Szerelmem huszonegy éves ma. Tanárnő
Lesz. Az akart lenni mindig, ha majd megnő.
Iskolát játszott már kisleánykorában:
nagyon sajnálom azt, hogy akkor nem láttam.

Láttam egy fényképét. Egy nagy kert közepén
Ül, kicsit kancsalít, könyvet tart a térdén.
Nem tudja már, mily kép volt e könyvbe írva,
Mit én is szívesen átlapoztam volna.

Milyen állat volt ez, mondjad? vizitehén?
Máig se láttam még ilyen állatot én.
Lába az égnek áll, vége már szegénynek,
Mint gyermekkorunknak, soha föl nem éled.

A szép fénykép-kertben a víg napsugarak
Dominót játszanak a hűs lombok alatt
S háttérben a lugas lehajló ágáról
Egy duzzadó, fényes, édes szöllőfürt lóg...

Örömest sétáltam volna én is ebben
A kertben kilencszáztizennégy őszében
S ha netán e fürtöt le is loptam volna,
Véle bizonyosan megfeleztem volna.

Ezt a fényképet - ráírták - Békéscsabán
Vették fel. Én akkor még Rácegres-pusztán
Libákat őriztem s akárhogy is tudom
A jövendőt, nyilván hasztalanul tudom.

Nemcsak az apámnak, az egész családnak
Nem telt volna annyi pénze, hogy vasúton
Elvigyenek oda. De mit is csináltak
Volna, belépve a magos rácsos kapun?

Álltak volna nehéz csizmáikban bután -
(Itt van ez a gyerek...( - dadogták volna tán...
Mily félszeg helyzetbe sodor a költészet,
Ládd! kezdetben nem így képzeltem el én ezt.

Mondjad, csak mondjad, hogy már akkor, e kertben
Elringattad volna fejem az öledben
S pohár bort kérve az odaszállítóknak,
Megváltottál volna örökre magadnak...