Márffy Ödönnek a Tamás-galériában bemutatott szép kiállítása több irányban is gazdagodást mutat. Elsősorban is az tünik fel, hogy témáinak körét megtoldotta a cirkuszi világgal, ami új feladatok elé állította. Eddig a legerősebb fényhatások festője volt, mert vagy teljes napsütésben, vagy annak igen erős, visszavert fényében nézte tárgyait, a cirkusz világa pedig mesterséges világítást és mély árnyékokat hoz magával.

Ezenkívül erős mozgalmasságot is és így annak, aki elénk akarja varázsolni, nemcsak színeivel és fényjelenségeivel, hanem éppen úgy a mozgástünemények ábrázolásaival is foglalkoznia kell. Így már maga e témaváltozás is bizonyos mértékig stílusváltozásra csábította, különösen, mert a szinte pillanatonként változó cirkuszi életnek éppen ezt az elsuhanó változékonyságát is ábrázolni kívánta. Ezt a célját csak úgy tudta megközelíteni, ha impresszionista módon ábrázolt, aminthogy e tarka világ megfestői majdnem mind eképpen cselekedtek.

Ez az impresszionista látás- és festésmód Márffy eddigi modorától némi elhajlást jelent, de nem csökkenést, mert az új feladat stílusigényeit virtuóz ügyességgel gyűrte le. Felhasználta persze eközben színmámorának egész gazdagságát is, mert e cirkuszi képein nemcsak a mozdulatok meglepő kifejezésével, hanem még inkább színeinek fínomságával köti le a néző figyelmét.

De gazdagodást mutat Márffy művészete minden témától függetlenül stiláris szempontokból is, éppen színeinek előadásában. E kiállításnak legvonzóbb darabjai éppen azok, melyek minden tárgyi vonatkozástól függetlenül, különösen vízfestményein, lágy és fínom csengésű színeket halk színharmóniákká olvasztanak össze. Ezek a képei régebbi stílusának következetesebb folytatói, ritka fínomsággal összecsendülő színlátományok.