Soha ennyi idegent nem láttam Pesten forogni, mint e szaharai napokban! Lépten – nyomon német, francia, román, de leginkább mégis angol szót hallani.

A kirándulóhelyeknek, a fürdőknek, a strandoknak, a nyári éttermeknek, a délutáni divatos cukrászdáknak nemzetközi jellege most kezd kialakulni…

A városligeti Gerbeaudban ülök, a platánok alatt. Két hölgy jön föl a lépcsőn. A hölgy szót csak alapos tudakozódás után mertem leírni. Mind a ketten nadrágban jöttek. Az egyiken bő, szürke, könnyű selyemnadrág volt, vörös, szmokingszerű kabátkával, a másikon teljesen szabályos, szűk férfinadrág világos flanelből, kétsorosan gombolt rikító kék kabáttal. Egyáltalában nem törődtek a föltűnéssel, amelyet keltettek, nyugodtan helyet foglaltak és whyskit rendeltek.

Megkérdeztem a pincért, hogy először vannak – e itt? Azt a fölvilágosítást kaptam, hogy sokszor jártak itt, amerikaiak és régebben vannak Pesten. Többnyire nadrágban járnak, és azt állítják, hogy külföldön mindenhová pizsamában mennek a hölgyek…

Többször olvastam azt a hírt, hogy Párisban meg akarják honosítani a lakkozott hajat. Nevettem a bizarr gondolaton, de a napokban saját szememmel győződhettem meg a híradás valóságáról. Igen karcsu amerikai hölggyel beszéltem az este, Párizsból érkezett Budapestre és a haja teljesen simára, fényesre volt lakkozva.

Eredetileg ugy látszik, hennavörösre festette és efölé vékony réteg, átlátszó, csillogó lakk került. A különös az volt, hogy a lakknak valami halpikkelyszerű zöldes árnyalata volt és ez alól a zöldes páncél alól kivilágított a néha most is égőszínű haj. Egészen simán tapadt a fejhez, szabályos, szinte merev hullámokba fektetve és az egész arcnak szinte lárvaszerű jelleget adott. Mintha a divat a nagy amerikai tempóba mozdulatlanságot akarna mímelni.

Ennek a fiatal asszonynak olyan égő vörösre voltak a körmei lakkozva, amilyent itt nálunk még a színpadon sem láttam soha, A szó legszorosabb értelmében vérvörösre.
Kérdeztem, hogy történhetett, hogy ez a divat annyira általánossá vált külföldön, amire azt az elképesztő választ adta, hogy a férfiaknak külföldön tetszik, ha a nőkben ennyi kegyetlenséget tudnak elképzelni, mintha ujjaikat salomeszerűen vérbe ártanák… Azt hiszem, az amerikai dáma téved. Ez nem a férfiak elképzelése. A vörösre festett körmöknek ezt a hátborzongatóan romantikus magyarázatát bizonyára egy ördöngös kozmetikus beszélte be a hiszékeny hölgyeknek.

Másik hasonlóan furcsa excentricitást láttam egy társaságban, ahol két francia hölgy volt jelen. Mindkettőjüknek szemhéja különböző színre volt festve, csuklójukra pedig ugyanolyan színű muszlin zsebkendőt kötöttek, mint amilyen színűre volt festve a szemhéjuk. Az egyiknek kékre volt pingálva, ez nem is tűnt föl különösebben, mert a szemhéjaknak ez a kék színe nálunk is szokásos a színpadon. A másik ellenben rikító zöldre festette szemhéját és szakasztott ilyen színű fűzöld kendőcske lebegett a kezében. Ez csak saját különc ízlésük és fölfedezésük, vagy nagyvilági divat, amelynek akadnak követői? – kérdeztem a két fiatal francia asszonytól. Jóízűen kinevette. Persze, hogy divat és hogyan lehet az, hogy ezt errefelé még nem tudják? A Gellértben lakik egy barátnőjük, aki például lilára festette a szemhéját és édes Couleur de violette kendőt vett a nyaka köré. Aztán hozzám lépett és ujjával megtapogatta szemhéjamat. Valósággal konsternálva kiáltott: Chérte… viens vite…elle’n pax maquillere! (Gyere gyorsan drágám… nincs kifestve!) Ugy mondta ezt, mintha valami nagy rendellenességet fedezett volna föl az öltözékemben…

A sok külföldi divatkülöncség között, amely most a nyári idegenekkel mihozzánk is eljutott, egy belföldi furcsaság ötlött szemembe minap. A Dorottya utcában csinos matyómenyecske jön velem szembe. Már messziről feltűnt a színpompás viselet. A Belvárosban ritkán látni ilyet, inkább a pályaudvarok környékén próbálkoznak hímzéseik eladásával. De ez a fiatal asszony nem árult semmit. Csak jött felén nyugodt, sétáló lépésekkel, mosolygó barna szemekkel, napbarnított arccal. Amikor közelebb értem, vettem csak észre, hogy fekete selyemharisnya van rajta, spangnis, fekete antilopcipővel.

Nem akartam szemeimnek hinni és még egyszer visszafordultam. Igen…divatos, azsurnyilas selyemharisnya feszült a lábán, mélyen kivágott, pántos cipőben. Matyó viselet selyemharisnyával?
Parasztmenyecske azsurnyillal? Spangnis antilopcipő a bekötött fejhez?

Nem kár?...Kár…csak éppen ugy kár, mint amilyen kár a véres vörös köröm és a zöldre lakkozott haj. Kár…mint ahogyan érthetetlen a zöld és lilára festett szemhéj és a pizsamanadrág a Gerbeaud pavillonjában. Divat?...nem…inkább nem mondom meg, hogy micsoda…