Ömölj szeszes szél, tevékeny férfikor!
Nyugágyon fekszem, kezeim szelidek.
Már hűvösebben lehel estém,
halott vidék: nem remeg a csillag.

Más ilyenkor még rázza az ifjuság
oroszlánsörényét, az én ujjam válogat
s okos magányom nem cserélem
tea mellett csillogó fecsegéséért.

Húgom menyasszonyi csokra már foszladoz,
ő maga a gyerekkocsit tól a puha ősz
sétányain, simán lehulló
hajával az őszi szél bizalmas.

Igy múlt el időnk, tegnap még a porban
ugri-bugri, együtt kacsáztunk, gyerekek
s ma más-más úton más magányt visz
sorsunk és sohse szelheti egymást.

A boldogságért többé már nem futok,
nini, ott úszik egy bodor fellegen!
Válnék felhővé: utolérjem,
a földről intene: harmatos fű.

És ki magamnak folyós szeretetet
sajtoltam volna harasztnál szárazabb
szivekből: Nem kell! Tisztaságot
kerestem ott s tiszta szeretet nincs.

Ha volna házam, kertjét javítanám,
családom: gondját viselve betelnék,
nincsen, így adj uram erőt hát
hogy megmaradjak magam magamnak.