Berlin, julius 24.
Ponyvás kocsi gördül végig az Unter den Lindenen: a kiváncsi szem, amely a ponyván keresztül a kocsiba kukkant, vidáman mosolygó katonákat lát alatta. Diszkrétebb diktaturát elképzelni sem lehet; mintha el akarnák felejtetni a berliniekkel a megváltozott helyzetet. Sőt, bizonyos tekintetben Berlin kevésbé militarista szinezetü, mint a porosz kormány erőszakos eltávolitása előtt. A rohamcsapatok, amelyek heteken keresztül valóban pihenést nem ismerő buzgalommal nyugtalanitották Berlint és barna uniformisaikat kora hajnaltól késő éjszakáig körülhordozták a berlini utcákon, – eltüntek.

Néha a villamoson vagy a Kurfürstendamm sétálói között látni ugyan egy-egy kaszárnyája vagy őrhelye felé iparkodó Hitler-katonát, a különböző esti nagygyüléseken zászlódíszes pompában, dobpergés közepette még mindig fölsorakozik a rohamcsapatok kivezényelt gárdája, de a tüntető séták egy csapásra elmaradtak. Nincs rájuk többé szükség, az első célhoz Hitler befutott. A nemzeti szocialisták egyelőre megint „jó fiuk”, akiket csak az bosszant, hogy a szociáldemokraták nem rosszalkodnak, hanem bámulatos fegyelmezettséggel türnek és várnak. Nem tesznek semmit: a hatalmi poziciókat ellenállás nélkül engedték át a reakciónak. Pedig de nehezen várták Hitlerék a nagy pillanatot, amikor Severing katonai kordon közepette elindul keserü rabsága felé. Nem igy történt.

Severing „az erőszaknak engedve” – visszavonult lakosztályába. Közben pedig szerényen és ismeretlenül egy másik úr üldögélt a belügyminisztérium előtt veszteglő gépkocsin: Bracht, Essen főpolgármestere. Poroszország névleg helyettes, de tényleg valódi diktátora, aki az első órákban – a postától kért kölcsön egy automobilt. Ebben üldögélt mindaddig, amig Severing kivonult, ő pedig bevonult. Az erőszak alkalmazása, amely már ebben az esetben is tisztára formai jellegü volt, később egyenesen kómikussá vált.

Herr von Papen telefonon fölhivta a vonakodó porosz minisztereket, akik nem mindjárt az első szóra hagyták ott állásukat s megkérdezte, hogy az erőszak milyen formában való alkalmazására tartanak igényt. A porosz miniszter urak megnyugtatták a diktátror urat, hogy katonaság vagy rendőrség fölösleges, elég lesz Bracht vicediktátor személyes erőszaka. Bracht úr megjelent, erőszakot alkalmazott, a kidobott miniszterek pedig tanácskozásra gyültek össze, hogy birósági végzéssel szólitsák föl a hatalom birtokosait a diktatura abbahagyására.

Minden igy derüsen és kedélyesen hangzik. A német demokrácia, amely a reakcióval szembeni lojalitásának áldozata lett, a katasztrófa pillanatában is inkább a lojalitásba, mint a demokráciába kapaszkodott. Az uj urak 24 óra alatt megtették azt, amire a német köztársasági pártoknak tizenkét esztendő alatt nem volt idejük: megtisztitották a közigazgatást a számukra kényelmetlen elemektől. Uj emberekről nem kellett gondoskodniok; a német köztársaság az összes hivatalokat teletömte a reakció szolgálatkész hiveivel.

Csak meg kellett nyomni a gombot és a hivatali szobákból máris előugrottak a diktaturára esküdő s fölesküdő bürokraták, akik eddig csöndes szabotálással viselték el a „császártalan szörnyű időt”. (Németül jobban hangzik: Die kaiserlose, schreckliche Zeit…) Hogy csak egy példát emlitsünk, a rádió birodalmi kormánybiztosa – a német köztársasági rádió legfelsőbb vezetője – mihelyt Papenék hozzáláttak a nemzeti szocialisták követeléseinek megvalósításához, ünnepélyesen bejelentette belépését a Hitler-pártba. Berlin, amely egész Németország tükörképe, két ellenséges táborra oszlik: a nyugaton és néhány más kispolgári és hivatalnoknegyedben horogkeresztes zászlók ezreit lengeti a szél. Északon és keleten a munkásnegyedek egyhangu, sivár utcatengerében szuverénen uralkodnak a vörös lobogók. Egy részük a Vasfront három nyilát, másrészük a szovjet sarlóját viseli.

A miniszteri palotákban a lojális diktatura udvariasan kitessékeli a lojális demokráciát; az erőszak etikettszerű játékká finomodik. De a birodalmi kormány sajtófőnökének igaza van, a statárium, a Papen-diktatura csak epizód. A zászlók árnyékában egyre vadabban lobog a szenvedély és kirobbanását sem diktatura, sem pártfegyelem.