Nagy Emil volt igazságügy-miniszter derűs és szeretetreméltó egyéniség, csak a választási harcoktól kellene őt távol tartani. Dacára hosszas és ismételt és mindig közérdekű angliai séjourjai nak, angol hidegvérrel Nagy Emil nem dicsekedhetik.

Korát meghazudtoló ifjonti temperamentuma, amelyet sok évtizedes ellenzéki multjának elmulhatatlan emlékei fűtenek, mindenkor elragadják, valahányszor szemébe huzott, hires zöld korteskalapjával, bajuszát hamiskásan megpödörve megáll a kortesdobogón. A fegyelmezett publicista, gyakorlott parlamenti szónok, a volt miniszter nem ura önmagának és a szavának, ha tömegek előtt beszél.

Emlékezetes nagykanizsai afférja Bethlen István volt miniszterelnökkel, amely csak abban különbözik vasárnapi székesfehérvári elszólásától, hogy Nagykanizsán az egységes párt, Székesfehérvárott az ellenzék ellen lovagolt attakot. Most ugyanarra a Friedrich Istvánra támadt, akit még néhány hónap előtt Pallavicini őrgróf ellenzéki beszámolóján lelkesen megtapsolt.

Nem szabad tragikusan venni Nagy Emil választási szónoklatait. Miért vegyük komolyan, amikor ő sem veszi komolyan. És nem telik bele huszonnégy óra, megjósoljuk, írásban és szóban ki fogja jelenteni, hogy nem így gondolta, még kevésbé értette, mint ahogy mondotta.

Nem, nem szabad komolyan venni Nagy Emil kortesbeszédét! Ő az a Diogenés, aki választásokon nem a hordóban, hanem a hordón bölcselkedik...