Ezeket még védte; de már mezitláb, közben Tolsztojjal levelezett, a búr háborúban betegápoló szolgálatot teljesített, egy honfitársát, aki félrevezettetve ellene merényletet követett el, ő maga védte a bíróság előtt, a világháború előtti évben pedig hazament végleg és szűkebb hazája egyik nagy ipari városában, Ahmedabadban telepedett le, hogy a páriamunkások közelében lehessen (mint ahogy Jézus a perifériák leprás-negyedében). Itt már jelentkeznek a paradoxonok: a modern, sztrájkszervező ügyvéd egyfelől, másrészt a szaddhu, aki mindenről lemondott már régen ami ezen a világon vonzó. Újszerű, életbölcs és csupán személyében lemondó volt ez a szaddhu, mert józansága a remetéknek azt az éleslátását tükröztette vissza, ami ezeknél oly gyakori: minél jobban elvonulnak fizikailag, annál jobban látják magányukból az emberek és az emberi társadalom bajait és hibáit.

Úgy látta Gandhi is, aki időközben falusi lett, a nagy indiai dzsungel bajait, mint egykor az aszkéta esszénus, Jochanán, a Jordán partján a közeli felfordulást: Gandhi élére állott az elégedetlen elemnek, munkássztrájkot szervezett, de eltiltotta híveinek a koldulást, agitált a gyermekházasság ellen, normális munkás-, bér- és egészségi viszonyokat sürgetett ott, ahol tízórás törvényes munkaidő van máig, a tropikus ipartelepeken és bányákban. Amikor az egyszerű sztrájk nem használt, elkezdte szervezni a hartált, a gyászoló protestálást az egész angol adminisztráció ellen. Ezt követte másik módszere, a rettenetes passzív ellenállás és non-violence, amelyet először 1919-ben alkalmazott. Két évvel később zenitjét érte el népszerűsége, amikor egész Észak-Indiát forradalmasította.

Tudnivaló az angol történelemből, hogy az angoloknál a forradalom szót nem lehet mindenre alkalmazni olyan jelenségeknél, ami a kontinensen annak számít. Angliában valaha hatalmas forradalmak voltak, amelyek kihatottak a kontinensre és az egész világhistóriára. Utolsó forradalmuk, amelyet így - revolutionnak-neveznek, az 1689-i dicsőséges forradalom volt, amely vér nélküli volt, de amelynek az Amerikai Egyesült Államok és az összes európai modern alkotmányok létüket köszönhetik. Ennek egyik nyúlványa, mellékhajtása csupán a francia forradalom Declaration des lois de l'homme-ja, amely a Declaration of Rightban hamarabb volt megszövegezve.

Azóta az angol nyelv forradalomnak csak az átalakulást, az ipari forradalmat, a gépek által beállott nemzetgazdasági átalakulást nevezi. Amit mi itt forradalomnak nevezünk, az az angolnak egyszerűen riot, lázadás, amelyet rendőrség és az adminisztráció oszlat el; ennek egyik súlyosabb foka a multiny, a fosztogatással járó lázadás amelyet azután már sorkatonaság hengerel le minden esetben. Indiában ez a két specialitás volt kétszáz éven át és Gandhi mozgalmát sem minősítik az angol jelentések másnak, mint riot-nak. Ezért viszont csekély büntetés jár és Lord Reading, a jogász-alkirály 1921-ben magára vállalta azt a Kaifás óta példa nélkül álló felelősséget, hogy Gandhit internálja.

Azóta, hogy kiszabadult, minden maradt a régiben, a különbség csak az, hogy az eddigi fegyvernemek mellett Gandhi bevezette az angol textiltermékekre a boykottot, ami az angliai lancashiri textilipart válságba sodorta, továbbá megszervezte a szeszesitalok és a sómonopólium elleni boykottot is.

Lord Irvin, a mostani alkirály, újra alkalmazta előde eszközét, Gandhi internálva van, mozgalma azonban a passzív rezisztenciában tovább is eleven; a Legislative Assembly nem működik, mert az ősz Patel lemondott azzal a megokolással, hogy "nincs remény arra, hogy a brit adminisztráció szíve megváltozik." Igaza is van neki, ilyen angyalok nem csinálhatnak politikát, viszont az angol állam teljesen és őszintén át van hatva az óriási erkölcsi felelősségtől, amely ráhárul India birtoklásával.

