A mohamedánok szent helyén, Mekkában, évszázadok óta őriznek és imádnak egy, a Kaaba falába épített, meteoritet, a Hadzsar el Asvad-ot. Amit, a pogány ókor az isteni kegy különös megnyilvánulásaként tisztelt, a keresztény középkor az Úr haragjával magyarázott. A megbántott Isten zudítja alá a kőesőt, bűnbánatra, istenfélelemre intve az emberiséget.

Az elszászi Ensisheimben 1492-ben hullott meteorkövet (az első, gyűjteményekben őrzött meteorit, melynek pontos hullásidejét ismerjük) azért küldte az Úr, hogy figyelmeztesse vele Európa kereszténységét a keletről előretörő pogány veszedelemre. A XVIII. században kezdték, éppen a tudomány emberei, elsősorban a kor fizikusai, tagadni a meteoritek kozmikus eredetét. Elfogadható magyarázatot ugyan nem tudtak adni e rejtélyes kövek eredetéről, az ellen azonban, hogy idegen égitestek szülöttei lennének, tudományuk teljes súlyával hadakoztak.

Lavoisier, a híres francia kémikus, az 1768 szeptember 13-án Lucé mellett hullott meteoritról azt állította, hogy közönséges pirit, az 1790-es Juillac (Gaseogne) melletti kőesőt pedig, melyről a városka lakói 300 aláírással ellátott jelentést küldtek a párizsi tudományos Akadémiának, a nevezett tudós testület mesének nyilvánította.

Ugyanez időben a bécsi udvari ásványtár helyettes igazgatója, Stütz X., a gyűjteményben lévő zágrábi meteorvasról (hullott 1751-ben) írva megemlíti, hogy e vas állítólag az égből esett, de ilyet csak az akkor (t. i. 1751-ben) uralkodott hihetetlen természetrajzi tudatlanság állíthat, ma még csak valószínűnek sem tarthat ilyen mesét senki sem. Pedig ekkor már 14 éve Szentpétervárra szállította Pallas Szibéria zord tundráiról azt a hatalmas meteorvastömeget, melynek hullási körülményeit az ott lakó tatár törzsek oly pontosan adták elő.

A tudomány fegyvereivel vette fel a harcot a kétkedők ellen Chladni. 1794-ben megjelent értekezésében (Ursprung des Pallas und anderer Eisen) meggyőző érvekkel mutatja ki a meteoritek kozmikus eredetét. Hosszú idő mult el, míg hitelt adtak neki, a normandiai L'Aigle mellett alázúdult (1803) meteoriteső volt a legmeggyőzőbb érv mellette.

Ez ellen nem lehet apellálni s a francia tudományos Akadémia kiküldöttei, helyszíni tanulmányuk után, kénytelenek voltak beismerni, hogy Chladninak igaza volt, a meteoritek idegen égitesteknek Földünkre hullott darabkái. Ma a meteoriteket mint valamely, valószínűleg vulkáni katasztrófa folytán, tönkrement, naprendszerünkhöz tartozó, kisebb égitest darabjait fogjuk fel.