A bankzárlat elrendelése óta az egész országban minden közmunka megállt.
A magánépitkezés az elmult évben már meg sem közelitette az előző évek arányait, a középitések terén pedig, ha a mult év közepéig akadt is itt-ott valami munka, a nyár óta, szinte egy csapásra, minden megakadt.

Az állam és autonóm testületek nemcsak, hogy uj munkalehetőségeket nem készitettek elő, de a megkezdett munkák befejezéséről sem gondoskodtak. A főváros 1931. évi költségvetésében előirányzott utépitésből négymilliós keretet már nem hajtott végre, a kereskedelemügyi miniszter az év végén vicinális épitésével kapcsolatban huszezer munkás foglalkoztatását igérte, de ebből a munkából eddig egyetlen kapavágást sem végeztek.

E teljes munkaszünet mellett azt kell kérdezni: mit csinálnak a miniszteriumok, a vármegyék, városok, államépitészeti, folyammérnöki, kulturmérnöki müszaki hivatalokban? Mi folyik a posta és MÁV müszaki irodáiban, ahol eddig tervezéssel, költségelőirányzatok készitésével s a munkák ellenőrzésével volt elfoglalva egy hatalmas mérnöki tábor! És mit csinálnak a mérnöktársadalom ügyeit képviselő szervezetek, a kamara, a mérnökegylet és a magánmérnökök szövetsége?

A magyar mérnöki kar nem tudna kitermelni egyetlen olyan gondolatot, amely legalább megkisérelné kirántani az országot ebből az elernyedtségből? Ott, ahol annyi kiváló közgazda és vállalkozó van együtt, mint a mérnöki karban, ne akadna egyetlen pénzügyi megoldási terv sem, amely e sorvasztó állapoton segiteni tudna?