Sekély tengeröblökben, melyeket később valami ok a nyílt tengertől elzárt, óriási tömegű elhalt állati anyag halmozódott föl, mely - amint azt mocsarakban még ma is megfigyelhetjük - levegő kizárása mellett rothadásnak és bomlásnak indult.

A zsírok egészükben glicerinné és zsírsavakká szappanosodtak el; a glicerint, éppúgy, mint a fehérjéket és a mikroflórával odakerült hemicellulózet, oxigéntartalmuk miatt a baktériumok elfogyasztották, amelyeknek baktériumzsirja később szintén petróleumképzésre használódott föl.

Ugyanaz az eset következett tehát be, mint a tőzegképződés esetében, melyben az oxigénben gazdag szénhidrátok és fehérjék eleinte szintén baktériumoknak szolgáltak táplálékul, hogy azután csakhamar eltűnjenek. Apró szervezetek további behatására a zsírsavak vizet és széndioxidot veszítenének, majd nagy nyomás és hosszú idő alatt, a hőmérséklet emelkedése mellett, alakultak át rövidebb szénláncokból álló szénhidrogénekké.

Engler és Höfer elméletét támogatták azok a laboratóriumi kísérletek is, melyekben sikerült zsírokat szénhidrogénekké átalakítani, még pedig olajsavat folyékony szénhidrogénekké, a szilárd palmitin- és stearinsavak pedig szilárd parafinokká, igaz, hogy aluminiumkloridnak mint katalizátornak segítségével. Ha ez a katalizátor a természetben nem fordul is elő, pótolja a végtelen hosszú idő, amely alatt a természetben ez az átalakulás mégis csak végbemehetett.

Az újabb kutatások már most igazolták Englernek azt a feltevését, hogy a petróleum képződése tényleg átalakulásról és annak lefolyásáról némileg más képet adtak is. Mindenekelőtt valószínűvé vált, hogy az átalakulásnak nemcsak első felében működnek közre baktériumok, hanem azok is fejezik be. A baktériumok működésére azonban döntő befolyással van annak a fedőrétegnek a minősége, mely az összehalmozódott állati maradványokat borítja.

Éppen ennek a fedőrétegnek a fontos szerepe adta a Taylor alapította új elméletnek a fedőrétegelmélet nevet. Hogy a geológiai korokban elhalt tengeri állatok óriási tömegekben halmozódhattak fel bizonyos helyeken, annak számos lehetősége volt: a tengervíz hirtelen keveredése édes vízzel, tengerpartok hirtelen emelkedése, tengeri öblök elzáródása, stb.

Ilyen tömegkatasztrófát többet ismer a geológia; a régebbi koroknak a mainál végtelenül gazdagabb állat- és növényvilága, a földkérgek felforgató átalakulások hirtelen bekövetkező és rohamosabb lefolyása, olyan állattömegeket pusztíthatott el hirtelen és aránylag kisebb területen összezsúfolva, amiről ma Földünk megnyugodottabb korszakában fogalmunk sem lehet.

Az elhalt és felhalmozódott állati hullatömeget azután elzárta egy levegőt át nem eresztő agyagréteg, amelyen alul megindult az állati szerves anyagnak a bomlása. Ez az állati szerves anyag csak akkor alakulhatott azonban át petróleummá, vagyis szénhidrogének keverékévé, ha állandóan lúgos közegben redukáló (tehát anaerob, csak oxigén kizárása mellett dolgozó) baktériumok vehették munkába.

Aerob, vagyis oxigén jelenléte mellett dolgozó baktériumok oxidáló hatást fejtenének ki és elbontanák az állati anyagokat teljesen vizzé és széndioxiddá. Laboratóriumi kísérletekkel is sikerült bebizonyítani, hogy ilyen körülmények akkor állanak elő, ha az elzáró réteg nátrium-aluminium-szilikátokból áll, amely légmentes elzárást, állandóan alkalikus közeget biztosítván, a redukáló baktériumok munkáját lehetővé teszi.

Ha az elzáró réteg kalcium-aluminium-szilikátokból áll, az elzárás nem légmentes, az oxigént átereszti és oxidáló baktériumoknak ad helyet.