Fokozatos, de ugrások nélküli fejlődésben jutott el a rádió a mai fejlett formájáig. Itt - egy ideig úgy látszott, mintha megállapodott volna, mintha a gőgös rohanás után kifulladtan hebegte volna: nincs tovább. S most mégis új szinte határtalan perspektívákkal kecsegtető területeket nyitott meg a kutatás. Az itt következő interjú az egész világon ismert egyik legnagyobb rádió szaktekintély páratlanul érdekes megvilágításában ismerteti ezt az új, csodás világot.

A rádió ma már túlnőtt azokon a kereteken, amikor még az újszerűség varázsa takarni tudta a nagy, nagyon nagy hibákat. Egy-egy kontinens rádióhálózatát tekintve megállapíthatjuk, hogy közös mindannyiunk kívánsága és törekvése: jó helyi műsort nyújtani az előfizetőknek, stabil vevőgépekkel lehetővé lenni a minél több külföldi állomás vételét és zeneileg kifogástalan hangprodukciót adni. Ez a három főtörekvés azonban mindmáig ellentmondásban volt egymással.

A sok állomás vételét csak nagy, soklámpás készülékekkel tudjuk biztosítani. A sok lámpa nagy erősítést ad s minthogy minden készüléknek van egy úgynevezett lárma szintje s minthogy ez a lármaszint annál magasabbfokú, minél nagyobb a készülék erősítése, tehát minél több a lámpája, szinte gyakorlati szabályként állíthatjuk, hogy minél nagyobb a készülék, annál élvezhetetlenebbé válik a zenei produkciója.

Sem az időjárás zavarait, sem az elhalkulást, a fadingot, nem sikerült eddig elfogadható módon kiküszöbölni. És nem hiszem, hogy ez a helyzet belátható időn belül változna. Sőt! Az egyre szaporodó állomások egymást zavaró hatása révén mindinkább rosszabbodni kell a vételi lehetőségeknek. Tehát...zsákucca előtt állnánk, ha - nem derengene már a hajnal.

Ez pedig most már két irányból is bekopogtatott. Az egyik Manfred von Ardenne zseniális javaslata. Nem szükséges az étert, a hullámok birodalmát túlterhelni a sok adóállomással. Minden ország csak néhány nagy, reprezentatív adóállomással dolgozzon.

Ezeket a jól elhelyezhető állomásokat azután minden nagyobb város az Ardenne-féle-helyi felvevő-, erősítő- és leadó kis állomásaival közvetítse hallgatóinak, akik így már kristálydetektoros, de legfeljebb két lámpás készülékekkel hangszóróban élvezhetnék a külföldi műsort összehasonlíthatatlanul nagyobb tisztasággal és erővel.

Ezeknek az újszerű reléállomásoknak a költsége oly minimális, hogy anyagilag számba sem jöhet a mai száz kilowatt felé rohanó költségvetések mellett. Ez tehát a centralizálás elve helyett a decentralizálást javasolja. Nem a mennyiség a fontos, hanem a minőség. Különösen a rádió terén.

A másik új perspektívát az ultrarövid hullámhosszúságú rádiózás legújabb eredményei bontják ki szemünk elé. Szinte hihetetlenül hangzik, de így van: a 2-4 méteres hullámokkal egytized kilowatt energiával minden antenna nélkül is hatvan kilométeres körzetben tudtak műsort hallhatóvá tenni kristálydetektoros készülék számára olyan bámulatraméltó eredmény, hogy ma még a csodálkozástól következtetni sem lehet a továbbiakra. Hiszen ezen a területen egy csapásra megszűnik a rádiózás minden gondja.

Ha már most az ultrarövid hullámokat - ha lehet, - összekapcsoljuk az Ardenne-féle javaslattal, akkor máris elérkeztünk az ideális állapothoz. Kis, olcsó, tökéletes hangreprodukciójú készülékkel nagy választék a műsorokban... mi ennél több ?

A fejlődés pedig feltétlenül ebbe az irányba tart. A rádió óriási méretű ipara kénytelen lesz az irányba haladni, csak így tudja biztosi a számára létkérdést jelentő széles piacot. Száz egylámpás gépen több a haszon, mint néhány mamutgépen. Ha pedig a rádió azt tudja nyújtani, előbb már megállapítottunk, akkor nem fog hiányozni egyetlen lakásból sem a táplálkozás és ruházkodás mellé fölnőtt harmadik életszükséglet: a rádió sem.