Midőn 1789-ben olaszországi utazásakor a velencei Lidón tartózkodott, különös figyelmet szentelt a tengeri állatoknak és a tengerparti növényeknek. Ekkor hozott neki szolgája a zsidó temetőből egy repedezett birkakoponyát, amely az állati szervek metamorfózisának eszméjét kelti föl benne és fölismerni véli, hogy a koponyacsontok nem mások, mint átalakult csigolyák.

Nem kisebb az öröme akkor, midőn 1786-ban hosszas megfigyelés és vizsgálódás után tisztán kialakul benne a növényi metamorfózis nagy gondolata. A levélben látja azt az alapszervet, melyből a csészelevél, a sziromlevél, a porzó és a termőlevél is átalakulás útján kifejlődött. Bizonyítékul felhozza a telt virágokat, melyekben a porzók, szerinte, sziromlevelekké alakultak vissza.

A fajok állandóságát, változatlanságát hirdető Linnével szemben, a fajok változékonyságát, a környező viszonyokhoz való alkalmazkodó képességét hangoztatta. Kutatásainak eredményeit és a belőlük leszűrt gondolatait levélben is közli Merckkel, Schillerrel és Herderrel és azokat szokása szerint költői mezbe öltöztetve gyönyörű tankölteményeket ír róluk. A „Metamorphose der Pflanzen” és a „Metamorphose der Tiere” c. alkotásait „bájos barátnője”-nek, Charlotte v. Steinnek ajánlja.

Hogy mennyire elfoglalta egész lelkét és gondolatvilágát a fejlődés és átalakulás eszméje, arra jellemző Eckermannal folytatott beszélgetése, az egész világot izgalomba hozó francia júliusi forradalom kitörésekor. Az akkori napok nagy eseményének nem ezt tartja, hanem a fajok állandósága felett, a francia akadémiában Cuvier és Geoffroy Saist Hilaire között kipattant vitái.

Ezekben az időkben nem a súlyos politikai változások, hanem az érdekelte legjobban, hogy a francia tudományos világban a természet szintetikus felfogása jutott elismeréshez, ami ott a szellemnek az anyag fölötti győzelmét jelentette. Mindebben egyszersmind saját ügyének diadalát és törekvéseinek elismerését látta. A növények metamorfózisáról szóló dolgozatát Soret francia fordításában el is küldötte Geoffroy Saint Hilairenek, ki azt a francia akadémiában olyan elismerő szavak kíséretében terjesztette elő, hogy az Goethe számára a legnagyobb elégtételt jelentette.

A „létért való küzdelem” (struggle for life) közismert jelszava ugyan Darwin-tól származik, bár már Goethe is élesen körvonalazta ezt a fogalmat, mikor azt mondotta, hogy: „Minden, ami létezik, tért keres és fenn akar maradni, ezért egymást kiszorítja és egymás létét megrövidíti.”