Hetényi Imre 60 éves. Nincs sok idő, neki is dolga van, nekünk is, de egy pillanatra álljunk meg ennél a dátumnál, tíz percre csak, kopogtassunk be a magyar Scotland Yard politikai osztályának főnökénél, nézzünk körül s kérdezzük meg a korát legalább 20 évvel meghazudtoló derüs fiatalembert, akinek felelősségteljes állásában évtizedek óta ugyszolván egyetlen igazán nyugodt pillanata sem lehetett: hogy szép-e, jó-e az élet, hogy boldog-e s hogy van-e valami mondanivalója ezen a nevezetes dátumon?

Azzal a mindenre elkészült arckifejezéssel fogad, amellyel a főkapitányságon szokott mindenkit fogadni, de azzal a különbséggel, hogy ha máskor tudja is majdnem mindenkiről már az első pillanatban, hogy miért jön, mit akar, hogy kérni akar- e valamit, hogy hozott- e valamit, ez egyszer mégis meglepődik. Mert arra aztán igazán nem volt elkészülve, hogy gratulálni jövünk…

Hát persze, egy betűt sem akar magáról beszélni… Ő rendőr, dolgozik, ez nem a nyilvánosságra tartozik: ó, dehogyis, nincs neki semmi mondanivalója, pláne magáról… „Hát aztán, hatvanéves lettem, leszek Isten segítségével hatvanegy, meg hatvankettő is. Nincs ebben semmi nevezetes…”

Azért csak leülünk egy pillanatra. A falon vadászzsákmányok, puskák. (Hetényi nagy vadász, s mint vadász is, inkább ragadozókra szokott vadászni, hiába, a rendőr nem tagadja meg magát.) Több mint
4000 kötetből álló könyvtár:
Főleg tudományos munkák, köztük egy egész csomó, amely a régi magyarok előidejével, vallásával, szokásaival foglalkozik. (Csak azt, nem értem, hogy mikor van hozzá ideje, hogy ezekkel a dolgokkal foglalkozzék.) Persze, most jut eszembe, hogy a főkapitányhelyettes úr orvos- doktor is, de a jogi fakultást is elvégezte, sőt ujságiró is volt tíz évig és a rendőrségen idestova huszadik esztendejét tölti be. Szép és változatos karrier, annyi bizonyos.
- Imre bácsi, legyen szives, arra feleljen nekem. – tudja a publikum kiváncsi az ilyen belső dolgokra -, hogy él az, aki ugy él a köztudatban, hogy nincs is magánélete? ...
- Hogy élek…
Már éppen felelni akar, de aztán eszébe jut a principium:
- Dehogy is mondom, no, nézd csak! Mi vagyok én? Primadonna? Hogy a magánéletemről nyilatkozzam…
- Hát semmi mondanivalója sincs Imre bácsi?
- Semmi nekem fiam, az égvilágon. Hála Istennek, erőben, egészségben értem meg a mai napot, istenhívő ember voltam egész életemben s hiszem, hogy ő megengedi nekem, hogy továbbra is egész szívemmel és minden erőmmel szolgálhassam nemzetemet és hazámat…
- Mondja, Imre bácsi, hogy lehet az, hogy ezen a poszton, amelyen örökké en gardeban kell állnia,
Amelyen ugyszólván még aludni is csak félszemmel alhat, ilyen nyugodt, ilyen derűs, ilyen jókedvű tudott maradni?
Megcsóválja a fejét.
- Ejnye, ejnye, már megint a hátam mögött akarsz valamibe beugratni, te góbé! Nem emlékszel, hogy egyszer már nem sikerült ilyesmi?...

Ezen muszáj nevetni. Tényleg, ezelőtt három évvel valami érdekes kommunista ügy volt a rendőrségen, délelőtt fölmentem hozzá információért. Az ügy még nyomozati stádiumban volt, nem szólhatott egy szót sem. Miközben kapacitáltam, fölhívják a belügyekből telefonon éppen ebben az ügyben és a barát előtt, annak diszkréciójában bizva, természetesen nyugodtan felelgetett a hozzá intézett kérdésekre. Én, miután nem voltam köteles már előre arra az álláspontra helyezkedni, hogy ugy sem közölhetek a megtudottakból egy szót sem, a beszélgetés alatt föl és alá kezdtem járkálni a szobában s amikor a háta mögé kerültem, balzsebemből az előre elkészített noteszt, jobbzsebemből a ceruzát vettem elő, hogy egy- két slagwortot fölírjak magamnak. Lett volna rá kétlépésnyi időm. De alkalmam nem volt, mert Hetényi, anélkül, hogy megfordult volna szó nélkül hátranyult és megfogta a kezemet, pont azt, amelyikben a ceruza volt s hátra sem nézve, nem eresztett el addig, amíg a beszélgetést be nem fejezte.
Erre célzott most. De azért ennyit elmond:
- Alaptermészetem, hogy rendkívül higgadt, nyugodt és körültekintő vagyok, aztán meg annyi mindent látok nap- nap után, hogy nehezen lep már meg engem valami, az idegeimig meg pláne el sem ér…
- Imre bácsi, annyit mondjon csak…
- Nem mondok én semmit s ha sokat kérdezősködöl, még le is tartóztatlak, nézze meg az ember- bérzenkedik a főkapitányhelyettes ur.

Ettől aztán ugy megijedtem, hogy elszaladtam, mint a nyúl. Ugy sem kell sokat beszélni, tudja ugyis mindenki, hogy Hetényi Imre, a rendőr, kije ennek a városnak. Igazán az, aki a rend fölött őrködik, mégpedig a legnehezebb, legveszélyesebb poszton. Aki ismeri, velünk együtt bizonyára szívből kíván neki boldog születésnapot…