Már az eddig mondottakból, amelyek Gandhi külső szereplésére vonatkoznak, szembeötlik néhány látszólagos ellentét: Gandhi egyfelől indiai fogalmak szerint valóságos Buddha-inkarnáció, mint Ramakrishna, a 19. század nagy és igazi yoginja volt; európai fogalom szerint tolsztojánus, sőt krisztusi anarcho-szocialista apostol, aki az erőszak alkalmazásától, a vértől irtózik, de vértelen forradalom útján mindent el akar érni, a munkás- és páriaosztálv szervezésével, passzív rezisztenciájával és adómegtagadással, boykottal és a hazai ipar megszervezésével; - másrészt állandóan nyilt hadüzenettel dolgozik és fellép az alkirály ellen is, ha rákerül a sor; egyfelől az ókori tehénszentség-babona alátámasztója, másrészt a modern higiéné és minden modern találmány, főkép orvostudomány és a sajtó igénybevevője, emellett kiváló organizátor, sőt pénzügyi szakember és jogászi tehetség is.

De még nagyobb ellentétek is mutatkoznak, mert míg egyrészt az emberi egyenlőség és minden élőlényre kiterjedő meleg szeretet apostola ő, aki egybehangzó vélemények szerint ellenfeleit is őszintén szeretni tudja, addig másrészt a kasztrendszernek, ennek az ókori csökevénynek mégis csak konzerválója. És éppen ez az a kritikus pont, amelynél Indiát közelebbről kell megvizsgálnunk, mert bizonyos kultúrtörténelmi előzmények felemlítése nélkül nem érthető meg mindaz, ami Indiában ma végbemegy. Nem szükséges unalmas krónikásnak lennünk, ha pár adatot felemlítünk.

A világ legrégibb egy térben lebonyolódott, összefüggő kultúrájáról van itt szó. Minden más kultúra elszármazott születése helyétől: az asszyr-egyiptomi és a judaeo-keresztény kultúra mindenhol otthon van az öt világrészen, de az indiai, ha tovább is származott, ott van az őskor óta születési helyén, ahol a Kr. e. 3. évezredben kész volt a Vedák könyve, amelynek későbbi magyarázata az Upanishádok, amely a hét filozófiai szisztémát eredményezte.

Ezeknek negyedike és ötödike a shankya és yoga, amelyből Buddha filozófiája megszületett. Ma a bramán filozófusok képviselik Indiában a buddhizmus eszmevilágát, a bramanizmus azonban nem csupán filozófia, hanem etnikai és szociális tényező is. Ez szintén olyan körülmény, ami az európai ember számára érthetetlenné teszi Indiát, hiába említjük meg a további történelempolitikai változást, amely ezen a tényen mitsem változtatott.

Hiába jöttek a felfedezések korában a portugálok, majd a geniális Dupleixszel a franciák, akik az angolok előtt már eredményesen hódítottak; hiába alapítottak ott a mongol-faj államalkotó tehetsége folytán a mogulok virágzó államokat; hiába jött az 1600-ban privilegizált angol Keletindiai Kereskedelmi Társaság, amelynek ágensei és rezidensei, mint a geniális Clive és Warren Hastings, kihasználták úgy a franciák elhagyatottságát, amit XIV. Lajos örökös európai hadjáratai okoztak, mint a mogul birodalom feloszlását és meghódítottak a 18. században az anyaország részére akkora népességű területet, amely a világtörténelemben egyedül áll, főleg ha a nehézségeket vesszük.

Az sem változtatott a bramanizmus lényegén és gyakorlatán, hogy 1857-ben a rettenetes sepoy-lázadás megfelelő elnyomása után a kalmártársulatot feloszlatták és India dominium, majd 1876-ban, Disraeli miniszterelnöksége alatt, császárság lett. A brit adminisztráció máig nem tudta megváltoztatni a kasztrendszert, jóllehet létesített törvényelőtti egyenlőséget. Még oly nagy lelkek, mint Ramakrishna és Gandhi sem mertek nyiltan szembehelyezkedni a kasztokkal.

