Magyar posztimpresszionisták
Egymással vetélkedve, majdnem egy időben két kiállítás nyilt meg, hogy a XX. század magyar festészetét bemutassa. Az egyiket a Tamás-galéria rendezte, mely megbővítette helyiségeit, a másikat a Könyves Kálmán cég, mely az Arany János-utcában tágas kiállítási helyiséget nyitott és a Modern kiállításszervező bizottsággal társult. Eképpen erre az idényre is megmaradt a lehetősége annak, hogy a közönségtől nem túlságosan pártolt újabb művészi irányok a nyilvánosság elé juthassanak.
A két kiállítás szép, jelentős anyagot mutat be. Tamásék inkább a fejlődésre, Könyvesék inkább a mai helyzetre hívják fel a figyelmet. Az utóbbi tekintetében mindkét helyen majdnem ugyanazok a művészek szerepelnek. A Tamásék tárgymutatójába írt előszó azonban jóval többet ígér, mint amennyit maga a kiállítás bevált, mert ez nem adja a mai művészet kialakulásának hű történetét. Többen hiányoznak, akiknek képviselve kellene lenniök és vannak itt olyan képek is, melyek egyáltalában nem tartoznak e fejlődés bemutatásához.
Negyven képpel ezt a feladatot megoldani nem lehet s ha már csak negyven képre szorítkoznánk, nem ez a negyven kép játszana döntő szerepet. De mint adalék mindenesetre fontos ez a kiállítás is, mely legnagyobb részében már ismert anyagot tartalmaz. Kivétel nélkül elsőrangú alkotásokat nyújt, majdnem mind gyűjtők tulajdonában van. Ezért leszűrt, nyugodtan megállapodott.
Az önmagával küzködő, vajúdó, új formavilágot kereső és néha találó mai magyar festészet kissé kaotikus képe jobban bontakozik ki Könyveséknél. A maiak közül jóval többen szerepelnek itt, sőt van egy kis szoborkollekciója is. A legújabb klasszicizáló festői törekvések azonban mindkét helyről hiányoznak.
A két kiállítás mai része mindenesetre megnyugtató választ ád művészetünk színvonalára vonatkozóan. Van egy jó csomó művészünk, akik dacolva a közönség közönyével, értetlenségeivel, sőt gyakran rosszindulatával is, vágyai megvalósítását előbbre helyezi az anyagi boldogulásnál. Küzdelmes életük derék eredményeivel ők szolgáltatják a mai művészi termelés legjavát, ők a meg nem álló élet megérzői, jósai, alkotói.
Ha az elmúlt naturalista-impresszionista korszak fényes gárdájához mérjük legjobbjaikat, ezek nagyon jól megállják helyüket. Ezt mi kortársak, érték és jelentőség szempontjából véglegesen, különösen az egyéni alkotóerők lemérése tekintetében meghatározni alig tudjuk. De kétségtelen az, hogy munkásságuk művészetünknek legalább is olyan mélyenjáró átalakulását jelentette, mint annak idején az impresszionistáké, s hogy találomra (egyáltalában nem a teljességre törekvés felelősségével) néhány nevet kiragadjunk, Szőnyi István, Bernáth Aurél, Egry József, Czóbel Béla, Medgyessy Ferenc kiemelkedő egyénisége valóban büszkeségére vált kultúránknak.
Nemcsak viszonylagosan magyar mértékkel mérve, hanem európai szemszögből nézve is. Mellettük egy csomó valóban talentumos művész dolgozik. De mintha az utánpótlás egy kissé hiányoznék. A fiatalok, az egészen fiatal festők között a tehetségek jelentkezésében némi lanyhulás mutatkozik. Új tehetségek felbukkanása inkább a szobrászat terén észlelhető. Vajjon ez csak a véletlen játéka-e, ha ugyan ilyen megnyilvánulásokban a véletlen egyáltalában szerepet játszik, vagy pedig azoknak van igazuk, akik egy kötöttebb művészetű kor virradását hirdetik?
Könyvesék még két hasonló kiállítást ígérnek. A mostani kompozíciós után a mai csendéletfestést és tájképet fogják bemutatni. S ha eképpen az anyagot teljesebben áttekinthetjük, alkalmunk lesz arra, hogy a posztimpresszionizmus törekvéseinek jellemzését megkíséreljük.
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!