A művezető a különlegesen konstruált osztályozógépbe rakja az ezüstpénzeket. Különleges pontossággal működik ez az osztályozógép. Automatikusan szétrendezi az újszülött ezüstpénzeket könnyű-, közép- és nehézsúlyú csoportokra. Jaj az újszülöttnek, ha megméretett és könnyűnek vagy éppenséggel nehéznek találtatott. Kímélet nélkül újra visszakerül az olvasztókemence poklába.

A gépek dübörögnek, múlik az idő és vagyonok készülnek a pénzverdében. Shillingek ezrei, tízezrei. S a gépek fölé munkások hajolnak, a világ legexkluzívabb és legjobban fizetett munkásai: az angol pénz munkásai. Igaz, a szolgálat felelősségteljes, de nehéznek éppenséggel nem mondható.

Különleges óvatossági rendszabályai vannak  ennek a munkának. A munkás bejön a pénzverdébe, egy külön teremben tetőtől-talpig levetkőzik, meztelenül átmegy egy másik terembe, felveszi munkaruháját. A munkaruhának nincs zsebe! Az ajtóknál mindenütt ellenőrző közegek. Az a közmondás, hogy: „Nyomtató lónak nem kötik be a száját” itt nem érvényes.

Bizony a pénznyomtató munkásnak bekötik. Egy kisebbfajta földbirtokkal mégis felér egy ilyen pénzverdében munkásnak lenni. Igaz, hogy feddhetetlen előélet, különös megbízhatóság szükséges hozzá.

Mielőtt egy új verésű érme kerül forgalomba, keresztelési ünnepséget tartanak, megjelenik a pénzverde egész vezérkara és az igazgató tartja „keresztvíz” alá az újszülött kisdedet.

Aztán megindul az új pénz gyártása. Cseng az ezüst, zakatolnak a gépek, görnyed az ember, kész már az ezüstshilling.

Furcsán hangzik, de mégis így van: az angol arany válsága az ártatlan ezüstshillinget is magával rántotta. A shillingnek sem megy olyan jól már. - Hanem azért jó lenne mégis belőle vagy egy zsákkal - gondolja sóhajtva az olvasó.

Friss, meleg, csengő ezüstshilling, éhség és szomjúság és szerelem és az egész emberi élet van ezüstös, csengő hangjában.