Gandhi eszmemenete körülbelül ez: A felsőbb kasztok magasabbrendűsége kétségtelen úgy faji, mint kulturális szempontból. (Mellékesen: ez tökéletesen igaz; némely felsőbb bramin-kaszthoz tartozó, pl. Tagore, a legszebb árja-típusra emlékeztet). Ennélfogva mindkét szempontból helyes a felsőbb kasztok konzerválása, de másrészt az évezredek óta kiközösített páriákat vissza kell helyezni emberi jogaikba, ennélfogva minden eddigi bánásmódot, amely nem áll kevesebből, mint abban, hogy leprások módjára bánnak velük, hatályon kívül kell helyezni.

Eddig Gandhi. Viszont, ha a többi kaszt, maga a rendszer megmarad, ezt a célt lehetetlen elérni, mert azt még a törvény se tudja eltörölni a fanatizmus miatt, csupán a szocializmus, amely sem az angol kormányzatnak, sem Gandhinak nem alapelve. Az 1919-i Montagu-Chelmsford reformterv, valamint az ennek nyomán járó Simon-féle bizottság éppen most kiadott jelentése minden lehetőt megtesznek a kasztok letörésére, de az atavisztikus elfogultság belülről jelentkező kiirtása nélkül ez még mind csak kezdetet jelent.

Az indiai köznyelv szudrák-nak nevezi a páriákat, akik főkép Madras és Bombay kormányzóságokban, tehát a pamutipar központjaiban élnek. Létszámuk 60 millió, szervezetük az All Indian Class Conference, amelynek elnöke csak nemrégiben jelentette ki, hogy nem csatlakoznak Gandhi mozgalmához, sőt nyiltan támogatják a brit hatóságokat a rend és törvény fenntartásában, mert csakis azoknak segélyével remélhetik, hogy a barbár korszakbeli csökevényt valaha ki tudják irtani és évezredes szenvedéseiknek véget tudjanak vetni.

Ők tehát ma Gandhi mozgalmának legkomolyabb ellenfelei, de a 70 milliónyi mohamedánság, amely szintén vertikális elhelyezkedésű a hatalmas területen és amelynek legnagyobb belföldi fejedelemsége a golkondai Hayderabad, éppen ennek szultánja által jelentette ki, hogy bármennyire is tiszteli a Mahatmát, mégis feltétlenül az angolok pártjára áll egységesen. Ez tehát összesen 130 millió lelket jelent a szudrákéval együtt. Ezekkel állanak szemben a hatalmas kasztok, amelyek közül a legelőkelőbbek a razsputok (9 millió), a braminok (14.5 millió), a seikak (34 millió) stb. (Több mint 5000 kasztról tud a Simon-jelentés.) Mindezek szintén vertikális és nem horizontális elhelyezkedésűek, habár vannak olyanok is, amelyek pl. a razsputok, legnagyobb részben egy helyt Rajputanában élnek.

Éppen ez a vertikális tagozódás, amely a kasztokra, vallásokra és a 220 nyelvre egyaránt áll, a legnehezebb pontja a brit adminisztrációnak, amelynek lehetetlen európai fogalom szerint egy nevezőre hoznia ezt a tarkaságot, amely kerek ötezer évet helyez a mai időbe, de egy térbe, közösségbe. Az angol kormányzat feladata minden képzeletet és minden eddigi államéletbeli tapasztalatot felülmúl. Nagyobb arányokban ugyanaz a helyzete a felelős alkirálynak, mint a római procurátoroknak volt a forrongó és a szellemi és politikai áramlatok tömegét kivető Judaeában Jézus fellépése idején.

Az indiai népek egy nevezőre hozása lehetetlenség európai mintájú parlamenttel, jóllehet azt is meg kell állapítani, hogy - bármennyire is hyperparadoxon, amit állítunk - India és az indiai néppsziché egységességét éppen annak ezerféle tarkasága és különbözősége adja meg; az, hogy egymás mellett él a legellentétesebb fajú, vallású, szokású és nyelvű emberek tömege; az hogy azon a területen 25 millió ember indoárja nyelvet, 145 millió tibet-kínait, 14 millió dravidát (tehát az árjától, sémitől és mongoltól teljesen különálló nyelvet), 17 millió ausztrál-ázsiait beszél és mind a 230 millió indiai beszéli valamelyik közlekedési nyelvet pl. a hindosztánit, bengálit, vagy a gudzsaratit (ez Gandhi nyelve).

