Amint az ember a tolnamegyei Felsőireg községet elhagyja, vagy Tamási felől halad Muth-puszta felé, különös látvány tárul a dunántuli tájhoz szokott szem elé. Nagy területen, kisebb-nagyobb távolságban egymástól, apró kis házikók emelkednek ki a halmok között, egy-egy épülő kis tanyának első, több helyen még befejezetlen épületei, amelyeket a Jászárokszállásról két évvel ezelőtt ideköltözött telepesek szorgalma emelt. A dunántuli gazdaember nem is nagyon tud megbarátkozni ezzel a neki egészen szokatlan látvánnyal és kocsisom, egy tamási gazda, nehezen érti meg, amikor a tanyarendszerü település előnyeit kezdtem neki magyarázni.

Muth-puszta azelőtt Zichy Rafael gróf birtoka volt, amelyen tizenkét éven keresztül bérleti gazdálkodás folyt. Vagyonváltság utján ez az 1100 holdas birtok az állam kezére került, amelyet azután a jászárokszállási képviselő: Czettler Jenő és az odavaló esperes-lelkész: Aczél József kezdeményezésére 80 jászárokszállási családnak osztottak ki. Jászárokszálláson ugyanis a község határa már nem nyujt elegendő megélhetést az ott élő lakosság számára, a föld is meglehetősen elaprózódott és igy nagyon kapóra jött az ottaniaknak a kedvező alkalom, hogy a Dunántulnak ezen a termékeny és szépfekvésü részén teremtsenek maguknak uj otthont.

A kezdet nem volt könnyü, mert megfelelő telepitési törvény hijján az uj települők nem sok támogatást remélhettek. A föld ára is magas volt: 1080 pengő holdanként, amely ma semmiesetre sem ér többet 500-600 pengőnél. Ezenkivül át kellett venniök a majorépületeket is a hozzátartozó 20 holdas területtel együtt, mégpedig rendkivül magas áron: 200.000 pengőért (ezt az összeget ugyanis az állam Zichy Rafael grófnak már kifizette), amely a telepitvényi terület minden katasztrális holdját külön 150 pengővel terhelte meg. Ezenkivül a korábbi bérlő Hirsek Imre, aki magának szerette volna megvásárolni a birtokot, elköltözése előtt mindenképpen igyekezett kellemetlenkedni a telepeseknek és még a szerződésszerü munkálatokat sem teljesitette rendesen.

A fentemlitett 80 család – melynek 60 százaléka vagyontalan, részben egy kis házzal rendelkező földmunkás volt – 1930 őszén, illetőleg 1931 tavaszán költözött át az itt reá váró nagy bizonytalanságba. A költözködés költségeit ugyan előlegezte az OFB, itt azonban, ezen a számukra idegen helyen, üres kamrával indultak neki az uj életnek. Nagy szerencséjükre a felsőiregi földesurban: Kornfeld Móric báróban, olyan melegszivü emberbarátra akadtak, amilyenre nem is számitottak. Saját igájával vitette be a telepeseket a 13 kilométerre fekvő vasutállomásról; 25 családot a báróné a hékuti gyermeknyaraló-telepén tartott és élelmezett hat hónapon keresztül, mert a majorban nem találtak volna maguknak elegendő lakást. Többen közülük igy is földbevájt kunyhóban huzták meg magukat. Az uradalom ezenkivül munkát adott és ad ma is azoknak a szegény telepeseknek, akik erre rászorulnak. Az uradalom tisztikara is a legmesszebbmenően támogatja a telepeseket és tanáccsal, utbaigazitással látja el őket.

A telepesek még koránt sincsenek tul a kezdet nehézségein.
Igaz, hogy már egy-kettő kivételével felépitették házaikat, huszonötöt a leendő község belterületén, a többieket pedig tanyarendszerben saját földjükön, részben FAKSz-kölcsönnel, részben régi ingatlanaik eladási árából, azonban az első két esztendő nagyon mostohán ütött ki számukra. Az első évben – tulnyomó részt a korábbi nagybérlő hibájából – gyenge-közepes termésük volt, ezenkivül a baromfivész egész baromfiállományukat elpusztitotta, az idén pedig az óriási rozsdakár miatt 3-4 métermázsa ocsu termett, ugy, hogy a gazdáknak tetemes összeget kellett buzavetőmagra kiadni, mert Tolnamegye állami vetőmag-akcióban nem részesedett.