Mint tacskó, ki a villamoskocsiban
A szembenülő lányt bámulod élvetegen,
Hogy az tovább már tekintetedet nem állja
S egyszerre lehúnyja puhán szemeit
S biztatva bólint - - s te belepirúlsz hökkenten
És nem tudod, most mi a teendő,
És szégyenedben a perronra osonsz:

Vagy már mint ifjú, ki jössz a robotból
És szórakozottan, révedt unalommal
Nézel ki a villamos ablakából,
S csak akkor veszed észre a szembenülő lányt,
Mikor az végigmér és homloka ráncolt
És ajaka biggyedt - - s te nem tudod hogy
A szörnyü Hibát hogyan tedd jóvá,
(Mert térdéhez ért véletlen a térded)
S gyámoltalan aggódsz, hogy a szűzi Erény
Megszégyenít még, s rendőrt kiált:

Vagy már mint férfi, ki a delelőn túljársz,
S kedvtelve nézed a szembenülő lányt
S mosolyogsz ártatlan a fiatal arcra
S ő állja szemed sugarát kacéran
És visszanevet fogait mutogatva,
Aztán tagadón megrázza fejét:

Óh élet, élet! így ültem szemben veled én,
Mikor fejedet le-föl himbáltad igenlőn,
Majd fölvetetted konokúl s kicsinyelve,
S most ingatod jobbra és ingatod balra
S pajzán nem-et intesz. És visszaragyogsz rám
Mint hajnalodó fény a nyugati égre,
Havas hegyoromra a völgy ringyó tavasza.