Ha most Ursula Parrottra gondolunk, aki Amerikában nyilván azt a helyet foglalja el nagyjából, amit Erdős Renée nálunk, be kell vallanunk, hogy mi magyarok meglehetősen nehézkes és elmaradt nép vagyunk. Mert Parrott bizony éppenséggel nem ósdi. Szabad a csók című új könyve ugyan mérték nélkül szentimentális, s ilyformán sokhelyütt elég unalmas is, de közben-közben mennyi bravur! mennyi ötlet és szellem! Mennyi mozgalom, kaland s még pszichológia is, bizony. Egy bizonyos irreális eltolódás persze itt is akad, mert a hősnőnek úgy egy-két hónapig elálló hűségét az Egyetlenhez egy hosszú életre nyújtja ki az ideális író, de ez mégis csak raffináltabb Wunschtraum, mint világhír és kastélyúrnőség álmai.

Tudom, hogy hazug és haszontalan könyv ez, mégis, így boncolás közben megsajnálom kissé. Van egy kis jelenete, mikor a hősnő a kicsi amerikai konyhában összeüti a konzerv-vacsorát s míg férjére vár, kinéz a konyha ablakán, s látja a többi konyhákat, a többi vacsorakészítő asszonyokat, hirtelen egész életüket látja viziósan, - e patronokból kirakott könyvből ez a jelentéktelen kis jelenet meleg elevenségével szinte kicsap. Az ember egy pillanatig hajlandó hinni, hogy ez az írónő tudna jó műveket is írni.

A magyar és külföldi nő-irodalom közti párhuzamot lehetne folytatni egy valamivel igényesebb klasszison is, ha Vicki Baum Helén doktorkisasszonyát hasonlítjuk össze Szederkényi Anna Felszabadultak című regényével. A jobbik osztályzatot itt is a külföldi írónak kell adni a magyar íróval szemben, s nemcsak, mert bravurosabb, s gazdagabb. A két írónő eléggé hasonló problémát vet föl, asszonyproblémát, mely ha külsőségekben merőben különböző is, a lényegesben sok közösséget találni bennük.

Szederkényi hősnője az önálló karrier dicsőségéig emelkedve elveszti saját családját, míg mások családi bajain igyekszik segíteni. Helene Willfüer magányosan küzdi ki szép függetlenségét s a nehéz férfi-pályát, magányosan szüli meg gyermekét, ki egy pajtásszerelem részvétízű gyöngédségéből fogant, de míg a gyermeket karjába veheti, útja valóságos vesszőfutás a felvilágosult szavakkal játszó, kétszínű és kegyetlen társadalomban.

Mindkét regényben közös mag, hogy keserves dolog asszonyfejjel férficélokért küzdeni! Szederkényi Anna műve okos és rokonszenves írás, van néhány szuggesztív jelenete, de egészben véve erőtlen, s a probléma unt és gépies síneken halad. Wicki Baum regényéből sűrűn ragyognak elő elragadóan pompás részletek, olykor szinte a nagy művek lélekzetvételéig felmagasodva, de sajnos, valami olcsónak s szórakoztatónak kísértete is ott lebeg körülötte, s ez a kísértet teljes elevenen jelenik meg a befejezés happy endjében.

Az ötödik írónő könyve, Földes Jolán: Mária jólérett, összehasonlítás alkalma nélkül fekszik előttem. Ki is válik a véletlen sorból, s tán némi szerény szégyennel nagy példányszámú testvérei közt. E könyvben nyoma sincs technikának és bravurnak, kedves, kicsit naív, kicsit ügyetlen írás, - de figyelemreméltó irodalmi szándék kísérlete van benne. Nem állítom, hogy e szándék keresztülvitele sikerült, de indulása valami friss és szabad lehetőségek felé visz.

Egy gimnazista leány feljegyzései ezek, ki halott anyjának romantikusan kalandos és rejtélyes életéből regényt akar írni, s e regényhez adatokat gyüjt, s kísérleteket vázol. Közben persze a saját regényét éli s árulja el. Nem nagy regény, de valami új, s írónőnél szokatlan formai megoldás kísérlete teszi e regény-vállalkozást érdekessé.

Nem képzelem, hogy az Írónő-problémát csak távolról is megvilágítottam e véletlen példákon keresztül. S ha a nők mind hevesebben is igyekeznek megcáfolni Gyulai Pál szigorú állítását, hogy bármely tehetséggel is bírjon valamely nő, mégsem emelkedhetik egy rangra a hasonló tehetségű férfiúval, - annyit mégis be kell ismerni, hogy a nők legtöbbször, s legkönnyebben mégiscsak a szórakoztató irodalom berkeiben tudnak elhelyezkedni. Angliában és Amerikában sokszorosan több nő űz irodalmat, mint férfi, de a nagy műveket mégis férfiak írják s oly jelentékeny női név, mint Virginia Woolf még csodált ritkaság.

Ha a legmagasabb irodalom igényeivel mérünk, mi magyarok is a kiváló férfiakéval egysorban csak egy női nevet, a Kaffka Margit nevét szoktuk emlegetni (noha az élők közt is akad az elbeszélő prózának néhány kiváló női munkása, például Reichard Piroskára, Szenes Piroskára, Bohuniczky Szefire gondolok).

De nem hiszem, hogy ez az alacsonyabb-rendűség a női species alapvető tulajdonsága. Nők rossz művei olykor kísértetiesen hasonlítanak férfiak rossz műveihez. S nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a konyha és gyerekszoba túlzott közelsége a tapasztalás szerint, akármennyire angyali hivatás is, nem okvetlen, s nem minden esetben gyakorol jótékony hatást az emelkedni vágyó szellemre.

Egy Beethoven a nőnemben éppen oly lehetetlenség, mint Shakespeare - mondja Gyulai. Ily nagy női nevet csakugyan nem tudunk felmutatni, de a nőknek mégis legfőbb érdekük, hogy ne csak eltűrjék, de megköveteljék a kritikától s önmaguktól is a legmagasabb mérték igényeit. Amíg elfogadjuk, vagy éppen elvárjuk a Ťfórtť mint nemünknek járó jogos könnyítést, addig ŤÍrónőkť maradunk, kirekesztett kaszt, s holt ág az irodalom folyamában.



[*] Erdős Renée: Örök papok (Révai-kiadás) - Ursula Parrott: Szabad a csók (Athenaeum) - Vicki Baum: Helén doktorkisasszony (Athenaeum) - Szederkényi Anna: Felszabadultak (Athenaeum) - Földes Jolán: Mária jólérett (Pantheon).

Török Sophie