A legtöbb ember hallott már az asztmáról, de legfeljebb ha azt tudja róla, hogy az asztmás beteg nehezen lélekzik. Hát hiszen csakugyan ez a legfőbb tünete e betegségnek, de az okok, amelyek a tünetet létrehozzák, már igen különbözőek lehetnek.

Az asztma elnevezés alatt t. i. két egymástól egészen eltérő kórállapotot szoktak érteni. Van szívasztma és tüdőasztma. Mindkettő rohamokban jelentkezik és légzési zavart eredményez, de az előbbi vérrendszerben, az utóbbi pedig a légcsőrendszerben fellépő görcsnek az eredménye.

Nagyon jól ismerték az asztmát már az ókorban is. Seneca, a nagy latin író, aki maga is szenvedett a betegségben, múló zivatarhoz hasonlította a rohamot. A beteg rendszerint minden rossz előérzés nélkül fekszik ágyába és éjszaka egyszerre csak kínzó, fullasztó görcsökre ébred és az az érzése, hogy a következő pillanatot sem éri meg.

Feltápászkodik, görcsösen megfogózik az ágy szélébe, vagy az ablakfélfához vánszorog és abba kapaszkodva szívja be a levegőt. Ugyanekkor a normális légzés sajátságos módon változik el. A belégzés könnyen, gyorsan és zajtalanul megy végbe, de a kilégzés nagy nehézségekbe ütközik, soká tart és gyakran messze elhangzó fütyülő hangok kísérik.

A halál közelségének komor érzése kiütközik a szerencsétlen beteg arcvonásain s homlokát hideg veríték lepi el. Minthogy a kilégzés olyan nehezen megy végbe, nemcsak a rendes kilégző izmok lépnek munkába, hanem a testnek úgyszólván egész izomzata összefog, hogy a mellkasból kipréselje a benszorult levegőt.

Az orvosi vizsgálat könnyen megállapíthatja ilyenkor, hogy a tüdők abnormálisan nagyok, határuk minden irányban kitolódott, több bennük a levegő, mint rendesen. Nemsokára köhögés áll be. A köhögés mintegy feloldja a rohamot, a beteg ismét álomba merül és reggel csak a teljes kimerültség érzése emlékezteti arra, hogy mit élt át az éjszaka folyamán. Ha most vizsgálja meg orvos a beteget, akkor már semmit sem talál az előbb leírt tünetekből.

Ezeken a látszólag minden közvetlen ok nélkül, éjszaka fellépő rohamokon kívül vannak olyanok is, amelyeknél a kiváltó ok azonnal szembeötlő. Egyik kiváló francia orvos mondta, hogy az asztma „olyan szeszélyes, mint egy báró”. A legkülönbözőbb alkalmakkor kedve támadhat megkínozni a beteget.

Meghűlés, por, túlságosan nedves vagy száraz levegő, meleg, hideg, bizonyos szagok, megrázkódtatások, lelki izgalmak stb. mind-mind előcsalhatják rejtőzéséből. Trousseau professzor, az asztma kiváló kutatója, aki anyjával együtt asztmatikus volt, leírja, hogy rendkívül heves roham fogta el egyszer, amikor bement az istállóba, hogy megnézze, elegendő zabot adott-e a kocsis a lovának. Hosszasan latolgatja Trousseau, hogy vajjon a megbízhatatlan kocsis felett való bosszúság, vagy a takarmányból felszálló por okozta-e a rohamot.

A por is nagyon könnyen okozója lehet ugyanis az asztmás rohamnak. A sajátságos csak az, hogy míg egyes betegek csupán a levegőben szállongó lisztportól, mások a közönséges szobai portól, ismét mások lószőrtől, dohányfüsttől, libatolltól, vagy más hasonló jelentéktelennek látszó tényezőtől, amely mellett ezren és ezren közönyösen haladnak el, kapják a legsúlyosabb görcsöket.

Van az asztmának egy speciális formája - a szénaláz, - amelyet bizonyos gabonafélék és más növények hímpora idéz elő és többnyire tavasszal kínozza a benne szenvedőket.

Lelki behatások is nagy szerepet nyerhetnek. Vannak betegek, aki azt panaszolják, hogy különösen színházban, vagy más nyilvános helyen lepi meg őket a roham éppen attól való félelmükben, hogy nyilvánosság előtt kapnak rohamot. Az egyik ilyen beteg mindég rohamot kapott, ha a földszinten, de sohasem, ha páholyban ült.

Mások csak akkor érzik magukat biztonságban, ha állandóan a zsebükben van az orvosság, amelyben megbíznak. Ha egyszer otthon felejtik, azonnal szorongó érzések támadják meg őket és azon nyomban áldozatai is lesznek a rohamnak. Egyesek mentesek maradnak a tisztalevegőjű vidéken, de azonnal rohamot kapnak, amint a városba érnek. Mások ellenkezően a poros városban találnák menedéket.

Egy asztmás orvos megfigyelte, hogy biztosan rohamot kap, ha éjszaka felkeltik és beteghez hívják. Bizonyos lakásokban 15 percen belül okvetlenül rohamot kapott, de csak ha az ablakok zárva voltak. Északkeleti szelek idejében is jobban ki volt téve a veszélynek, mint délnyugatiaknál.

Egy hivatalnokember esetében kétségtelen összefüggés állt fenn az asztmás rohamok és az illető s főnöke körött fellépő nézeteltérései között. Óraszám lehetne folytatni a példák felsorolását és Hoffmann, a híres német belgyógyász, rengeteg esetet ír le, amelyben a roham kivétel nélkül mindig bosszúság, vagy haragot keltő esemény után lépett fel.