Páris, december 18.
Paul-Boncour feladata adva volt: kormányát azon az alapon kellett megalakítania, amelyen a Herriot-kormány is állott.

Az egész változás a Herriot-kormány politikai struktúrájával szemben csupán annyi, hogy Paul-Boncour a radikális párt mellé szövetségesül nyerte meg egynéhány miniszteri tárcával a radikális balpártot, a köztársasági szocialistákat és még egy-két olyan politikust, akinek a parlamentben jelentéktelen frakciója van.

A legnagyobb nehézséget a pénzügyi tárca betöltése okozta.  Négy politikus került kombinációba: Caillaux, a szenátus pénzügyi bizottságának elnöke és volt pénzügyminiszter, Pietry volt költségvetési miniszter, de Monzie szenátor, az ismert magyarbarát politikus és Chéron volt pénzügyminiszter, aki végül is elvitte a pálmát a többi jelölt elől. Igaz, hogy a többiek egyáltalában nem sajnálták, hogy nem reájuk nehezedik a francia államháztartás súlyos deficitjének eltüntetése, viszont a fukarságáról híres Chéron tisztában van azzal, hogy ha a kamarával szemben ül a büdzsé csökkentésének kérdésében, nem ő lesz az egyetlen áldozat, hanem magával rántja a Paul-Boncour-kormányt is. Egész vasárnap tartottak a tárgyalások, végül kialakult a végleges kormánylista.

Paul-Boncour a késő esti órákban a következő miniszteri névsort terjesztette Lebrun elnök elé:
Miniszterelnök és külügy: Paul-Boncour, pénzügy és költségvetésügy: Chéron, belügy: Chautamps, hadügy: Daladier, légügy: Palulevé, fölmívelésügy: Quelle, körmunkaügy: Georges Bunnet, nyugdíjügy: Mielliet, kereskedelmi tengerészet: Leon Meyer, igazságügy: Abel Cardey, közoktatásügy: De Meazle, gyarmatügy: Albert Garraut, munkaügy: Dallmier, közegészségügy: Danietoux, kereskedelem: Julien Durand, posta és távirda: Laurent-Eynac.