Ha az ember fel akarja gyújtani a villanyt, odamegy a falhoz és csavar egyet a kapcsolón. Azzal aztán már keveset gondol, hogy milyen nagy és csodálatos műveletet hajtott végre valójában, mikor ujjának egyetlen mozdulata nyomán a villanyláng enyhe, egyenletes fénye öntötte el a szobát.

Mert bizony nagy dolog, hogy a villamosságot, a világ legnagyobb természeti hatalmát így, kényünk-kedvünk szerint szabályozhatjuk s akkor indítjuk el, akkor szakítjuk meg a drótba kényszerített villám áramlását, amikor kedvünk tartja.

Mert utóvégre is az az erő, mely a lámpáinkban vakító fényt áraszt, a mozi lepedőre varázsolja kedvenc színészeink alakját és hangját, mely a legnehezebb munkát végzi helyettünk, segít a háziasszonynak a konyhában, betegek gyógyít és hegyen völgyön szélvész gyorsasággal röpít bennünket: voltaképpen édestestvére a zivataros égen szabadon csapongó, pusztító, romboló istennyilának.

Volta, Galvani, Franklin lehozták az égből a villámot és az ember szolgálatába kényszerítették. De az óriás még a szolgaságban is óriás marad. Engedelmeskedik az embernek, de nem alázkodik meg előtte. Ha hozzá nem értő bánásmódban részesül, ha az ember felügyelete, irányítása, vezetése körül a legcsekélyebb mulasztást követi el: nyomban kitör börtönéből s engedelmes rabszolgából pusztító démonná változik. A villámot, az elektromos erőt csak hozzá méltó eszközökkel lehet biztos féken tani.

Az a kis fali kapcsoló, amit két ujjal forgatunk és mely az áram megindításának és megszakításának fontos műveletét végzi, tökéletesen megfelel a feladatának mindaddig, míg a szokásos 110 vagy 220 volt feszültségéhez használjuk. Ekkora ugyanis a városi hálózatban keringő rendes világítási áram feszültsége.

Nagyobb, mondjuk 600-800 voltos áram bekapcsolására és megszakítására már bajosan lehetne igénybevenni. Ahhoz gyenge volna a szerkezete és veszedelmes a használata. Nagyobb feszültségű és erősebb áramok ki- és bekapcsolására ezért erősebbre méretezett kapcsolókat használnak. Alakjuk is más, mint a szobai kapcsolóké. Fogantyújuk van s annál fogva kell a kapcsoló réznyelvet a kontaktus szorítójába ütni vagy onnan kihúzni. A sok ezer voltos áramhoz használt kapcsolók már valóságos gépek, melyekben bonyolult szerkezet végzi a kapcsolás munkáját.

Ezek után nézzük meg ezt a képet. Aligha hinnők el első pillanatra, hogy ez a háznagyságú, kétkarú villanyszörnyeteg is csak kapcsoló, az apró falikapcsoló óriásira nőtt édestestvére. Csak persze nem 220, még csak nem is több ezer voltos áramot kapcsolunk vele. Nem kevesebb, mint 220.000 volt feszültségű áram ki- és bekapcsolására szolgál ez a monstrum.

Ezt a szörnyűséges feszültséget csak ilyen gépkoloszszusokkal lehet biztos kordában tartani és kijelölt pályájába kényszeríteni. Nemrég építették meg egy németországi gyárban. Méreteiről fogalmat alkothatunk magunknak, ha a mellette álló emberrel és a másik, hasonló szerkezetű, de „csak” 50.000 volt feszültségre méretezett kapcsolókészülékkel hasonlítjuk össze. De hadd beszéljenek a számok.

A villanyszörny több mint 8 m. magas, olajjal megtöltve (mert az ilyen rendszerű kapcsolók szerkezetében az olaj fontos szerepet játszik) mintegy 90 tonnát nyom. Amikor a gyárból vasúton rendeltetési helyére akarták szállítani, kiderült; hogy a három egységből álló kapcsoló a legnagyobb tehervagonon sem fér el.

Ugy kellett szétszedve, őt hatalmas teherkocsin elszállítani. Külön négy tartálykocsira volt szükség a 65 tonnát kitevő olajtöltés szállítására. Szinte kételkedünk benne, hogy a pirinyó ember kezemunkája és agyveleje hozta létre e titáni készüléket. Inkább hinnők, hogy holmi mesebeli óriások kovácsolták össze, valahol roppant barlangok mélyén. Pedig ez az ember műve, a diadalmas technika impozáns alkotása.