A rádió sok minden csodának, szinte elképzelhetetlenül frappáns újításnak volt a szülője. Ma ott tartunk, hogy nélkülözhetetlenné vált már a technika e legfiatalabb alkotása. Ez persze nem úgy értendő, hogy nem tudna az emberiség zeneszó nélkül meglenni.

Hiszen a kultúrális, ismeretgyarapító hatásán kívül a rádió - hétköznapi értelemben - mégis csak a szórakozás egy fajtája. Vannak azonban olyan mellékhajtásai is, amelyek - igenis! - ma már olyan szoros kapcsolatban vannak a reális élettel, mini például az autó, a vasút, vagy a repülőgép.

Ezek között elsősorban is ott szerepel a hirszolgálat, amely az egész emberiséget, minden nemzetet, pénznemet, tőzsdét, árhullámzást egy közös egységbe foglalja, s amelynek egyik legerősebb támasza a rádió.

Nap-nap mellett olvashatunk egy-egy szenzációt kellő bejelentésről. Legutóbb például híre jött, hogy zavartalan, biztos összeköttetési tudtak létrehozni Franciaország és Anglia között annyi energiával csupán, mint amennyi egy egészen szimpla kis zseblámpa világításához szükséges.

Ezek az elképesztő számok és adatok pedig rendszerint egy területen csoportosulnak s ez az ú. n. rövidhullámok birodalma. Nem véletlen azután az sem, hogy a rövidhullám szó rögtön az amatőröket juttatja észbe.

Rövidhullámú amatőr. Olyan fogalom ez, amelynek lényegéről csak kevesen tudnak, pedig óriási a jelentősége. Nincs semmi túlzás abban, ha az ő számlájuk javára írjuk azt az óriási fejlődést nagyrészben, amelyet a rádió egy évtized alatt megtett. Külön fejezet illeti meg ezeket az amatőröket a kultúra történetében, mintahogy külön fejezetek szólnak róluk ott, ahol az emberiség hőseiről írnak.

Egy amerikai kisdiák - mindössze 16 éves - például egy kanadai városka lakosságának életét mentette meg. Történt ugyanis, hogy a városka melletti folyó olvadás idején szörnyen megduzzadt, sőt némely helyén elhagyta a medrét. A pusztító víz elsősorban is kidöntötte a távíró és telefon póznákat s ezzel elvágta egy csapásra a külvilágtól a többezernyi embert.

Még menekülni sem volt idő, amikor a gátak átszakadtak és elöntötték a határt. Szörnyű pánik tört ki. Víz alatt állt minden, menekülésre semmi kilátás, segélykérésre még annál is kevesebb. Egy város halálra volt ítélve.

Ekkor lépett közbe a gondviselés a kisdiák révén. A diák ugyanis rádióamatőr volt. Rengeteg szidást kapott a szüleitől annakelőtte ezért, mert az amatőrködés egy kicsit meglátszott bizonyítványon. De semmi sem használt. Minden szabadidejében fúrt-faragott s elérte, hogy sikerült egy kis rövidhullámú adóállomást építenie.

Amikor beállott a katasztrófa s a pósta reményvesztetten szüntette meg a működését, egyszerre csak híre kelt, hogy a kisdiák megpróbálja a lehetetlent: összeköttetést teremt a külvilággal. A ház előtt zokogó asszonyok és gyerekek, dúlt arcú férfiak szorongtak és lesték az eredményt.

Néhány óra még az élet, aztán jön a légítélet. A kisdiák egész éjjel a gépe mellett ült. Szemét kékes karikák árnyékolták, az ember feletti erőlködés színei festették férfivé gyerekember arcát. Szakadatlanul kopogott a Morse-billentyű.

Segítség! Hajnalra megjött a hömpölygő ár. Mindenki a háztetőkre menekült és az egész város egy imádkozó és jajveszékelő rémület volt. A kisember ereje végső megfeszítésével a helyén maradt. Dolgozott tovább. Kezdetleges műszerei mutatták ugyan, hogy híradása száll az éterben, de vevőgépjén hiába fürkészte a választ.

Végre az ólmos, szürke hajnalban pattanásig feszült aggyal csöndes zümmögésre lett figyelmes. Válaszolnak! San-Francisco mellett, sok ezer kilométeres távolságban jelentkezett egy másik amatőr. Az üzenetet megértette már felverte a postahivatalt is. Innen a segélykérést azonnal tudatták Chicagóval A többiről még nem tud beszámolni. Félóra múlva újra jelentkezik.

De hiába jelentkezett. Akkorra már a kisdiák gépeit elöntötte az árvíz s ő maga sírva kapaszkodott a padlás felé. A telepeit siratta, amelyeket a víz teljesen tönkretett. Az üzenetnek azonban megvolt a foganatja. A késő esti órákban, amikor már a tébolyhoz járt közel az egész városka lakossága, megérkeztek a mentőcsapatok s a motoros mentőhajók hevenyében összeácsolt tutajokat vontattak magukkal. A legveszélyesebb pontokról azonnal elvitték az embereket s lassanként sor került valamennyiükre.

A kisdiák magas állami kitüntetési kapott, de mindennél jobban örült annak, amikor megkapta a híradást, hogy tetszése szerinti laboratóriumot rendezhet be, a költségeket az állam fedezi. Számtalan ehhez hasonló eset fordul elő, amikor a mániának nézett és sok gúnyolódásra alkalmat adó rádióamatőrség emberéletet mentett meg olyankor, amikor más semmi sem segített volna.

Már csak emiatt sem szabad kinevetni a bogarasnak látszó amatőrt, aki tulajdonképen a maga szorgalmával és kutató kedvével az emberiség sorkatonája, néha generálisa, de mindenesetre az új idők legnagyobb csodájának a rádiónak legnagyobb erejű fejlesztője volt és marad.