Gró Lajos könyve

Az orosz filmek hozzánk nem juthatnak el. Csak az agyoncsonkított "Dsingisz kán" és az "Élő holttest" adott a magyar közönségnek néhány évvel ezelőtt ízelítőt az orosz filmművészetből. Utánuk jó ideig nehéz volt moziba menni és a nyugati filmművészet legtöbbrebecsült termékeit: Greta Garbo sex appealjét és a német huszártiszt-műalkotások valcerkreációit élvezni. Chaplin és René Clair filmjeitől és még egy-két ritka kivételtől eltekintve, csak az orosz filmrendezők teljesítményei méltók arra, hogy velük kapcsolatban a "művészet" szót említsük - halomra döntve azt a felfogást, hogy művészetenkívüli, például világnézeti vagy politikai célkitüzések feltétlenül ártanak a művészi színvonalnak.

Örömmel kell üdvözölnünk az első magyar könyvet, amely az orosz filmről szól és legalább elméletben tájékoztat bennünket az orosz filmművészetről. Elcsépelt szóval élve, hézagpótló munka Gró Lajos kis könyve. Hézagpótló, de sajnos, egyben hézagos is, mert csak kivonata a tehetséges, nagyfelkészültségű szerző egy nagyobb munkájának, amely gazdasági okokból nem jelenhetett meg. De azért Gró Lajos ötven oldalon mégis mindent tömören összefoglal, amit az orosz filmről feltétlenül tudni kell. Ismerteti az orosz film gyártási és terjesztési viszonyait, majd rátér az orosz filmrendezés ideológiai és esztétikai szempontjainak magyarázatára.

Megmutatja az egyes orosz rendezési stílusok sajátosságait, kiemeli a tömeg nagy szerepét ezeknél a filmeknél, bevezet a montirozás, a különböző képek dialektikus egybedolgozásának rendezői és pszichológiai titkaiba. A könyv második felében az orosz film fejlődését vázolja, majd részletesebben taglalja az egyes nagy rendezők: Eisenstein, Pudovkin, Werthoff és Dovcsenko munkásságát és a kimagaslóbb filmalkotások szerkezetét és felépítését. Igen szerencsésen összeválogatott és a könyvecske terjedelméhez képest gazdag képanyag teszi szemléletessé és hatásossá a tanulmányt.

Világosan, egyszerűen, laikusok számára érthetően írta meg Gró ezt a kis útmutatót, amely egy előtte ismeretlen művészeti területre kalauzolja a magyar olvasót. Közönségünk filmízlése sajnos, évről-évre romlik és a hangosfilm eljövetele óta a budapesti filmszínházak csaknem kizárólag a nyugati filmgyártás legegyügyübb és művészietlenebb produktumait, az ál-bécsies filmoperetteket mutatják be.

Egy-egy érdekesebben megrendezett bűnügyi dráma, vagy jól megcsinált bohózat szinte már esztétikai oázist jelent abban a kietlen keringő- és tangó-sivatagban, amely most a magyar moziközönséget körülveszi. Ezért Gró könyve már csak ízlésnevelő szempontból is értékes és hasznos. Kívánatos lenne, ha minél előbb teljes terjedelmében is a közönség elé kerülhetne.