A Balaton problémáját a magyar közvélemény azzal a jóindulattal kezeli, amely jellemezte mindig a magyar emberek gondolkodását, valahányszor magárahagyatott nemzeti ügyről volt szó.

A jelen esetben ugyan magárahagyatottságról nem lehet szó, oly sokan nyüzsögnek – sok jóakarattal és nem kevés diletántizmussal – a Balaton ügye körül, hogy már-már a sok bába között elvész a gyerek. Szövetségek, egyesületek, intézőbizottságok, irodák és fürdőérdekeltségek között kavarog a személyi, hatásköri kérdések érzékenysége, közben a jó Balaton a maga kezdetlegességében várja a jobb időket.

Most végre a kereskedelmi kormány vette a kezébe a Balaton ügyét olyan lendülettel, amelytől sokat várunk. A magyar tengernél tehát valóban nincs szó elhagyatottságról, sőt a Balaton egyik-másik nagy pártfogójának a közelmultban is alkalma nyílott, hogy havi ezer pengővel fizettesse meg értékes munkásságát, amelyet a balatoni intéző bizottságban fejtett ki e gyönyörű tó üdvére.

Havi ezer pengőért nagyon értékes szakemberek nagyszerű teljesítményt végezhettek volna és anélkül, hogy a Balaton ma mutatkozó hiányosságainak az ügyében egy vagy más urat hirtelenében felelőssé akarnánk tenni, elnézzük azokat a megoldatlan problémákat, amelyekről éveken át annyit ankéteztek és amelyek közben csendesen meghíztak és jobban ránehezednek a Balatonra, mint valaha.

Ott van a balatoni adóanarchia.
Egyes községek sok kilométer távolságra fekvő fürdőtelepeket mondhatnak közigazgatásilag magukénak. A fürdő tehát adózik, adóznak az ottani villatulajdonosok és az adópénzekből egy fillér nem folyik vissza a telep útépítésébe, a világításába, vagy egyéb közszükségletére. Viszont ha a községnek valamire szüksége van, szép kövér pótadót vetnek ki – a fürdőtelepre.

Az már egyenesen elcsépelt kérdés, hogy a balatonmenti községek élelmicikkeit a balatoni nyaraló a budapesti vásárcsarnok közbenjöttével kapja meg.

Óva intünk mindenkit, ne tegyen fel olyan kellemetlen kérdéseket, hogy mi van a csatornázással egyes balatoni fürdőhelyeken és ha van, hová vezetik a szennyvizet. Ha jól emlékszünk, két éven át 450 ezer pengő szerepelt a költségvetésben. Mi lett ezzel a pénzzel, mennyi csatornát építettek belőle, milyen fürdőhelyeken fektették be?

De nemcsak az érdekes, hogy hová folynak a vizek, hanem az is, hogy hová folyik a fürdődíj, az úgynevezett kurtaksa? Milyen intézmények használják fel és milyen jogcímen?

Az sem utolsó probléma, hogy milyen körülmények között hajtják végre a fürdő törvényt. Sok érdekes kérdés kinálkozik itt, amikor a jelen esztendők egyik legnagyobb szabású adminisztrációs és bürokratikus elgondolása elindul a megvalósulás útján és amikor száz meg száz magyar fürdőhelytől ezerszámra kérnek különböző papirosokat, kimutatásokat.

Tormay Géza államtitkár vezetésével indult meg a munka a Balaton új rezsimjéért. Érdeklődéssel várjuk az eredményeket, amelyekre Tormay államtitkár személye százszázalékos garancia, de amelyekért előbb át kell vágni a közöny, a szervezetlenség, a haszonlesés, az intrika, a bürokrácia kásahegyeit…