A beruházási hitelek elosztására, felhasználására vonatkozó tervek még ma sincsenek készen, holott a közvélemény méltán elvárhatta volna, hogy az új adók kivetésével egyidőben az érem másik fele is napvilágra kerüljön. Értesülésünk szerint egyelőre még sem az összegszerűség kérdésében, sem a felhasználás módjára nézve nincs végleges döntés.

A pénzügyminiszter bejelentése szerint e begyujtási hitelekre, illetve gyümölcsöző beruházások céljaira körülbelül hetvenmillió pengő fog a közel jövőben felhasználásra kerülni. Ez az összeg a következőképpen oszlik meg: a transzferalapból a kormány közvetlenül 15 millió pengőt vehet igénybe beruházási célokra. A főváros nagy üzemeinek ugyancsak beruházási célokra 15 millió pengő áll rendelkezésükre a külföldi hitelezők javára a főváros által befizetett, de külföldre át nem utalható összegből.

Az ipari termelés finanszírozására alakítandó intézet 25 millió pengő erejéig nyujthat hiteleket s végül a rövidlejáratú hitelekből a legutóbbi egyezmény értelmében 5 százalékot felmondhatnak a hitelezők, ezzel az összeggel a bankok likviditási tartaléka csökkenni fog s ennek az összegnek, amely kereken 30 millió pengőre tehető, a fele, tehát 15 millió pengő szintén beruházási munkákban fog elhelyezést keresni.

A pénzügyminiszter eddig csak annyit mondott, hogy a kormány rendelkezésére álló összegből elsősorban a MÁV. beruházási munkáit, főleg a motorizálást, másodsorban pedig vízvédelmi, tehát földmunkákat kíván finanszírozni. Mindkét esetben olyan beruházásról van szó, amely azonnali, vagy legalább rövid időn belüli gyümölcsözést tesz lehetővé.

A főváros beruházási tevékenységének a java a nehézipar fellendítését célozza.
Gáz-, víz- és villanyművek beruházásai elsősorban gépek rendelését, megújítását, vezetékek kiépítését jelentik. Végül az ipari termelés finanszírozására szánt 25 milliónyi hitel, úgy tudjuk, arra fog szolgálni, hogy elsősorban az ország ipari fűtőberendezését hazai szén fogyasztására alkalmassá tegyék, a MÁV elektrifikálását folytassák, ennek az összegnek oroszlánrésze tehát szintén a nehézipar céljait szolgálja.

Végül marad a külföldi hitelezők által felmondható hitelnek körülbelül 15 milliót kitevő része, amelynek felhasználási módjára a kormánynak közvetlen befolyása nincs, s amely azonban a bankok révén előreláthatólag túlnyomó arányban újból csak ipari és pedig nehézipari csatornákba fut.

Kétségtelen, hogy a magyar nehézipar, főleg a magyar gépipar évek óta igen sulyos helyzetben van. Kétségtelen, hogy országos érdek a nyomorgó vas- és fémmunkásokat kereseti alkalomhoz juttatni, s az is bizonyos, hogy a nehézipar kiemelése mai sorvadt helyzetéből erős lendületet adhat az egész gazdasági életnek.

De a beruházási és begyujtási hiteleknek ez a tervezett megosztása tulságosan egyoldalú, a nehéziparnak szánt réz aránytalanul nagy s méltán vethetjük fel a kérdést, miért nem bocsátják ezt a tervet idejében a közvélemény és az érdekeltek elé, miért kell a beruházások és hitelek kérdésében is befejezett tények elé állítani az országot.

Fel kell vetnünk azt a kérdést is, vajjon a tervezett földmunkákon kívül, amelyre 4-5 milliónál nagyobb összeg aligha fog jutni, miért kell a mezőgazdaságnak ennél az akciónál a mostohagyermek szerepét játszania?

Mi akadálya van annak, hogy az ipari munkaprogram keretén belül legalább olyan célokra is jusson pénz, amelyek közvetve szolgálják a magyar mezőgazdaság érdekeit?

Miért nem gondol a kormánya arra, hogy a gyümölcskivitel fokozása érdekében hűtőkocsikat építtessen, a baromfikivitel céljaira pedig élő baromfi kivitelére szolgáló speciális vagónokat, olyanokat, amelyeken a jugoszlávok tízezrével szállítják a baromfit Olaszországba, a magyar-olasz barátság nagyobb dicsőségére!