És a közös éhség, amelyben csupán 1919-ben a hivatalos kimutatás szerint 10 millió ember halt meg; a kolera, amelynek évi áldozata félmillió és mindenekfelett a rémes dzsungel tigriseivel és hüllőivel: ezek a valódi összekötőkapcsok, amelyek az indiai sorsközösséget egy nevezőre hozzák, mert a dzsungel ezer veszedelmével együtt szintén vertikális tagozódású és a Pandjabtól Ceylonig ott van.

A hindu ember igen okosan magát az angolt tekinti elsősorban kasztnak és szellemesen fehér braminoknak nevezi a hivatalnokokat és tiszteket, akik nem ismerik Indiát és gépszerűen, bár elismert humanizmussal kezelik a bennszülötteket. Exkluzivitásukkal azonban rászolgálnak az elnevezésre. Vetélkednek velük a felsőbb braminok, akik, ha politikai okokból társadalmilag érintkeznek angol előkelőségekkel, utána egész testüket lemossák és teljesen új ruhát vesznek fel. A legpolgáriasultabb kaszt a szadduké, közülük való Gandhi is, de a szentéletű yoginok is többnyire innen valók.

India egy kiváló ismerője szerint nincs több, mint egy tucat valódi yogin, tehát olyan, aki Ramakrishnához hasonló volna, de ezeket végtelen tisztelet veszi körül és jóllehet a napi morzsán kívül mást nem fogadnak el, fejedelmek és pénzmágnások kérik tanácsukat és adják meg nekik a szenteknek kijáró őszinte tiszteletnyilvánítást. (A mutatványos bódékban szereplő elevenen temetkezők és kardnyelők, akik magukat yoginoknak nevezik, csalók vagy fakirok, de nem yoginok.) Nevezetes kaszt még a banniáké, akik pénzkölcsönzéssel, azaz uzsorázással foglalkoznak. Nekik vannak eladósodva a mohamedán földművelők és ez a főoka a mohamedán-hindu ellentéteknek, sőt igen gyakori véres összecsapásoknak is.

Még egy végletet kell megemlítenünk az állami és kulturális életnek ennél a csodálatos dzsungelénél, amit Indiának neveznek. Azt, hogy a legnagyobbszabású modern egyetemeik vannak úgy a hinduknak, mint a mohamedánoknak és hogy Indiában 3600 napilap jelenik meg, amelyből 960 jut csak magára Bombay kormányzóságra, de viszont az analfabéták száma 80 százalék. A vasútvonalak hossza is imponáló: 64.000 kilométer, ezzel szemben félmillió falu esik óriási távolságra a vasútaktól.

Az angol államférfiaknak Pitt óta a legkiválóbbjait foglalkoztatja India, amely mint dominium az anyaországnak nem jelent pénzhasznot, mert az adminisztráció és az 55 és félezer főnyi brit katonaság és 120.000 belföldi katonaság, valamint az óriási befektetések, így a csodálatos magasnívójú csatornázás, stb. felemésztik azt. Csupán közvetett és teljesen legális haszna van az angol iparnak és kereskedelemnek, de az is csak akkor, ha a Brit Birodalom termelési folyamatába bele tud India illeszkedni.

Gandhi és hívei beleestek egy korszerű, de kétségtelenül kóros jelenségbe, abba, amit beteges hazafiasságnak, patriotitisznek lehetne nevezni a politikai diagnosztika nyelvén. Lord Irvin, az alkirály, megmutatta a dzsungelek filozófusának, a valóban szent Mahatma Gandhinak az utat, amely ebből a betegségből kivezet és az udvariassági formák betartásával internálta őt, amikor a Brit Impériumra veszedelmesnek mutatkozott túlságos őszinteségével.

A szentéletű Mahatma, ha meditációba merül, bizonyára arra az eredményre fog eljutni, mint az egyszerű pásztorfiú, az ártatlan Mowgli.

Mowgli egykoron megfigyelte a dzsungel rémes éjszakáján, amint a hiénák a dzsungelek törvényeit magyarázták és hallotta, mily számos és sokféle törvénye van a dzsungeleknek:

But the chief and the first and the last of all Laws - obey. Engedelmeskedni! A dzsungel főtörvénye ez.

Vásárhelyi-Seltmann Rezső