Már a természetes selyem feldolgozásánál rájöttek arra, hogy egy gubószál túlságos finom és gyenge és ezért a lefejtésnél több gubónak, rendszerint 5-8 gubónak szálát egyesítik egy vastagabb fonallá.

Az egyes gubószálak mindegyike vékony hártyásburokkal, sericinréteggel van körülvéve és az ezekkel a burkokkal ellátott és 5-8-szorosan összesodort selyemszálakat nyers-, vagy grégeselyemnek nevezik. Ebből állítják elő a hám eltávolításával és további sodrással és cérnázással a szövéshez alkalmas organzin vagy lánc- és tráma-, vagy vetülékfonalat.

Az összesodrást vagy cérnázást a műselyemgyártásnál is alkalmazzák, és pedig vagy olymódon, hogy a fonalat a motollálás után külön fonógépeken megsodorják, vagy olymódon, hogy nyomban a fonóanyag megszilárdulása után az edényes fonógépen vagy centrifugán sodorják.

A 4. kép szerint a fürdőn átvezetett 1. fonalat a 2. vezetőcsigán és a lassan fel- és lefelé mozgó 3. tölcséren át a gyorsan forgó 4. edény belső köpenyéhez vezetik, melyet elektromótor segítségével percenként kb. 5000 fordulattal forgatnak, úgyhogy a fonál megsodródik, a centrifugális erő következtében az edény falához szorul és nedvességének legnagyobb részét az edény likacsain át elveszti.

Ez az eljárás különösen közepes és durvább műselyemfonalakhoz alkalmas és annyiban előnyös, hogy a fonalat egy munkafolyamat alatt lehet fonallá préselni és megsodorni. A megsodort fonalakat kimossak, szántják továbbcérnázzák, esetleg festik, fehérítik és egyéb csínozó míveleteknek vetik alá, mielőtt további célokra felhasználják.

E míveletek igen nagy körültekintést és sok tapasztalatot igényelnek, mert nem szakszerű kezelés mellett helyre nem hozható hibák keletkeznek. Különösen a festés volt az, mely egész új feladatok elé állította a textilvegyészt mert anyagokra nézve a bevált régi festési eljárásoktól teljesen eltérő módozatokat kellett kidolgozni.

A műselymet a fonás után néha csévékre hengerelik és a felgombolyított szálakat a cséve tengelye irányában felmetszik, miáltal rövidebb száldarabokat, pászmákat nyernek, melyeknek fonallá való feldolgozása hasonlít a rövidszálú pamut és gyapjú feldolgozásához. Ezt a műselyem-fonalat vistra-selyemnek mondják.

A műselyem további feldolgozása szövetté, alig különbözik a többi szálasanyagokétól. Minthogy nem célunk a többé-kevésbbé ismert míveleteket e helyen tárgyalnunk, erre nézve csak annyit említünk, hogy a műselyem finomsága, csekélyebb szilárdsága és kényessége miatt minden tekintetben fokozott gondot, figyelmet és ügyességet igényel a gyárosok, munkavezetők és munkások részéről. Enélkül olyan hibák keletkezhetnek, melyek az árut selejtessé teszik.

A magyar textilipar diadalmasan leküzdötte e nehézségeket és ma már számos hazai szövő- é kötszövőgyár a külföldi gyártmányokkal teljesen egyenrangú műselymet állít elő. Az 5., 6., 7., 8. ábrák a Goldberger-féle budafoki gyárból egy felvetőgépet, egy szövőgépet és a munkaterem általános képét mutatják, melyek a közismert műselyemszövetek előállítására szolgálnak.

Lássuk még a műselyem főbb sajátságait és az igazi selyemhez viszonyított tulajdonságait. Kezdetben az új anyagnak meglehetős sok ellensége volt, részben azért, mert eleinte tényleg sok hibája volt, részben azért, mert sokan - nem egészen helyes elnevezésétől félrevezetve - ugyanazokat a tulajdonságokat követelték tőle, mint a természetes selyemtől.

Ezen az ellenszenven nem kell csodálkoznunk, hiszen még száz év előtt hasonló ellentét fejlődött a pamut és a len, illetőleg a gyapjú között, míg a pamut a textiliparban ki tudta vívni az őt megillető helyét.