Csók István: ” A mór megtette kötelességét... a mór mehet”

Nemcsak a magyar művészeti közéletben, hanem a polgárság körében is egyre hangosabb hullámokat ver az az affér, amely Karaffiáth lemondott kultuszminiszter és a magyar képzőművészet legelőkelőbb reprezentánsai között keletkezett. Ismeretes Csók Istvánnak, a Képzőművészeti Főiskola professzorának a világhíres festőművésznek nyilatkozata a modellkérdésben, amelyet elképesztő gyorsasággal követett a festőakadémia hét legkiválóbb tanárának. Csók Istvánnak és Vaszary Jánosnak szombat délutáni fölmentése tanári állásuk alól. Ennek az ügynek előzményei vannak, amelyek eddig nem kerültek a nyilvánosság elé.

Hetekkel ezelőtt történt, hogy a Szinyei Társaság nevében és megbízásából néhány előkelő művész, köztük Csók István, Iványi Grünwald Béla, Glatz Oszkár és Sidló Ferenc kihallgatásra jelentkeztek a kultuszminiszternél, akit arra akartak megkérni, hogy két, művészeti körökben elismert egyéniségnek, akik önzetlenül sokat áldoztak a művészetért, valamilyen elismerés adassék. A küldöttséget a kultuszminiszter olyan ridegen fogadta és a kérést olyan bántó formában és modorban utasította el, hogy a küldöttség szó és bucsu nélkül távozott a kultuszminiszter szobájából.

Nem sokkal utóbb történt, hogy Petrovics Elek, a Szépművészeti Muzeum főigazgatója, az európai hírű képzőművészeti szakértő, aki nem utolsó sorban nyugodt, előkelően rezervált, uri modoráért is egyike a főváros legtiszteltebb és legmegbecsültebb egyéniségeinek, valamilyen hivatalos ügyben járt a miniszternél, akinek szobájában a tárgyalás során helyet foglalt. Alig ült le a székre, amikor a kultuszminiszter ideges hangon rászólt:
Állj föl, kérlek, ha a minisztereddel beszélsz!
Petrovics elsápadt, azután fölállt. Szó nélkül sarkon fordult és kiment a szobából. Erről az afférről,amely egyébként azzal végződött, hogy a kultuszminiszter sajnálkozását fejezte ki a Szépművészeti Muzeum főigazgatója előtt, széltében- hosszában beszélnek a fővárosban és különösen művészi körökben és ezek után egészen természetes, hogy a kultuszminiszter és a képzőművészet reprezentánsai között szakadék támadt.

Csók és Vaszary fölmentése az egész magyar társadalmat megdöbbentette. Azok a komoly festői értékek, amelyek a festőakadémia falai közül az utolsó 10 esztendőben kikerültek, ennek a két tekintélyes művészegyéniségnek rendkívüli pedagógiai eredményei. Ilyen teljesítményekért köszönet szokott járni miniszterek részéről Európában. Valaha még Magyarországon is...

Könnyen föltehető, hogy Csók István és Vaszary távozásával, azért a nyilatkozataiért éri fölmérhetetlen veszteség a magyar művészetet, amelyet Csók István az ismert trikórendelettel kapcsolatban tett a kultuszminiszterről. Ám Csók István nyilatkozatából nem a lázadó állami alkalmazott hangja, hanem a művész exterritoriális méltósága lobbant föl, mint bármely más esetben is, ha a művészet szabadságát akármely vonatkozásban bármely oldalairól sérelem vagy támadás érte. Csók Istvánnak nem megy szívére az eset.
- Kérem- mondja-, én ehhez az ügyhöz semmi ujabbat nem fűzhetek... Mi, művészek, megesküdtünk, hogy az ifjuságot legjobb művészi meggyőződésünk szerint fogjuk nevelni. Ennek a föladatunknak eleget tettünk. Ezt nyugodt lelkiismerettel mondhatom. Sokan európai nevet és az országnak európai dicsőséget szereztek...
- Érte önt ezzel a fölmentéssel anyagi kár?
- Semmi a világon. Sőt. Most legalább nyugodtan dolgozhatok... Csak a műtermem sajnálom. Ezt, Benczur örökét, mint tanár díjtalanul élveztem és ebből most ki kell mennem...
- Nem érte károsulás? Hisz ön a konjukturában is tanított, abban az időben tehát, amikor minden ecsethuzásért arannyal fizettek...
Meglepetten néz rám.
- Hisz ön- folytatom-, ha a konjuktura idején csak önmagának dolgozik:
ma palotája lehetne az Andrássy- uton...
- Bizony- szól elgondolkozva-, bizony...
Hirtelen fölkapja a fejét.
- De hát kérem, a rendelet szerint, 65 éves vagyok és így nem reflektálnak tovább a munkámra...
Rám néz nevető szemekkel.
Hatvanöt éves vagyok... A mór megtette kötelességét... a mór mehet...