Lehet, hogy mások szakértőbbek nálam s jobban tudják, mi az egyke oka. Mindig elhallgattam, ha egyke-tudósokkal beszéltem, hogy mi az érzésem, de Illyésnek és házigazdájának el merném mondani, amit gondolok: a végzet, - ez az oka. Így kell lennie, valami titkos törvényszerűség folytán kell így alakulnia hogy elfogyjon ez a nép.

Lehetne küzdeni ellene, hogyne lehetne. Csakhogy mi nem tudunk. Mert akiknek vezetni kellene a küzdelmet, - mi is, igen, mi is olyanok vagyunk, magyarok, mint a parasztok, az egykések. Annak a bizonyos végzetnek rajtunk is van hatalma. A népet pusztítja, minket pedig, akik tudjuk, hogyan lehetne szembeszállani, - minket ezer módon tart vissza a segítéstől, politikává varázsolja a kezeink között lévő fegyvereket, hiúsági, személyeskedési okokkal vonultat vissza a harcolástól olyanokat, akik egyébként rátermettek volnának, tunyasággal tölt el olyanokat, akiknek frissnek, élesszeműnek kellene lennie és gyávasággal olyanokat, akiknek merni kellene kiállani és vállalni tudni, magunkért, fajtánkért, a velünk egy parasztért...

Én nemes lettem, de tudom, hogy a fajta belül ugyanaz maradt, örököltük azt az ősi tunyaságot is, amit örököltek a nemességre emelt ős rokonainak leszármazói is, akik nem lettek nemesek, de akik ma is élnek abban a faluban, ahonnan az ős származott. A családom nevét viselő parasztok - holtbiztosan rokonaim - abban a faluban ma egykések. A vérem az, ami az övék.

Mi hát a különbség köztünk? Az ő vérük magyarabb, tisztább, ők nem házasodtak külföldiekkel, csak magyar parasztokkal. Paraszti sorban maradtak s mert azon a vidéken egyke van, ők is egykések. Ki fognak pusztulni, hamarosan eltűnnek a föld színéről, mert nem válhattak ki onnan, ahonnan az az ág kivált, amelyikből az én családom tagjai származnak.

És nekik nem mondta meg senki annak idején, amikor talán még lehetett volna segíteni rajtuk, hogy baj lesz ebből és abból, például az egykézésből. Ki tanította nálunk a parasztot ilyesmire olyan módon, hogy a tanítás eredményes legyen? Ki foglalkozott vele úgy, hogy a parasztnak lett volna haszna, tudása, haladási, művelődési lehetősége, útja, sorsát irányítani tudó ereje. Nemzetiszínű szavakat hallottunk eleget. Céltudatos, jövőt építő működést mikor és hol látunk. Most?

Erkölcstelen a nép, mondják, borzasztó, borzasztó, ma már a parasztasszony is óvakodik a gyerektől. Ő is. Erkölcstelen lett, hja a régi jóvilágban másként volt.

Arról kevesebben hallottunk, hogy amikor Somogyban 1910-ben a törvényhatósági bizottság a többi érdekelt megyével együtt harcot akart indítani az egyke ellen és "feliratot intézett" a belügyminiszterhez, hogy tiltsa be a praeservativumoknak a kalendáriumokban való állandó hirdetését, - akkor a belügyminiszter azt válaszolta, hogy sajnálatára - bármennyire helyesli is az akciót nem tehet többet, mint amit már tett, nevezetesen azt, hogy betiltotta a termékenység meggátlására szolgáló erőművi készülékek, valamint a vegyianyagokból készített szerek használatát, mégpedig 15 napi elzárás, vagy 200 koronáig terjedő pénzbüntetés terhe alatt - és ezt a rendeletet kilenc évvel ezelőtt az összes megyei törvényhatóságoknak megküldötte.

Nosza, lett erre keresés az ad acta tett iratok között. A rendeletet persze megtalálták az irattárban és "foganatosították". Jobb későn, mint soha felkiáltással.

Az egykés falvak azonban kalendáriumi hirdetések nélkül is tudtak boldogulni. Javasasszony is van a világon és terem a Mecsek alján egy bizonyos fű, amelyből néhány szál elhajtja a magzatot, ha ügyesen alkalmazzák. A kenőasszony varázsos keze is megteszi a magáét, - mondják, hogy egy ilyen banyát X. Y. tudós professzorunk nagyon szépen megkért volna, lenne szíves elárulni előtte magzatelhajtási tudományának titkát, mert az anyáknak semmi bajuk nem lett soha ennek a vénasszonynak a keze alatt.

