írja a békekonferenciáról megjelent szenzációs könyvében Harold Nicholson

Harold Nicholson most megjelent Peacemaking című könyvének egyik legérdekesebb fejezete Smuts tábornok budapesti utazásáról szól. A délafrikai államférfi a kommunizmus elején jött Budapestre, hogy Kun Bélával tárgyaljon a békekonferencia megbízásából és elfogadtassa vele Magyarország új határait. De egy másik célja is volt ennek az utazásnak, az antant -hatalmak Kun Béla közvetítésével akartak összeköttetésbe lépni az orosz szovjettel.

A különvonat, amely a tábornokkal és kíséretével Párizsból indult el, először Bécsben állott meg. Reggel tíz órakor érkeztünk ide, - írja Nicholson- papírhulladék borítja az uccákat, a szobrok környékén a fű szeméttel van teleszórva. Az emberek nagyon rosszul öltözöttek és szomorúak. Ámuló szemekkel néznek bennünket, Smuts-ot tábornoki egyenruhájában francia, angol és olasz adjutánsaival.

Én szinte szégyellem a pirospozsgás arcszínemet, annyi nélkülözést látunk. A Sacher-be megyünk ebédelni, a kíváncsiak nagytömege követ. Az ebéd kitűnő, de 1200 koronába kerül. Smuts tábornok haragszik és kijelenti, hogy ezentúl ezekben a kiéhezett országokban csak a saját készleteinket fogjuk fogyasztani, amelyeket minden eshetőségre magunkkal viszünk a vonaton.

Április 4-én érkezünk meg Budapestre a keleti pályaudvarra. Vörös karszalagos, feltűzött szuronyú vörösőrség áll a sínek mentén és a kíváncsi tömeg csodálkozva figyeli a hosszú Pullman kocsikból álló vonatunkat. Bolgár, a magyar szovjet bécsi követe Kun Béláért megy, hogy idehívja a pályaudvarra.

Kun Béla kis ember, felfúvódott, sápadt színű arca van, feltűnően puha és nyálas ajkai, a pillantása bizalmatlan és szemtelen. Úgy néz ki, mint egy megátalkodott, de ugyanakkor ijedt betörő.

A kíséretében valami piszkosgallérú, pecsétesruhájú, zöldnyakkendős alak érkezik, akinek bundáját szétrágták a molyok: ez a külügyi népbiztos. Kun Béla Smuts tábornok kocsijába száll fel, engem a külügyi népbiztos tisztel meg látogatásával. Össze-vissza beszél Hume-ról, Spencerről és Millről, Byron verseit idézi, MacDonaldot, Hendersont, Longuetet emlegeti és elmondja, hogy milyen boldogságot hoz a bolsevizmus Közép -Európának. Kun Béla kiszáll a tábornok kocsijából, de a vörösőrség nem szalutál neki és egy mozdonyvezető odamegy az elvtárshoz, tüzet kér tőle. Kun Béla ezen nem akad fenn, odanyújtja a cigarettáját...

A szovjetvezér Magyarország és a szomszédos államok konferenciájának összehívását kérte Smuts tábornoktól és kijelentette, hogy sajnálatára- nem lehet engedékeny, mert elkergetné a vörös hadsereg. Kun Béla a Hungária- szállóba hívta meg az antant delegációt, de Smuts tábornok nem vette igénybe ezt a vendégszeretetet. Nicholson és a delegáció több tisztje mégis elmentek ötórai teára a Hungáriába.

Útközben azt látjuk- írja Nicholson- hogy a legtöbb üzlet zárva van és Budapest még szomorúbb és piszkosabb mint Bécs.

Az uccán vörösőrök sétálnak és valamelyik vendéglőből ellopott ruhafogast állítanak fel. A nyitott üzletekbe bemennek és ajándékokat kérnek, a ruhákat, fehérneműt, kolbászt, cipőt erre a fogasra akasztják fel. A Hungária halljában egy csomó embert látunk, limonádét vagy kávét isznak. Itt cigányzene játszik, de – milyen ellentét?-: minden ajtó előtt szuronyos vörösgárdista áll és az emberek szótlanul ülnek az asztalok mellett. Ez a mélységes hallgatás a félelem kifejezője és palástolója. Talán a kommunisták börtöneiből engedték ki néhány órára ezeket az embereket,
hogy idejöjjenek és megmutassák magukat a hallban. A szemükből szinte sugárzik a rimánkodás: Mentsetek meg bennünket!

Egészen meglepően írja le Nicholson, hogyan utazott el az antant – delegáció Budapestről. Kun Béla a délutáni órákban ismét felkereste Smuts tábornokot, hogy amint mondotta: tanácskozzon vele. A tábornok figyelmezteti őt a helyzet komolyságára, de Kun Béla és népbiztosai tréfára veszik a dolgot. Úgy beszélnek Smutssal, mint egy fejedelemmel, sokat ígérnek, de a benyomás mégis az, hogy semmiféle szerződésnek nem tudnának és nem akarnának érvényt szerezni.
- Búcsúzom önöktől!- mondja a tábornok.

A népbiztosok nem hiszik, hogy ez a búcsú komoly. Smuts mindegyikkel kezet fog, ők kiszállnak a vonatból és a következő pillanatban a befűtött mozdony lassan megindul. Smuts tábornok szalutál kocsija ablakából és a népbiztosok megdermedve néznek a kigördülő vonat után. Nem hitték, hogy az antant ilyen gyorsan a faképnél hagyja őket...