A világ minden nagyvárosában akadnak amolyan sötét alakok, akik feltol vágyuk vagy beteges fantáziájuk hatása alatt abban lelik örömüket, hogy embertársaikat valamilyen többé-kevésbe veszedelmes „tréfával” rémületbe ejtsék. Budapesten immár évek óta azzal szórakozik valaki, hogy egyszer egy esztendőben azt a hírt terjeszti, hogy a fővárosban leprás megbetegedések fordultak elő.

Ilyenkor aztán nem ér semmit az orvostudomány bizonykodása és a főorvos nyilatkozata, - mindég van néhány tucat hiszékeny ember, aki meg van róla győződve, hogy most aztán igazán és végérvényesen eljött a világ vége.

Hát hiszen, ha valóban lenne lepraveszedelem, akkor a félelem némileg indokolt is volna, mert kevés betegség van még, amely olyan könyörtelenül bánik el áldozatával és amellyel szemben olyan tehetetlen az orvos.

Csakhogy Európában véglegesen halálra már ítélve a betegségeknek ez az ősi képviselője, amelynek forrását a messzi keleten, a Gangesz és a Nílus vidékén keresi a hagyomány és amely a biblia tanusága szerint számtalanszor ejtette rettegésbe a régi keleti népeket.

A fejlődő kereskedelmi érintkezés hurcolta aztán egyre tovább a kórt és valószínűleg a föníciai kalmárhajóknak köszönhette Európa, hogy rajta is megvetette lábát a lepra. Először Görögországban tűnt fel és neve is Hippokratesztől, a régi görögök páratlan orvosi zsenijétől származik. A rabszolgakereskedelem mihamar behurcolta a járványt a római birodalomba is, ahol valósággal szünet nélkül dühöngött és talán egyik tényezője volt annak, hogy ez a hatalmas birodalom porba dőlt.

A középkorban megkezdődött az irtó-hadjárat a lepra ellen. A betegeknek sajátos ruhát kellett hordaniok, amelyre csengőket akasztottak; száműzték és megfosztották őket jogaiktól, de ugyanekkor megkezdték az úgynevezett lepraszériáknak - Európa első kórházainak - építését, amelyeknek a száma a XV. század vége felé elérte a 19.000-et.

Végre valóban kezdett alábbhagyni a lepra, de annál nagyobb dühvel vetette rá magát az újonnan felfedezett Amerikára, mígnem a modern civilizáció közegészségügyi reformjai teljesen visszaszorították a föld kulturálatlanabb vidékeire és néhány félreeső zúgába.

A lepra magyar neve: bélpoklosság. A betegséget egy bacillus okozza, amely nagyon hasonlít a gümőkor bacillusára, de valamivel rövidebb és vastagabb annál. Már ezekkel a baktériumokkal kapcsolatban tapasztalhatjuk a lepra egyik nagyon sajátságos tulajdonságát. Hiába oltják be a lepra-bacillusokat, különböző kísérteti állatokba, azok csak nagyon ritkán betegszenek meg.

A fertőzés létrejöttének módja tehát még éppenséggel nem világos. Némelyek szerint a leprás beteg váladéka, mások szerint bizonyos élelmicikkek - pl. szárított és sózott halak - terjesztik a kórt ismét, mások kutatásaik alapján azt állítják, hogy a baktériumok a talaj mentén terjednek és azt hozzák fel bizonyítékul, hogy Holland-Indiában például a mezítláb járkáló benszülötteknél mindég az alsó végtagokon lép fel először a lepra.

A bélpoklosság álnok természetére jellemző, hogy miután beférkőzött az emberi szervezetbe, nem kezdi meg azonnal pusztító hatását, hanem először egy úgynevezett lappangási időszakon megy keresztül, amely hónapokig, sőt évekig eltarthat, anélkül, hogy a szerencsétlen áldozat tudna arról, hogy beteg.

Az egyik gyarmaton érdekes kísérlettel igazolták ezt. Egy halálraítéltnek „megkegyelmeztek”, olyan értelemben, hogy nem végezték ki, hanem beoltották leprával. A fogoly két esztendőn keresztül a betegség legcsekélyebb jelét sem mutatta és csak azután törtek ki rajta a bélpoklosság tünetei.

A bélpoklosság a gümőkórhoz, vérbajhoz és más hosszú időig elhúzódható betegségekhez hasonlóan, igen különböző formákat ölthet. Az a döntő, hogy a testnek mely részében telepednek meg a leprabacillusok. Két főtípus áll előtérben. Vagy a bőrön lépnek fel a szimptomák, vagy a szervezetet keresztül-kasul járó idegek mentén. Lehetséges azonban e két típus kombinációja is.

A betegség kitörését rendszerint láz, fejfájás, szédülés, álmosság és reumatikus fájdalmak kísérik. A bőr kiütései eleinte csak barnásszínű foltok, majd gumócskák, hólyagok s végül diónyi daganatok képében jelentkeznek. Elsősorban az arcot lepik el, különösen a homloki és a szemöldök részt, amely hatalmasan feldagad és eltorzítja a beteg arcát.

Ez a folyamat a bőrről továbbterjed az orrüreg, a garat s a gége belsejébe, a szem kötőhártyájára stb. és például a gégét annyira összeszűkítheti, hogy fulladozás léphet fel.