Misztikumokra hajlamos korunkban kevés jelszó emelkedett olyan népszerűségre, mint az árjaideál jelszava, anélkül azonban, hogy ennek az ideálnak sikerült volna a legcsekélyebb racionális tartalmat is adni. Legenda az Ismeretlen Árjáról, talán így lehetne legstilusosabban nevezni a manapság annyira divatos elméletet az úgynevezett árja-faj felsőbbségéről, amelyet csak annál ködösebbé, annál misztikusabbá tesz az a körülmény, hogy apostolai nemcsak a demagógia söröshordóiról hirdetik, hanem arra törekszenek, hogy a tudományosság mezébe öltöztessék. Talán nem lesz érdektelen, ha közelebbről megvizsgáljuk ennek a legendának történetét és egyáltalán azt a kérdést, hogy valóban elfogadható-e a tudomány szempontjából az árja-faj fogalma.

A német nemzeti szocialista munkáspárt híres, Gottfried Feder által fogalmazott, programmjának huszonöt pontja közül hét alapszik azon a feltevésen, hogy a német nép értékesebb a többinél és éppen ezért magát azoktól el kell különítenie. E felfogás logikus következménye belpolitikailag az antiszemitizmus, külpolitikailag pedig a német vezetés alatt álló Ost- és Südraum terve, amely különben már a császárság alatt is kisértett. Német népen ez a felfogás természetesen sohasem a német kulturközösséget értette, hanem az általa különben annyira gyűlölt és lenézett materializmus álláspontjára helyezkedve, a nép fogalmát a fajéval helyettesítette.

Fölösleges lenne ezzel a felfogással azon az alapon vitába szállni, hogy az visszaesést jelent a hellén, vagy a keresztény szellemiség vívmányaival szemben. Hiszen e felfogás hirdetői nyiltan hangoztatják, hogy megtagadják a görög-római szellemiségen alapuló európai kultúrát, ami egyaránt kifejezésre jut demagógjaik egyház- és demokráciaellenes kirohanásaiban, valamint filozófusaiknak a nyugati kultúra bukását hirdető bölcselkedéseiben is.

Mindenesetre azonban érdekes megemlíteni, hogy a mozgalom propagandája - legalább is Németországban - ösztönszerűen tartózkodott a német faj megjelöléstől. Németországot ismer, de német fajról hallgat a fajvédelem terminológiája. A német faj megjelölés helyett úgy a faji kérdéseket szabályozó törvényekben, valamint a propagandában is az árja-fajt használják.

A német faj fogalmát különben a mozgalom megindulása és kibontakozása idején az északi faj, a homo nordicus fogalma helyettesítette. Az árja fogalom a politikai életbe csak a fajvédelem kormányrajutása utáni időkben vonult. Az előbbi felfogás szerint az északi faj, a hosszúkoponyájú, szőkehajú, kékszemű embertipus lenne hivatva. Németország nem e fajhoz tartozó néprétegeinek vezetésére is.

Ez a felfogás, amely nemcsak a zsidókat, hanem a német nép igen nagy részét is kizárná a nemzet fogalmából, teljesen csődöt mondott akkor, amikor a történelem furcsa játéka folytán arra került sor, hogy törvényes alapja legyen egy nagy, modern állam politikai és társadalmi berendezkedésének. Így ráncigálták elő a német történelemfilozófia legsötétebb homályából az árja-fogalmat, amely régen eltemetett teoriákból diadalmasan bevonult a hajnalhasadáskor annyi reménnyel köszöntött huszadik század törvénykönyveibe.

De e fogalomnak meghatározására, vagy csak elhatárolására is még csak kísérletet sem tettek. A gyakorlatban arra a különös álláspontra helyezkednek, hogy árja egyenlő némettel és a németséget védik az árja "fajt" óvó tőrvényekkel. E felfogás tarthatatlanságára jellemző, hogy az árja megjelölést még az új Németországban annyira divatos fajbiológia nevű tudomány is tisztán nyelvészeti és nem faji fogalomnak minősíti.

Az árja szó, akárcsak a horogkereszt szimboluma, indiai eredetű. Hogy hogyan, milyen úton lett az indiai szvasztika napkerekéből egy nagy európai állam címere, ismeretes. De sokkal bonyolultabb, sokkal kanyargósabb az az út, amelyen a hindu ősi himnuszok árjája eljutott a modern német törvénykönyvek paragrafusai közé.

Először a Rig Vedában, a legrégibb ismert hindu vallásénekekben fordul elő az árja szó. Itt az uralkodó kasztot jelöli. A későbbi szanszkritban értelme jóra, igazságosra módosul. A szónak szabatos, körülhatárolt jelentése már a hinduknál sem volt. A szó eredete azonban nem játszik szerepet az árjafogalom későbbi kialakulásában és legfeljebb csak a nyelvészek érdeklődésére tarthat igényt. Mint ahogy csak a nyelvész számára bírhat jelentőséggel az a tény, hogy a germán név, amelyet olyan önérzettel viselnek évszázadok óta a Rajna és Visztula között elterülő terület lakói, kelta eredetű szó és eredetileg kérkedő, locsogó, hangos volt a jelentése.

Az árja mint minden nemes és jó tulajdonság megtestesülése, modern elgondolás. A XX. század elején született meg és német filozófusok állottak bölcsőjénél. Valósággal Wunschtraum-ja volt egy önérzetében mélyen megalázott népnek. Peckes járással, kihívó magatartással igyekszik a nyomorék elfeledtetni testi hibáját - saját magával. A napoleoni időkben annyira megnyomorított német nemzeti öntudat megteremtette saját maga megnyugtatására a német nép felsőbbségéről szóló legendát.

Akár csak az egyes ember életében, a történelemben is sok agressziónak találjuk meg a magyarázatát az önérzetet ért sérelmekben és bizonyos hiányosságok bántó tudatában. Poroszország a jénai csata után a francia császárság tehetetlen játékszere lett, váraiban francia őrség volt, gazdasági életét örökös sarcok bénították meg. Szellemi életére ránehezedett a Franciaország által megfélemlített porosz király reakciós cenzúrája. A nemzeti megaláztatás e kétségbeejtő óráiban, mint valami tudatalatti kárpótlás, született meg az a felfogás, hogy a németséget magasabbrendű tulajdonságai révén kiváltságos jogok illetik meg Európa népei között.

Saját erejének tudata és önbizalma képesítette a francia nacionalizmust arra, hogy legkifejezőbb megnyilvánulásában, a nagy forradalomban az emberi egyenlőség elvét hirdesse; azt a görcsös, valósággal hisztérikus makacsságot, amellyel a német nacionalizmus az emberi fajok egyenlőtlenségéről szóló tant képviseli, csak saját hiányosságainak tudatával, vagy helyesebben tudatalatti érzésével magyarázhatjuk.