A most összeülő képviselőház elődje vérkeringési zavarokban mult ki. Véredényei elmeszesedtek és részleges gutaütést kapott. Ez az orvosi diagnózis igazolása annak a politikai igazságnak, hogy ellenzékre nemcsak az országnak, hanem a kormánynak és a parlamentarizmusnak is szüksége van. Ellenzék nélkül a népképviselet elveszti kontaktusát a közvéleménnyel, sárguló tölgyhöz hasonló, amelynek gyökerei kiszáradtak. A régi képviselőház kisszámu ellenzéke nem használta ki az erőit.

A megpróbáltatások és összeroppanások négy sovány esztendeje alatt még közös gazdasági programban sem sikerült megegyezniök. A városi és vidéki ellenzéki közhangulat képviselői nem tudtak őszintén kezetszoritani egyetlen kérdésben sem. Mindenki a maga kezére dolgozott. Ütköztek, de nem csatáztak. A jelszót senki sem tudta és a vezényszóra senki sem hallgatott. Beszéltek, hallgattak tetszés szerint, szavaztak, nem szavaztak tetszés szerint. Csupa vezér ült az ellenzéki padokban, egyenlő ranggal, persze nem egyenlő képességekkel. A személyi ellentétek és ellenszenvek olyan széles szakadékokat rágtak közöttük, amelyeket nem hidalhattak át közös célok és közös eszmények. Igy történt aztán, hogy az egyiknél megrendült a bizalom, a másiknál ingataggá lett a hit, a harmadiknál kételyek keletkeztek, a negyediknél alkura lépett a meggyőződés az egyéni érdekkel. Nem hibáztatunk senkit.

A késői számonkérés meddő és káros a politikában. Program hiján az ellenzék mindenkor siker nélkül küzdött és remény nélkül beszélt. Csak a közös program teremtheti meg a közös kötelesség érzetét. Komoly, eredményes ellenzéki küzdelem nem vívható a polgárság többségének bizalma és együttérzése nélkül. Ha a talaj nem nyujt életnedveket, a fa lombja elhervad, rügyei összezsugorodnak és előbb-utóbb kihal a törzs.

A polgári ellenzék talaja a nemzet. A bizalmat és az együttérzést azonban nem adják ingyen, ezt fáradságos, önzetlen, hűséges, személyes becsvágytól és indulattól megtisztult állandó munkával és csüggedten őrtállással lehet kiérdemelni, mint a kenyeret, amely mindennap elfogy és mindennap ujra kell megszerezni. Átgyurni a sok magánérdeket egy szent és hatalmas közérdekké: ime, ez volna a cselekvőerejében, nemes szenvedélyében és erkölcseiben megujhodott ellenzék föladata. Amint a hatalom érezni fogja, hogy az ellenzék valóban élő és mozgató ereje a közvéleménynek, egyenrangu tényezőnek kényszerül elismerni, különben a parlament menthetetlenül fölösleges, közköltségen nyelvelő testületté válik.

A magyar társadalom komorabb időket is élt. Az egyéni függetlenség önérzete ugyanígy sorvadt el a polgárok lelkéből, mint napjainkban. A nemzeti ellenzék hősies erőfeszítése mégis győzött az államilag szervezett hatalom fölött, még akkor is, amikor nem volt más fegyvere, mint egy sétabot Deák Ferenc kezében. Mert vannak nem látható valóságok és zsebre nem rakható értékek is.