De a banyából sem szép szóval, sem fenyegetéssel nem lehetett kihúzni a titkot. Tagad. Rábizonyítani sem sikerült semmit, mindenki tagad, aki érdekelt. De nem kell félni, nem viszi sírba a nagy titkot: már tudja a menye, most az folytatja a mesterséget, amit úgy örököl a családban a természetesen egyke-gyermek, mint Liptóban a gomolyakészítés titkát a pásztorfiú az apjától.

Ismerek egy falut, ahol az a szokás, hogy a magzatelhajtást szombaton este végzik az anyán, hogy másnap - vasárnap - az egész falu láthassa az egészségesen megjelenő asszonyt a templomban és délután a táncolók között. Ugyanitt szokás, hogy a házasságkötés utáni első tíz évben nem szabad gyereket szülni. Hadd élje világát nyugodtan a fiatal asszony, - mondják az öregek, az igazi ok azonban az a tilalomra, hogy a gyereket a házimunkával elfoglalt fiatal asszony helyett az öreg asszony lenne köteles gondozni. S az öregek az igazi egykepártiak!

Mert ők únják a bajlódást a gyerekkel. Ezért aztán az is szokásban van, hogy az anyós együtt alszik a fiatal házasokkal, - közöttük. Ebben a faluban 1904-ben 127 tanköteles gyerek volt, - ma 66 van. A közeli város orvosa mondja, hogy az asszonyok súlyos betegségekkel kerülnek a kórházba ebből a faluból, mert - talán mióta a kalendáriumokban nincsenek hirdetések - durva vászonból varrott és marószerekkel kevert, olajjal átitatott pesszáriumokat használnak.

Egy orvosról is mesélnek, aki nyiltan vallott liberalizmusa szent nevében végzi a beavatkozásokat és mégis éjjel, a kertek alatt bujkálva megy el a ťbetegekhezŤ, nehogy feljelenthesse valaki, hogy ott volt, ha történetesen meghalna az asszony. Rábizonyítani nem lehet semmit, - nem is merik elkezdeni, mert tagad s az asszonyok is tagadnak.

Egy református lelkész mondja - és ez is lemondóan legyint, mielőtt beszédbe fogna -, hogy amikor huszonnégy év előtt a falujába került, irtózatos dolgot tapasztalt: a bába tanácsára az elvett és eltüntetendő magzatot a faluban a disznókkal volt szokás megetetni. Így volt legbiztosabb, hogy nem marad nyoma a bűntettnek. Mikor megbizonyosodott gyanújában, megrendülten, az irtózattól betegen ment el a közeli város ügyészéhez bejelenteni, amit megtudott.

Bizonyítéka nem volt. Mindenki tagadott. A pap került bajba, noha az ügyészség is tudta hogy a papnak volt igaza. Az illetékes hatóság azonban csak úgy tudta a bábát kimozdítani az állásából, hogy valami adókihágást, vagy ilyesmit bizonyítottak rá. A pap pedig elkeseredetten, meghasonlottan hagyta abba a nyilt küzdelmet. Falujában hetven házból ma öt gyerek jár iskolába.

A magyarok közül. A német gyerekek vígan szaporodnak, ámbár - mondja határozottan megélénkült szemmel a pap -, ámbár már azok között is akad egykés család... A pap birtokán a felesek németek; a magyarok között nincsen, aki cselédnek, vagy felesnek elmehetne. A maguk birtokát sem győzik, tönkremennek, szegényednek, adósodnak - nem marad egyben a birtokuk, hiába van egyetlen gyerekük.

És általános tünet, hogy az egyetlen gyerek - mennél vagyonosabb a család, - annál haszontalanabb. Elkapatott, elpenyézett, pénzével hencegő fráter, lenézi a többgyerekes szegényeket és esze ágában sincs dolgozni, mert: vagyona van! Ez a fajta többé-kevésbé letette a vidék népviseletét. ŤUrasanť öltözködik, borzalmas ízléstelenséggel, térdnadrágba és micisipkába, - közben a svábok, rácok, sokácok, szlovákok és egyéb nemzetiségek kivétel nélkül mind megtartották ősi viseletüket!... Azok érzik, amit a mieink nem éreznek?

Másik faluban: a Lőrinc ucca keletső során mindössze öt háznak van örököse, mert minden házban lánygyerek volt az egyke, akit elvittek máshova. A bírónak egy kislánya van, erre a gyerekre öt ház néz. Ebbe a faluba beköltözött egy hatgyerekes család. Mind a hat gyerek házas már és mindnek csak egy-egy gyereke van - megkapták a ragályt.

