Általánosan ismert tény, hogy az állatok legtöbbjének igen fejlett értéke van az. ú. n. „hygiene”, az egészséges életmód iránt. Az ókorban azonban még sokkal messzebbre mentek a következtetésekkel, annyira, hogy az ókor tudósai egészen természetesnek tartják azt a lényt, hogy az állatok a különböző gyógynövényeket jól ismerik. Még Cicero is azt tartja, hogy a gyógyítás tudományát az emberek az állatoktól tanulták és a mai modern orvostudomány is sok élettani kérdésben az állatoknál találja meg a kielégítő feleletet.

Az ókorban azonban az állatok gyógyítási tudományát olyan nagyra tartották, hogy egyes ókori íróknál valósággal a mese birodalmába tartozó történetekkel találkozunk. Plinius például azt mondja, hogy az érvágásnak a használatát az orvosok a vízilótól tanulták. Azt meséli, hogy a víziló, ha túlságosan bőségesen talált lakmározni, a parton egy frissen vágott, hegyesvégű nádat keres ki magának, annak nekidől, hogy belefúródjon a testébe és így csapol le pár deci vért, túlságosan táplált testéből.

A medvék például, hosszú téli álmuk után, hogy kimerült szervezetüket felüdítsék, egy bizonyos fajta mérges füvet szoktuk enni, a növény mérgező hatását azután úgy ellensúlyozzák, hogy hangyákat esznek utána, aminek a sava ártalmatlanná teszi az egyébként egészséges felfrissítő hatású füvet.

Az erdő vadjai nagyon sok életveszélynek vannak kitéve. Igen sűrűn előfordul, hogy a vadász megsebesíti vagy valamilyen mérges állat megharapja őket. Az koriak szerint vadállatok ilyen esetekben különféle gyógyfüvekkel kúrálják magukat. Aelianus szerint Kréta szigetén a vad kecskék, ha nyíl találja őket. olyai gyógyfüvet esznek, aminek hatása alatt a nyíl magától kihullik a testükből és a seb begyógyul.

A szarvasuk és a vaddisznók, ha valami mérges növényt találtak enni azonnal rákot esznek ellenméreg gyanánt. A hollók pedig - ugyancsak Plinius szerint – babérlevelet esznek ellenméregként.

Aristoteles azt írja, hogy a menyét mielőtt mérges kígyóval harcba keveredne, rutát eszik, hogy megóvja magát a kígyó mérgétől. Bár ezek a felsorolt esetek többé-kevésbé a legendák világába tartoznak, nem tagadhatjuk le, hogy az állatoknak egyes dolgokban valóban bámulatos ösztönük van és a gyógyítás tudományához is értenek bizonyos fokig, annyira mindenesetre, hogy még hashajtókat is ismernek (bizonyos fajta bogyók, moha, stb.) ami az állatoknál épp elég magasfokú tudásra vall.