A macska kultuszáról már a régi görög írók is sok érdekes adatot közölnek. Noha Keller a szakkarai sírok ábrázolásainak alapján kimutatta, hogy a macska már az óbirodalomban is szelídített háziállat volt Egyiptomban, mégis valószínűbbnek kell tartanunk Lenormant feltevését, mely szerint az egyiptomiak a macskát csak a középbirodalom kezdetén, Nűbia meghódítása után honosították meg.

Ilyenformán a nílusvidéki házi macska ősének a Felis ocreata maniculata nevezetű fakószínű abesszíniai macskát tekintjük. Az egyiptomiak hétköznapi és vallásos életében igen jelentős szerep jutott a macskának.

A masztabáknak különösen madárvadászatokat ábrázoló domborművein figyelhető meg leginkább, hogy a sűrű csalitokban, hozzáférhetetlen nádasokban, ahol a vadászkutyák használhatatlanoknak bizonyultak, külön e célra idomított macskák vagy szelídített mocsári hiúzok. Felis chaus és vadászgepárd, Acinonyx guttatus csodálatraméltó ügyességgel közelítik meg a víziszárnyasok elrejteti fészkeit és a zsákmányt megragadva, gazdájuk lábai elé viszik.

Hasznos állatnak bizonyult a macska a házak körül is. A csatornázatlan városrészekben és olyan helyeken, ahol a Nílus időnkénti áradása a patkányok elszaporodását elősegítette, nélkülözhetetlen volt a macska. Ismerték az egyiptomiak a macskának az egér iránti nagy ellenszenvét is. Felső-Egyiptomban az egér irtása megengedett dolog volt, mert kártékonysága mellett bizonyos babonás felfogás szerint az egér látása az évnek meghatározott napjain szerencsétlenséget idézett elő.

A Deltában, Buto város kerületében a leghíresebb egyiptomi jósdának szent állatai a rovarevő cickányok, Crocidura voltak. Minthogy pedig ezeket a „hegyes orrú egereket” elpusztítani tilos volt, meglehetősen naiv módon úgy igyekeztek védekezni ellenük, hogy a házak, csűrők, pincék bejáratait és azoknak belső falait macskazsírral kenték be.

Megfigyelték az egyiptomiak a macska különös doromboló hangját, erős fényben összehúzódó, a sötétségben pedig kitáguló pupilláinak különös játékát. S ezekért a különös tulajdonságaiért a heliopolisi Rá-nak, a napistennek és az alsóegyiptomi Bast istennőnek szent állatává tették s a legnagyobb tiszteletben és védelemben részesítették Herodotos adatai szerint, ha egy macska kimúlt, a Nílus-vidékiek gyászuk jeléül szemöldökeiket lenyírták. Diodorus említi, hogy az egyiptomiak hadjárataik alkalmával az idegen országokban talált macskahullákat összegyűjtötték és hazájukban temették el.

Tűzesetek alkalmával sokkal nagyobb gondot fordítottak a macskák megmentésére, mint a tűz elfojtására. Aki bármilyen körülmények között egy macskát megölt, feltétlenül halállal bűnhődött. Már a későbbi korban, a római megszállás alatt történt, hogy egy itáliai származású zsoldos katona Alexandria utcáin egy közönséges macskát véletlenül megölt.

Az összesereglett fanatikus néptömeg iszonyú haragra gerjedj és a bűnös azonnali kivégeztetését követelte. Noha Egyiptom abban az időben már hűbéres római tartománnyá süllyedt és sorsa egyedül Rómától függött, a szerencsétlen gyilkos nem tudott megmenekülni meglincselése elől.

Bubastis romjainak helyén, a mai Zagazig falu közelében fedezték fel a híres egyiptomi macskatemetőt, a szent macskáknak gondosan bebalzsamozott tetemeivel, melyek ugyancsak az egyiptomi macska-kultusz nagy jelentőségének bizonyítékai. Érdekes és figyelemreméltó, hogy a macska milyen előkelő szerepet játszott az egyiptomiaknak képekkel illusztrált állatmeséiben és állatparódiáiban.

A londoni múzeumnak egy, az új birodalomból származó szatirikus tárgyú papiruszában macskák és libák viaskodását találjuk, rendkívül tanulságos, humorral és burkolt értelmű megjegyzésekkel fűszerezett hieroglif szövegben megörökítve, a szöveg természetéhez illő állatképekkel. Hasonló papíruszt Turinban is őriznek.