Vasárnap délelőtt 10 órára 3000 főnyi közönség töltötte meg zsufolásig a Belvárosi mozi hatalmas helyiségét, amelyben Papp Róbert pártelnök bevezető beszéde után Rassay tartotta meg a Szegedre utazott ellenzéki képviselők jelenlétében beszámoló beszédét:
- Kifogásolják a kormánypárti oldalon, hogy amikor kilenchónapi hallgatás után Bethlen megszólalt, a parlament nem fogadta néma csöndben, néma megadással. Én akkor is azt hirdettem, hogy érvekkel szemben érveket kell állítani, amikor a mi érveinkre bombákkal válaszoltak!

Ha Bethlen kilenc hónapig hallgatott, ne csodálkozzék azon a kitört elemi fölháborodáson, amely fölszólalásakor urrá lett a parlamenti ellenzéken, hiszen ez az ország tiz évib volt kénytelen hallgatni, tűrni s szenvedni. A nemzeti összefogás gondolatának elementáris erővel való előretörése beszámolóm lényege. A nemzeti összefogás gondolata mellett nem ma tettem hitet, hanem akkor is, amikor az ő kormányzati rendszerük fénykorát élte.

Tízéves politikai szereplésemnek igazolása és jutalma, hogy a társadalom különböző osztályaiban elhelyezkedett politikusok találkozni tudnak velem egy nagy gondolatban: a nemzeti összefogás gondolatában. Hogy e gondolat megvalósitásával szemben van még ellenállás, az csak természetes, mert e gondolat megvalósulása esetén elsöpri a rendszert minden ittmaradt proteriánusával együtt.

A volt miniszterelnök ur azt mondotta, hogy önérzete, becsülete nem engedi meg a nemzeti koncentráció gondolatának elfogadását. Tizenkétéves politikai pályámon sohasem jutottam abba az összeütközésbe, hogy a nemzet érdeke és egyéni becsületem között kellett volna választanom. Az én becsületem és a nemzet érdeke mindig parallel uton tudott haladni. Ami pedig az önérzetet illeti, erre nem sok joga van hivatkozni a volt miniszterelnök urnak, mialatt az a vállalat, amely az ő vezetése alatt állott: a magyar állam, világrengető robajjal összeomlott, a volt miniszterelnök ur, mint mit sem sejtő bankigazgató, a velencei lagunákon gondolázott.

Mi nem személyek ellen hadakozunk, hanem egy rendszer ellen. Az ellen harcolunk, hogy egy magát kompromittált, megbukott, káros rendszer ide visszatérhessen. Minket nem a multért való bosszu vezet, hanem a jelenért és a jövőért való aggodalom.

Károlyi kormányra lépésekor kijelentette, hogy ezzel a választójoggal többé választani nem lehet. Ennek a kijelentésnek csak egy konzekvenciája lehet: meg kell változtatni a választójogi törvényt, mert az nem alkalmas arra, hogy a nemzeti akaratot őszintén kifejezésre juttassa. Nem is az a legnagyobb büne a kormánynak, hogy párturalmi céljai számára készítette ezt a választójogot, legnagyobb büne, hogy megakadályozza a választójognak relative nyugodt időben való végleges elintézését.

Macoulay mondását idézem: „Vannak idők, amikor az okosak nyugtalanok és a bolondok nyugodtak!” Nyugodt időkben kell megoldani a sulyos problémákat és nem szabad megvárni azt az időt, amikor mélyről feltörő követelések teszik halaszthatatlan föladattá.
Az ő alkotásaik nem a fejlődés utján kövezték ki hanem barrikádokat emeltek a nemzeti haladás elé.

