vált Németországban, csak azért, hogy a munkások, parasztok és kispolgárok millióinak rovására egy elavult, a menthetetlen bukásra ítélt társadalmi és gazdasági rend vagyoni állása erősödjék. ezért kellett buknia Brüningnek, ezért omlott össze Schleicher kormánya s ezért játszották át Hugenberg és barátai a hatalmat Hitler kezébe!

De a számítás nem vált be.

A hitlerista forradalom nem áll, mert nem állhat meg, néhány hónap mulva megkondul a lélekharang a porosz és a sziléziai nagybirtok fölött s eltűnik az európai politika színpadáról az az osztály, amely szívósan és kegyetlenül, de nem tehetség nélkül képviselte a nyers erőszak és a durva erély politikai bölcseletét.

Hugenberg ennek az osztálynak volt a képviselője, a junkerek történelmi és társadalmi hagyományai nélkül s úgy tűnik el most a német süllyesztőben, mint a politikai rövidlátás s a szegényes fantázia tipikusan porosz képviselője, aki társaival együtt önmagát ítélte halálra.