A. Huxley utópiát írt. A hír bizonyos megdöbbenést keltett az angol író híveiben. Az utópia műfaját két vonás szokta jellemezni: nagy szerep jut benne egyrészt a repülőgépnek, másrészt a racionális alapokon nyugvó társadalomnak. A kettő az emberiség általános boldogságára szokott vezetni, többé-kevésbé karöltve. Az utópiák kamaszéveink kellemetlenebb emlékei közé tartoznak.

Huxley műve természetesen ellenutópia - ami szintén nem új dolog. A repülőgépekre már Samuel Butler is haragudott, pedig az ő korában még nem is voltak. Az észszerű társadalmi berendezéstől pedig minden értelmes ember iszonyodott: hogy ne menjünk messzire, gondoljunk Madách falankszterére. De a régi utópiák és ellenutópiák a fantázia ártatlan játékai voltak, nem fenyegettek fejünk fölött függő boldogsággal, vagy boldogtalansággal, egy Ou-Toposon, Nem-helyen játszódtak, hová mártir ősük, Morus, száműzte őket.

Az új utópia erejét az adja meg, hogy a nemlétező kezd kétfelől létezni és összeroppantással fenyeget: keletről a szovjetunió racionális államberendezése és nyugatról az északamerikai unió egységes standardokra hozott ember- és életberendezése. Huxley ellenutópiája az európai ember jajkiáltása, akit kétfelől fenyeget a kötelező általános boldogság réme.

Vagy hatszáz évvel vagyunk Ford születése után, (mert az éveket immár Ford-tól számítják). Az emberi ész már mindent rendbehozott. Az embereket mesterséges úton, palackokban tenyésztik a világra és akit megszáll az anya-komplexum, a Palack után vágyódik, amint egy akkoriban szerzett népszerű ballada nagyon szépen kifejezi. A demokrácia agyréme már rég nem kísért, az embereket későbbi teendőiknek megfelelően hatféle minőségben tenyésztik ki. A legalsóbbrendűek, az epszilonok, már alig látnak és a majmokhoz közelebb állnak, mint a mai emberhez. De bizonyos alsórendű funkciók elvégzésére kiválóan alkalmasak. Sosem jut eszükbe, hogy helyzetükkel elégedetlenek legyenek. Agyuk nem arra van berendezve, hogy valami is az eszükbe jusson.

Egyéniség jóformán nincs már. Az alsóbb osztályokba tartozó embereket ötvenes-hetvenes ikrekként hozzák a világra. A maradék egyéni különbségeken segít a nevelés. Az erkölcsi alapelveket halk hangszórók zümmögik számtalan éjszakán át a gyermek fülébe - mire felnő, már a vérévé válnak, evidensek, ellenszegülhetetlenek: ŤNe takarékoskodj!ť (mert a termeléshez fogyasztó kell.) ŤVigyázz a fogamzás megakadályozására!ť ŤMindenki mindenkié!ť ŤMainapság mindenki boldog!ť

És csakugyan mindenki boldog. A boldogtalanságot a be nem teljesedő vágyak okozzák, de Ford után hatszázban már csak olyan vágyak vannak, amelyek teljesednek. A jólét általános, minden nő szép és a szerelemben teljes a szabadság, mindenki mindenkié. Ambiciók nincsenek, mert az álomban történt nevelés folytán minden ember úgy tudja, hogy az ő társadalmi helyzete a legszerencsésebb. Ha mégis valami baj volna, segít a Ťsomať, a tökéletes, racionalizált részegítő szer, ami nem hagy maga után semmiféle reakciót.

Huxley új világában a legkísértetiesebb, amire régebbi utópiák még nem gondoltak: az ösztönéletet is racionalizálták. Három hetenkint mindenki köteles résztvenni egy gondosan megszervezett orgián. A nőket időnkint terhességpótló eljárással kezelik és aki rászorul, ŤHeves Szenvedély Pótlékotť kap. Kémiai úton létrehozzák benne a heves szenvedély összes tüneteit utána kitünően érzi magát, mint aki keresztülment az arisztoteleszi katharzison. Ilymód a lázadás a fennálló rend ellen belsőleg lehetetlen. Aki valami szerencsétlenség, vagy téves kezelés folytán mégis egyéniséget fejleszt ki, azt száműzik a távoli szigetekre.

Művészet nincsen, tudomány nincsen, mert a Szellem az egyéni élet, teljesületlen vágyak, kínzó magányosság gyermeke. ŤAz emberiségnek választania kellett egyfelől a Szépség és az Igazság, másfelől pedig a Boldogság között. Az emberiség a Boldogságot választottať, mondja a Világ-ellenőr Huxley könyvében. Az emberiségnek igaza volt és ez a mondhatatlanul lesujtó.

Huxley könyve ember-voltunknak általános szatírája: lássátok, mivé leszünk, ha elérjük végső entelechiánkat, ha teljesítjük leghajnalibb álmainkat. Swift volt ilyen kegyetlen az Emberrel szemben, amikor yehuvá tette a Nemes Lovak Országában. ŤSwift kacajať, írja Thackeray, Ťfülünkbe csikordul a századokon át.ť Swift szörnyű kacaja csikordul a fülünkbe Huxley új könyvéből.