Igen szép, festői térszíni formákat találunk vulkáni eredetű vidékeinken. Ezek között talán elsősorban a Balatonfelvidék bazalthegyeit kell említenünk. Róluk mostanában különben is sok szó esik. Tudjuk, hogy e bazalthegyek a harmadkor legvégén lejátszódott vulkáni tevékenység termékei.

A mélyből feltörő láva a mai Tapolca-Sümeg között bekövetkezett beszakadás körül talált utat a pliocén felszínre, melyre számos kürtőn keresztül ömlött ki. Ez a vulkáni tevékenység nagymérvű törmelék- és hamuszórással kezdődött, melynek terméke, a bazalttufa, majdnem mindenütt megtalálható a bazalttakaró alatt.

A bazaltláva kémiai összetételénél fogva a „bázisos lávák” közé tartozik (SiO2-tartalom 50% körül) s mint ilyen, meglehetősen hígan folyó természetű. A térszínen tehát szétfolyik s így a keletkezett bazalthegyek eredeti magassága alig lehetett több 100 méternél. Későbbi időkben, főleg a jégkorszakban, a pusztító erők (szél, víz) kimélyítették a tapolcai medencét úgy, hogy a laza, többnyire homokból álló pontusi üledéket a bazalttakarók körül letakarították.

A kemény bazalt, esernyő módjára megvédte az alatta lévő laza tufa- és homoküledéket s így a bazalthegyek mindinkább kiemelkedtek a térszínből (mai magasságuk 300-600 méter a tenger színe fölött). Egyúttal jellemző alakot, nyertek: legtöbbjük lapos, harangalakú; enyhén kezdődő lejtőjük hirtelen meredekké válva emelkedik a lapos tetőre. Ha nem is méltatjuk itt külön-külön e hegyek változatos alakját és egyik-másik remek, orgonához hasonló oszlopos sziklacsoportjait (Szent György. Badacsony),* mégis páratlannak mondhatjuk azt a körképet, mely pl. az Agártetőről a néző elé tárul. (4. kép.)

Vulkáni eredetű kőzet szabályszerű formákban történő elválása a kihűlés következménye. A kiömlött láva ugyanis megszilárdulása közben a felületre merőleges síkok szerint különül el s ilyen módon öt- vagy hatszögű oszlopok, máskor vékonyabb-vastagabb padok jönnek létre.

Iyen „elválási formákat” minduntalan megfigyelhetünk. Oszlopos csoportok nem csupán a jólismert bazaltnál fordulnak elő, hanem más kőzetfajtáknál is. Így szép oszlopokat alkot többek között a nógrádmegyei Szanda-hegy pyroxénandezitja, az Eger-patak völgyében fekvő Szarvaskő melletti Várhegy diabáza, stb. (5. kép.)

Ez a zöldesszínű diabáz a bazalttal rokon kémiai és ásványos összetételű kőzet, azonban egy sokkal régebbi, a geológiai ókorban, a kőszénkorszak után lefolyt vulkáni működés terméke. Az előbb említett pyroxénandezit pedig a Magyar Középhegység keleti részében jelentékeny szerepet tölt be.

Belőle épül fel a Mátra-, a Cserhát- és részben a Börzsöny-, illetőleg a Visegrád-szentendrei hegység is. Ez az andezit sötétszürke vagy fekete színű, külsőleg a bazalthoz hasonló, csak rendesen nem olyan tömött szövetű és több benne a szabadszemmel is felismerhető ásvány-beágyazás.

A pyroxénandezit a Mátrában takarót, a Cserhátban inkább teléreket alkot. A mátrai takaró része a trianoni Magyarország legmagasabb hegye, a Kékes (1010 m), a Galya-hegység, stb. (6. kép.)