A brutális módon történő magzatelhajtásokhoz viszonyítva aránylag kevesen mennek tönkre, amit az bizonyít legjobban, hogyha az egyetlen gyerek elpusztul, születik nekik másik, még ha tíz-tizenöt évi szünet volt is közben. S ha az apa miatt nincs gyerek, az asszony másutt szerez, - egy gyerek kell.

Adatok, adatok, adatok: egy faluban hét gyerek jár iskolába, ebből a hétből hat a tanítóé. Másik helyen 22 iskolás volt tavaly, az idén 23 lesz. Van egy másik község, névszerint megemlíthető, ahol divatba jött az a műtét, amely után soha nem lesz többé gyerek. Jó orvosuk lehet. Bizonyítékokat sehol sem lehet szerezni - legalábbis ezt állítják. Hogy hol és hányszor próbálták, azt nem tudom. Legyintést, hogy minden hiába, többet láttam.

De igazságosnak kell lenni, küzdelmet is láttam. A bábákat lehet ellenőrizni, ez meg is történik. Az orvosok is küzdenek. S hogy az egykés vidékeken is akad olyan, aki azt csinálja, amit ha rájönnek, büntetni szokás, az elvégre nem csuda. Másutt is akad.

Mióta van egyke és meddig tart még, senki sem tudja bizonyossággal. Azt még inkább tudják, hogy meddig tarthat. A számítások pontosak. Nem sokáig, mert elfogy az anyag. Hölbing Miksa, Baranya vármegye egykori főfizikusa, - így hívták akkor a főorvost - 1846-ban kiadott könyvében már negyven évvel azelőtti adatokról beszél az egykével kapcsolatban. Vajszlót emlegeti, az ormánysági községet, ahol tizenhatéves fiúk vettek el tizennégyéves lányokat. Azt mondja, hogy 1800 körül, "ha gyermek született, az apa a bölcső mellé megvette mingyárt a koporsót is", olyan biztos volt, hogy elpusztul a csecsemő, mert a fiatal anyák életképtelen gyerekeket szültek.

A vidék tele volt tájbetegségekkel, a Dráva kiöntései és belvizei mocsarassá tették, a gyermekhalandóság különösen nagy volt s a fiatal anyák öt-hat-hét gyereket is világra hoztak, amíg végre egy megmaradt. Akkor aztán beszüntették a szülést, mert szegények voltak, pásztorkodásból éltek, elég volt egyet felnevelniök. Erkölcstelenségről akkor még szó sincs, örökösödési kérdésről sem, hiszen a jobbágyság felszabadítása jóval később történt. De a nép látta, hogy a házasság első éveiben született gyermekek nem maradnak életben, - rájött, hogy várnia kell a szüléssel néhány évig.

Nyomorusága pedig arra tanította, hogy egy, legfeljebb két gyereknél többnek nehezen tudna kenyeret adni, - Hölbing szerint így fejlődhetett ki az ormánysági egyke, mert lassan szégyenteljes esemény volt, ha a házasság első éveiben megszületett a majdnem teljes bizonyossággal haszontalan korcs, később pedig - a már élő és életképesnek látszó első gyerek után - még egy második kenyérpusztító is?... Még a templomból is kimarták az ilyen erkölcstelen anyát!

Ha tehetik, ma is kimarják.

Egy fiatal katolikus káplán mesélte alig két héttel ezelőtt őszinte és lelkes örömmel az eredményt, amit elérnie sikerült: katolikus bábát neveztek ki a régi helyére és ezt az asszonyt a káplán most a kezében tartja. Gyóntatja, tanítja. A bába vallásos lélek és - fél is a paptól. Mióta a faluban van, három házban született meg a második gyerek, s ezt a három asszonyt a bába beszélte le arról, hogy elpusztíttassa a magzatot...

Az egykés falvak katolikus asszonyai maguktól meg sem gyónnák ezeket a dolgokat. Szerintük nem bűn az ilyesmi. Természetes, sőt törvény. Sőt az kell bűn legyen, ha több gyereke van valakinek, hiszen azt csúfolják, azt üldözik, az vétett a közösség szabályai ellen.

Ez a fiatal pap elszántan fogott neki a harcnak. Tanítja, neveli, felvilágosítja a népet, amely rábizatott. Azt mondja, hogy a fiatalok már kezdik szeretni, hallgatnak rá. De az öregek gyűlölik. S a fiatalok rettegnek az öregek ítéletétől. Hozzá menekülnek panaszkodni, s neki kell szembeszállani az öregekkel.

Még szembeszáll. Még lelkes. Ez az egy, aki még nem legyintett előttem, hogy: minden hiába... Ez már segített, amennyit tudott.

Vajjon nem tudna más is?