Nincsen halál, csak élet

1933 | Február

Strém István könyve - Fórum

1. A szerző spiritiszta. Hiszi, hogy az elhaltak szellemei tovább élnek, hatnak az élőkre, sőt a médiumon keresztül szóban is megnyilatkozhatnak. Hiszi, hogy egy-egy szellem többízben is újra születhetik, s hogy az évezredek során át lassanként megtisztul, felemelkedik. E hittel nincs mit kezdenem. Azzal a kijelentéssel, hogy a spiritiszták meggyőződéseit már a tudomány is igazolta, szintén nem vitázom.

Tudom, hogy szavahihető, komoly emberek igazolják valóságát, tudom, hogy neves tudósok foglalkoznak okkult tünetek magyarázásával, s tudok a szellemkutatók komoly angol társaságáról is. Én magam azonban a spiritiszták hitét részleges tébolynak tekintem. Részlegesnek, mert spiritiszta ismerőseim egyébként gyakran igen intelligens, tág látókörű és reális gondolkodású emberek. (Strém István is egyik számontartott értéke újabb líránknak.)

2. Ezek szerint talán nem is volna szabad kritikát írnom e könyvről. Minthogy az egész rendszert - kiinduló pontjával, - érveivel és eredményeivel együtt - a legmerevebben tagadom, nem igen van értelme a tüzetesebb bírálatnak. A szigorúan esztétikai álláspont pedig ily munkával szemben meglehetősen meddő és érdektelen.

Ha elmondom, hogy Strém nem elsőrendű prózaíró, de vannak himnikusan szárnyaló szép lapjai, - hogy olykor talmudikus-skolasztikus gondolatspirálisokkal operál, de stílusán többnyire komoly és tiszta hit érzik, amely a hitetlen ajakról is letiltja a cinikus mosolyt, még vajmi keveset mondtam. Azt is obskurus ügyeskedésnek érezném, ha - dialektikus céllal - elfogadnám a spiritiszták alaptételeit, s így valahogyan belülről, a saját útjaikon és saját bástyáikon próbálnám kiforgatni őket bizonyosságaikból.

Hogy pedig Strém spiritizmusa és - elismerem - kerek, mutatósan kiépített világképe mily rejtett vagy felötlő eltéréseket mutat más spiritiszta írók hiteiről és értesüléseitől, ahhoz, fájdalom, nem értek, de az ily kérdések a tagadás szemszögéből meglehetősen értelmetlenek és komikusak is... Hogy a könyvről mégis írni bátorkodom, annak az az oka, hogy vele kapcsolatban alkalom nyílik két "problémára" is felhívni a figyelmet. Mind a kettő termékenynek ígérkezik a spiritizmus témáján túl is.

3. Az első a "materializmus" kérdése. A spiritizmus első sorban a materializmus ellen harcol, legmakacsabb ellenségét az anyagelvű szemléletben látja. Közben azonban nem veszi észre, hogy az a felfogás, amely a legtisztább szellemiséget, vágyat, emléket és hajlamot sűrűsödő és ritkuló, emelkedő és süllyedő, fényesedő és elsötétedő fluidtömegekben fogja föl, voltaképpen túltesz a legkonokabb materializmuson is.

A spiritizmus igazán gerendákat feled a saját szemében, miközben a materialistákéban szálkákat kifogásol. (Testvértünet a szellemiség lobogója alatt harcoló antimaterialista fajvédelem, amely semmibe sem veszi a lelki vagy szellemi tényezőket, de kétely nélkül esküszik a vér regényes matériájára.) Mellékesen: az egész spiritiszta világszisztéma, minden költői színessége mellett, erősen mechanisztikus jellemű.

4. A másik kérdés annak a boldog "világosságnak" a kérdése, amelynek édes öléről a spiritiszta oly meleg részvéttel tekint a tagadás hideg sötétjében botorkálókra. Nos, ez egészen furcsa dolog. A tagadók tudniillik pontosan fordítva érzik. Azt érzik, hogy éppen ők járnak boldog és sugárzó fényességben, a tiszta ész meleg és folttalan napja alatt, s a spiritiszták tévelyegnek, bódultan és botladozva, valami szánalmas, szomorú homályban.

Úgy látszik, Hitnek és Tagadásnak egyaránt lehet világító ereje, s a boldogságnak ez a fajtája, a hitbeli boldogság, nem a "hit" (vagy "hitetlenség") tartalmából, hanem intenzitásából, teljességi fokából következik. Nem az üdvözít, hogy miben hiszek, hanem hogy mennyire, s nem az, hogy mit tagadok, hanem hogy mily tökéletesen.

5. Ismétlem, Strém István mondatain átérzik, hogy komolyan hisz abban, amit hirdet. E megállapítás, ily könyvvel szemben, részemről szinte az elismerés maximuma.