Azt mondják, hogy az egységes párt egy nagy erő, kompakt többség, amely nélkül nem lehet kormányozni. Az egységes párt legföljebb az árokba fordult autók összetört motorjában levő benzinhez hasonlítható, amely elvesztette hatóarejét. Nem alkalmas arra, hogy a motort előre vigye, csak robbanásnak, pusztitásnak lehet előidézője. Elismerem, hogy ennek az egységes pártnak a soraiban vannak tisztességes, jószándéku emberek. Láttuk a lelki vivódásukat a 33-as bizottságban, akkor azok az urak, akik most Bethlen háta mögött tapsoltak, hozzám jöttek azzal a tervvel, hogy likvidáljuk az egységes pártot.
Most, hogy Bethlen ujra megjelent, a vergődőknek nincs lelki erejük arra, hogy fölszabadítsák magukat.

Ezért Károlyi is felelős, aki a maga helyes fölismerését nem támasztja alá kellő határozottsággal.
Innen hivom föl Károlyit: álljon a nemzet elé, mondja meg, van e különbség közte és Bethlen között és vállalja-e az elmult rezsim gazdálkodásáért a felelősséget? Ha vállalná, az ilyen kijelentéssel a csalódás reménytelenségébe sodorja ez a nemzetet, ha pedig nem vállalja, akkor le kell vonni a kijelentés legmesszebbmenő konzekvenciáit.

Nekünk nem imponált az egységes párt Uj Zrinyiászra emlékeztető kirohanása! Látom a taktikát. Mint valami modern gyermekrablók, páncélos autókról lövöldöznek reánk és azt mondják: ne lőjjetek ide, mert a nemzetre lőttök. Mi kiragadjuk a nemzetet az ő kezükből és nem engedjük, hogy továbbra is játékszerük legyen. Károlyi grófnak azt üzenem: a magyar politikai élet dzsungeljében csak a Házföloszlatás fegyverével lehet járni.

Szórja szét ezt a parlamentet, mint a pelyvát, appelláljon a nemzetre, mert lehet, hogy egyes bukott politikusok és azok pretoriánus serege elutasitja a nemzeti gondolatát, de ez a gondolat a nemzet lelkében már megvalósult. Ne féljen a szélsőségektől, ezektől csak akkor kell félni, ha azt rettenetes csalódást okozná, hogy közte és a tizéves rendszer között nincsen különbség. Ha ez így volna, akkor hiábavaló a mi hazafias erőfeszítésünk. Akkor ebben az országban nem marad más szervezett erő, mint a szenvedély, a kétségbeesett indulat, amit pedig kormányzati bázissá tenni nem lehet.

Nem Bethlennel akarunk koncentrálni, csak megtisztult és a multtal teljesen szakító politikai tényezőkkel akarunk, nagy önfeláldozatot tanusítva, a nemzet érdekében dolgozni.

Közöttünk az a különbség, hogy mi tiz éven keresztül megtaposott önérzetünket is föláldozzuk a haza érdekében! Mi jogos önérzetünk föláldozásával tudunk komprisszumot kötni a haladás érdekében, uniitrot eöattjzéolaszl. Aéj kow kow fagafabtbtm csak a haladás érdekében, de soha sem fogunk olyan kompromisszumot kötni, amely alkalmas lehetne a nemzeti fejlődést akadályozó rendszer életének csak egy órával való meghosszabitására is.

Éreznie kell Károlyi Gyula grófnak, hogy a felelősség nemcsak azoké, akik a koncentrációt hatalmi érdekből elgáncsolják, a felelősség elsősorban az övé, mert az ő kezében van e pillanatban a hatalom, ő látja az utat, amelyen menni kell és neki tudnia kell, hogy a nemzetet csakis ezen az uton lehet megmenteni.

A közönség percekig tartó viharos tapssal és éljenzéssel ünnepelte Rassayt, majd a jelenlevő ellenzéki vezető politikusokat kivánta hallani, ezek azonban a kormány gyüléstilalma következtében nem beszélhettek. A lelkes tömeget végül Rassay Károlynak sikerült megnyugtatnia azzal, hogy az ellenzéki képviselők már a szegedi beszámológyülésen való megjelenésükkel is eléggé bizonyitották a nemzeti összefogás gondolatával való együttérzésüket.