A kérdést tulajdonképpen helytelenül tettük fel, mert gazdaságpolitika lehet romantikus vagy realista, értelmes és ostoba, de nem lehet különbséget tenni diktatúrák vagy demokráciák gazdaságpolitikája között csak azon az alapon, hogy a politikai rendszer alapvetése egymásnak lényegesen ellentmond. Nem feltétlenül következik a diktatúra lényegéből, hogy esztelen gazdaságpolitikát folytasson, aminthogy a demokratikus állami berendezkedés sem mentesít kilengésektől és eltévelyedésektől.

A kérdés csak az, hogy Magyarország legfőbb, legégetőbb, legfájdalmasabb problémái mily politikai rendszer segítségével oldhatók meg gyorsabban és alaposabban, a demokratikus és parlamenti rendnek még megmaradt szűk korlátai között, vagy egyenes, szókimondó, egyéni érdekeket semmibe se vevő diktatúra segítségével?

Keressük a választ a magyar határokon kívül, mert hiszen a diktatúra nyers és palástolatlan formáit közvetlen tapasztalatból nem ismerjük. Mit jelent a diktatúra gazdasági abszolutizmusa Oroszországban, azt körülbelül minden ujságolvasó tudja. Viszont nem minden ujságolvasó tudja, hogy az orosz ötéves terv megvalósítása az orosz nemzeti jövedelem 58%-ának elkobzását jelentette s mindazt, ami vele járt, az éhezést, a nélkülözést, a tömeglakásokat, a rossz ruhát.

És Olaszország? – kérdhetné a diktatúra híve.
Helyes az ellenvetés, az olasz fasizmus valóban nagy teljesítményekkel dicsekedhetik, hatalmas építkezésekkel, útépítéssel, telepítéssel és belső gyarmatosítással írta be nevét Itália történetébe, de a fasizmus gazdasági kérdésekben nem dolgozott diktatórikus, hanem éppen ellenkezőleg, demokratikus módszerekkel. Minden reform, minden javaslat átment nemcsak az olasz törvényhozás retortáján, hanem megelőzően alapos megvitatásban volt része valamennyi érdekelt tényező és osztály részvételével. Ez egy.

De ezenfelül a fasizmus gazdasági reformművének túlnyomó része egy egészen rendkívüli és kivételes konjunktúra éveire esik, amely alatt Olaszország ipari és mezőgazdasági termelése hallatlan mértékben emelkedett és külkereskedelme pedig majdnem megháromszorozódott. Ezt a példát tehát mi semmiként sem tarthatjuk szem előtt.

És Németország?
A német kísérlet eredményéről egyelőre nem beszélhetünk. Egyelőre a munkanélküliek száma csökkent a német földön, de vajjon túlnyomó részben a munkanélküliek listájáról való törlés vagy új munkaalkalmak teremtésével-e, azt kívül álló ma még nem tudja eldönteni. A kívül álló csak azt látja, hogy az élelmiszerárak az ipari és sűrűn lakott német területen s a nagyvárosokban veszedelmesen emelkednek, a német kivitel egyre csökken, lehet, hogy ez kezdődő új jólétnek a jele, annakidején az egyetemen mi másként tanultuk.

Viszont hogyan állunk azokban az országokban, amelyeknek gazdasági politikáját még ma is a tiszta és rendíthetetlen demokratikus szellem igazgatja?

Anglia, amely két évvel ezelőtt az egész világ dermedt figyelése mellett adta fel az aranystandardot és gazdasági leromlását nagy tudósok szomorú képpel jósolták meg, két év alatt lassan, de imponáló biztonsággal felemelkedett roskadt helyzetéből, az angol munkanélküliség szakadatlanul, de megbízhatóan csökken, az angol költségvetés egyensúlya teljesen helyreállott, sőt az idei évben közel 50 millió fontsterling fölösleg mutatkozik.

Franciaországban mutatkoznak ugyan átmeneti bajok, de ki merné állítani, hogy Franciaország komoly gazdasági vagy pénzügyi válsággal küzd, ki merné nevetségessé tenni magát azzal, hogy a francia gazdasági demokrácia, a világ legegyenletesebben megosztott nemzeti vagyonrendjének a csődjét merné prófétálni.

Most pedig fordítsuk tekintetünket hazai tájak felé s tegyük kezünket szivünkre s úgy kérdezzük: ártott-e valaha magyar ügynek, ártott-e valaha magyar gazdasági érdeknek, ha mindenki szabadon megmondhatta a maga véleményét a kormány gazdasági politikájáról? A gazdavédelmi rendeletről a kritika csak akkor hangzott el, amikor a rendelet már életbelépett s íme, mégse vonta senki kétségbe a rendelet szerzőjének, Imrédy pénzügyminiszternek hozzáértését, s a megoldásnak az adott helyzetben elismerő helyes voltát.

Értsük meg egymást!
Diktatúra csak Németországban jelenti a kritika teljes kikapcsolását, csak a németektől vonta meg Hitler és kormánya azt a jogot, hogy bírálatot gyakoroljanak gazdaságpolitikájuk fölött, de még Hitler is hozzáértő és okos emberekre, a német nagyipar és nagytőke régi vezetőire bízta gazdaságpolitikájának az irányítását.

Viszont se Olaszországban, sem Oroszországban nem némult el a kritika, sőt ellenkezőleg, éppen gazdasági kérdésekben élesebb és bátrabb, mint valaha volt. Gazdaságpolitika sehol sincs meg kritika nélkül s aki azt hiszi, hogy talán a magyar diktatúra pislogó tüzénél sütheti meg a maga zsiványpecsenyéjét, az keservesen csalódik. Politikában elképzelhető kritikamentes diktatúra, de a gazdasági életben soha.